Az MSZP sürgeti a viharkárok helyreállítását
A Hajdú-Bihar megyei viharkárok károsultjainak megsegítésére kéri Pintér Sándor belügyminisztert Oláh Lajos, az MSZP megyei listáról mandátumot szerzett országgyűlési képviselője.
2010. augusztus 24. kedd 16:41 - HírExtra
A politikus felhívja a figyelmet arra, hogy a megye bajba jutott lakosainak érdekében félre kell tenni a politikai ellentéteket. Bár a katasztrófa sújtotta területeken így is példaértékű összefogásról tettek bizonyságot az emberek, elengedhetetlen a kormányzati szerepvállalás a kárenyhítésben.
Oláh Lajos szerint amikor kárenyhítésről esik szó, akkor kizárólag az árvízkárosultakról beszél a kormány, holott a megyében Egyeken, Hajdúböszörményben, Hajdúhadházon és Tégláson óriási pusztítást végeztek a viharok.
Az orkán erejű szél több házra fát döntött, illetve megrongálta azok tetőszerkezetét, Tégláson például a lakóházak fele kárt szenvedett, de a szél megbontotta a helyi református templom tetőszerkezetét is - írta.
Levelében választ vár a belügyminisztertől arra, hogy eddig milyen segítséget nyújtott a kormány a károsultaknak, illetve milyen konkrét segítségre számíthatnak, továbbá, hogy befejezték-e már a teljes körű kárfelmérést.
Oláh Lajos végül reményét fejezi ki, hogy fideszes képviselőtársai is sürgetni fogják a kormányt a károk rendezésében, valamint a kárenyhítésre szánt források gyors elbírálásában.
Forrás: MTI