2025. április 14. - Tibor

Schmitt Rómában járt

Az olasz államfőnél tett látogatást Schmitt Pál.
2010. szeptember 10. péntek 18:17 - HírExtra
Udvariassági látogatást tett Schmitt Pál péntek délután Giorgio Napolitano olasz államfőnél a római Quirinale elnöki palotában.

A félórás eszmecsere nem hivatalos államfői látogatás volt, mert alapvetően a Szentszék meghívására érkezett a Vatikánba a magyar delegáció - mondta a köztársasági elnök este magyar újságíróknak. A találkozón áttekintették a magyar-olasz kétoldalú kapcsolatokat, a kulturális, a tudományos és a turisztikai együttműködés területeit. Az államfő hangsúlyozta, hogy Olaszország Magyarország számára a második legfontosabb kereskedelmi partner. Schmitt tájékoztatta olasz kollégáját a magyar uniós elnökség előkészületeiről, a magyar prioritásokról.

Az államfői találkozó után a köztársasági elnök az olaszországi magyar közösség tagjaival találkozott a Falconieri-palotában működő Római Magyar Akadémián a Magyarok a XXI. században elnevezésű konferenciasorozat keretében. A köztársasági elnök felszólalásában arról biztosította több mint százfős hallgatóságát, hogy "az anyaország most nagyon komolyan veszi a nemzet együvé tartozását". Államfőként arra fog törekedni, hogy minél többször találkozzon a határon túli magyar közösségekkel - hangsúlyozta.

Schmitt Pál kifejtette, hogy az új kormány rögtön elkezdte megvalósítani, amit ígért: megteremtette a kettős állampolgárság jogi lehetőségét, illetve a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a Trianon-emléknapot. Aláhúzta, hogy a kétharmados többség a kormány kezében óriási lehetőség, de felelősség is egyben, és nem szabad vele visszaélni. A köztársasági elnök este a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletére rendezett vacsorán vesz részt.

Péntek délelőtt az államfőt félórás magánkihallgatáson fogadta XVI. Benedek pápa a Castel Gandolfó-i nyári rezidencián. Az államfőt vatikáni és római útjára elkísérte felesége, Schmittné Makray Katalin is. Az elnöki delegáció szombat délután utazik vissza Magyarországra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását