Válságban a magyar vízilabda?

A hölgyalakulat hátrébb nem nagyon, előrébb annál inkább végezhetett volna a rangsorban, némi szerencsével akár a dobogón is, de Fortuna pártfogása mellett ehhez még egyebekre is szükség lett volna. Például a korábbi nemzetközi sikerekben részes játékosok közül többnek a jelenlétére, csak hát különböző - így családi, iskolai, egészségügyi - okból alapemberek hullottak ki a Petrovics-csapatból, akiknek pótlását a helyükre került, kétségtelenül tehetséget hordozó fiatalok nem tudták megoldani. A fontos meccsek fontos pillanataiban a régiek közül megmaradtak - Kisteleki Dóra, Drávucz Rita, Valkai Ágnes és Takács Orsolya - lendítették át a nehéz helyzeteken a válogatottat - vagy éppenséggel ők sem, míg az ifjoncok "világmegváltásának" Zágrábban még nem jött el az ideje.

Ötödik volt már korábban is a magyar női válogatott, amely amúgy a korábbi 12 Eb-n összességében 2 aranyat, 5 ezüstöt és 3 bronzot szorgoskodott össze, a hatodik pozíció mélypontot jelenthetett volna. Ám a gárda az olimpiai bajnoki címvédő, és most, a horvát fővárosban végül harmadik hollandok első csoportfordulós legyőzése után a zárómeccsén végre megint jól játszott, s a csoportmeccsen őt legyűrő spanyoloknak visszavágva nyert, "magyarázhatóvá" alakítva az Eb-szereplést.

Ami tény: többen "agyonjátszották" magukat ezen a nyáron, a különböző nemzetközi tornák, a Világliga, a Világkupa meccsei szinte folyamatos vízben létet parancsoltak a lányok-asszonyok számára, s akadt, aki három hónap alatt 29 (!) hivatalos válogatott mérkőzést vívott, ami indokolhatja a zágrábi Eb-n jelentkező fáradtságot,s a vele járó gyengébb, erősen ingadozó teljesítményt. A "túlmunka" hozadéka volt ugyanakkor egyfelől az, hogy a csapat még az Európa-bajnokság előtt kiharcolta a részvételi jogot a jövő évi, kínai világbajnokságra, másfelől pedig folytatódhatott a részben kényszerű fiatalítási-csapatformálási folyamat, amely a következő időszakban, legfőképpen pedig a 2012-es londoni olimpián kamatozhat.

A férfiaknál a múlt - a 28 előző Eb-n gyűjtött 12 arany, 5 ezüst, 4 bronz - által megalapozott érmes "tehertétel", az olimpiákon is összességében legeredményesebb magyar pólósoktól minden körülmények közepette elvárt "megfelelési" kényszer a horvátországi kontinensviadalon is jó szereplésre sarkallta a válogatottat, amely az alapfeladatát - a négy közé jutást - teljesítette, előbbre lépni, medált szerezni azonban nem tudott. Alighanem azért, mert - igazolva a szövetségi kapitány előzetes minősítését, hogy tudniillik "törékeny" még ez a gárda - nem érett meg az igazán nagy feladatok elérésére - még.

Legalább is a válogatott hívei remélik, hogy csupán átmenetileg kell beérni a szerényebb pozícióval, s a férfialakulatnál is megfigyelhető csapat(át)változtatási munkálatok idővel, lehetőleg persze mihamarabb meghozzák a kellő eredményt. Komoly részsiker azért így is akadt: a több gyenge meccs mellett a csoportrangadón - hat év után először - az ősi mumusnak számító szerbeket 9-6-ra, olykor bámulatos játékkal, amellett végig töretlen akarással páholta el a magyar együttes. Amely a folytatásban ugyanakkor kevésbé bámulatos, s tényleg nagyon törékenynek bizonyuló pólóval rukkolt elő például a görögökkel, a macedónokkal vívott csoportmérkőzéseken, vagy éppen az olaszok elleni - 10-8-ra elveszített - elődöntőben.

Az újfent a magyarok útjába került szerbek elleni, szombat esti bronzmeccsen az elszántsággal nem volt baj, a játék nívójával, mind a támadó-, mind a védőjáték minőségével annál inkább, s gyors egymásutánban másodjára is már nem sikerült megverni a déli szomszéd legjobbjait. Kemény Dénes a nemzetközi sajtótájékoztatón gratulált az ellenfélnek, majd saját együttesének is, egyszersmind érzékeltette a kiútkeresés nehézségét is például azzal a kijelentésével, amely mintha a Zágrábban feltűnően keveset foglalkoztatott újoncok gyors beépítésével szemben az "ellenirányba fordulást" jelezte volna, az olimpiai aranyakat sorozatban kiharcoló, de jelenleg a válogatottból hiányzó klasszisok mielőbbi visszatérésének igényét sugallva. Azt mondta ugyanis, hogy ha visszatérnek az idén még pihenő kiválóságok - bár nem nevezte meg őket, de nyilván Kiss Gergelyről, Kásás Tamásról, Steinmetz Ádámról lehet szó - úgy gondolja, "jobb esélyünk lesz rá, hogy a jövőben újra döntőket játszhassunk".

Példának okáért 2012 nyarán, Londonban, ahová címvédőként, és sorozatban háromszoros ötkarikás aranyérmesként utazik a Kemény-csapat.