Egyetértek azzal, hogy egy gyermek számára nem kellemes másik osztályba kerülni. Éppen ezért az évismétlés lehetőségének visszatartó ereje van: tanulni kell. Az első, második, harmadik és negyedik év követelményeit évszázadok óta úgy állapítják meg, hogy átlagos képességű, átlagos szorgalmú gyerekek teljesíteni tudják. Ha ez mégsem sikerül, annak két oka lehet. Az egyik esetben hanyag volt a gyermek. Ekkor nem is baj, ha megismétli az adott évet, és ezt akár büntetésként éli meg, megtapasztalva, hogy a tetteinknek és az elmulasztott cselekedeteinknek következményük van az életben.

A másik ok a gyenge képességekből vagy a szociokulturális hátrányokból következik. Ilyen esetben szakértő bizottságnak kell véleményt mondania a gyermekről, vajon nincs-e olyan értelmi hátránya, amely indokolja, hogy kis létszámú, esetleg gyógypedagógiai csoportban folytassa tanulmányait. Lehet, hogy az évismétlés vagy a kis létszámú osztály a megoldás, ahol a gyereknek lehetősége nyílik arra, hogy a pedagógus nagyobb figyelmét élvezve, egyéni tempóban haladva ledolgozza hátrányát, s mielőbb visszakerülhessen a normál osztályba. Az évismétlésnél nagyobb traumát okoz a gyereknek, ha „kegyelemből” magasabb osztályba lép, és az alapkészségek elsajátítása nélkül, kudarcot kudarcra halmozva végigbukdácsolja az iskolát.



Alsó tagozatban kötelező volt a szöveges értékelés. Most már nem az: újra lehet osztályozni. Ön személy szerint az értékelés melyik formáját preferálja?

Miután jártas vagyok a pedagógia szakterületén, pontosan tudom, hogy a kettőnek csak együttes alkalmazása helyes szakmailag. A jó pedagógiai gyakorlat mindkettővel élt és él a mai napig, hiszen más-más funkciót töltenek be. Az osztályzás megmutatja, hogy a gyermek tudása az elvárásokhoz és a többi gyermekhez képest hol tart, és ezt kifejezi egy egyértelmű számmal, melynek a jelentése évszázadok alatt beleivódott az emberek tudatába. Ezért van elementáris igény az érdemjegy iránt. A szöveges értékelés viszont azt mondja el, miért hármas a hármas, és mit kell tenni a négyesért.

A tanár amellett, hogy beírta a jegyet a bizonyítványba, mindig adott év közben is szóbeli értékelést. Ezt írásba foglalni azonban komoly feladat. Egy-egy elhibázott szó érzelmeket sérthet, és a bizonyítvány elkíséri a gyermeket egész életében. Amikor az oktatási kormányzat az osztályzás helyett a szöveges értékelést tette kötelezővé, nem készítette fel a pedagógustársadalmat arra, hogyan tegyen eleget az ezzel járó szakmai követelményeknek. Felkészítés helyett a minisztérium szövegmintákat adott ki, és a tanítók ezeket adták oda a gyerekeknek, aláhúzva a rájuk éppen vonatkozó részeket. Ez embertelen, gépies, és funkcióját vesztett gyakorlata volt a szöveges értékelésnek. A legtöbb gyerek és szülő nem is értette meg, nem vette komolyan.

Úgy tűnik, a jelenlegi megbecsültségi szinten nem lehet elvárni a pedagógusoktól, hogy plusz teherként még szövegesen értékeljenek év végén. Ebből viszont következik, hogy valamelyest szem elől kell tévesztenünk a gyermekek érdekeit, akiknek egyébként hasznos lenne a szöveges értékelés. Ezt jól látom?

Elég jól. Szólni kell arról a jó gyakorlatról ugyanakkor, amely sok iskolában jelen van, és amelyet erősítenünk kell: nevezetesen, hogy negyedévkor és háromnegyedévkor ad a nevelőtestület szöveges értékelést. Ezt formatív értékelésnek nevezzük. Célja, hogy formálja, alakítsa a gyerek fejlődését. Ősszel és tavasszal jó lehetőség adódik arra, hogy jelezzük, hol áll a tanuló, miben kellene javulnia. Ehhez képest év végén az érdemjeggyel szummatíve lezárjuk az értékelést.
További többletfeladatot nem szabad előírni a pedagógusok számára addig, amíg nem teremtünk olyan munkakörülményeket és anyagi feltételeket, amelyek alapján a társadalom joggal elvárhatja majd a napi nyolc, olykor ennél többórás intenzív pedagógiai munkát. Azt el tudom képzelni, hogy amikor a tanítók végre megfelelő fizetést kapnak majd, akkor munkaköri kötelességük lesz negyedévente szövegesen értékelni. Viszont akkor sem megadott sablonok szerint, hanem a saját szavukkal, a gyermek egyéniségéhez illeszkedően.

Ön szerint mekkora fizetést kéne adni ahhoz, hogy többletfeladatokkal terhelhessük a tanárokat?

Azon vagyunk, hogy egyre nagyobb fizetésemelést kaphassanak a pedagógusok, hogy néhány éven belül elérhessék, majd meghaladhassák az értelmiség átlagos anyagi megbecsültségének szintjét. A kormányzati ciklus végére ezt szeretnénk elérni. Hogy eljutunk-e idáig vagy sem, az nagyban függ attól, hogy beindulnak-e az ország gazdaságának motorjai. Én hiszem és remélem, hogy igen.

A kétszintű érettségit a jelenlegi formájában nem tartja elfogadhatónak. Javaslata szerint egységes keretben kell megoldani a két szint elkülönülését. Milyen célt szolgálna az egységes keret?

Egyrészt nem válnának szét a tanulási utak a 11. és 12. évfolyam alatt, így nem szakadnának szét az osztályközösségek, másrészt minden középiskolás előtt fennmaradnának a komoly munkát elváró továbbtanulás útjai, harmadrészt a rendszer egységesebb és olcsóbb lenne. Az egységesítéssel elérhető, hogy a gyerekek úgy készüljenek 11. és 12. évfolyamon, hogy végig megmaradjon a lehetőséges az emelt szintű érettségi letételének, ami viszont feltétele lesz a továbbtanulásnak.

Az érettségiben más fontos változás is várható, mégpedig az értékelés tekintetében. Az elégséges határa nálunk egyedülálló módon húsz százalék, miközben az európai országokban ugyanez ötven. Amikor bevezették az érettségi reformot, teli voltunk csekély tudást takaró kitűnő érettségikkel. Azután a gyerekek rájöttek és továbbadták a fiatalabb társaiknak, hogy nem is kell komolyan tanulni, hiszen minimális tudással is megvan az érettségi. Mára a kitűnő is kevesebb lett, a tényleges tudás pedig elfogadhatatlanul alacsony. A magasabb százalékban meghatározott szinthatároknak húzóerejük lesz.

Magyarországot csak az oktatáson keresztül lehet fölemelni, és ez nem politikai jelszó, hanem a körülményeinkből adódó tény. Ebből következően nekünk olyan oktatási rendszerért kell dolgoznunk, amely a munkát (a tanulást) komolyan veszi, nagyobb teljesítményre ösztönzi a gyerekeket, ugyanakkor ezt nem embertelenül, hanem gyermekszeretetből teszi. Szép, nehéz feladat, meg fogjuk oldani.