A kiállítás koncepcióját tervező Vándor Éva és a tárlat térbeli kialakítását végző Victor Schneider a megnyitón elmondták: Pécs jó példája a különböző népek és kultúrák egymás mellett élésének, ezért ezt az aspektust állították a kiállítás középpontjába. Húsz olyan, részben már feledésbe merült helyszínt, épületet, személyt, szakmát választottak ki, amelyek jól jellemzik a város soknemzetiségű, sokvallású, vegyes kultúrájú történetét.

E húsz "súlypontot" német és magyar szöveggel ellátott tárlók mutatják be korabeli fényképek, rajzok, tárgyak segítségével; a régi szakmák művelőinek sorában magyar, német, horvát és szerb nevek kavarognak egymás mellett. Például Szenteleky (Sztankovits) Kornél szerb-magyar orvos és író, irodalomszervező, Zlatko Prica (Prica Zoltán Ödön) festő, akinek anyja osztrák, apja félig szerb, félig horvát volt (és borotválkozás közben magyar operettslágereket énekelt), Angster József orgonaépítő, Hamerli János, a pécsi kesztyűgyártás felfuttatója vagy Déryné Széppataki Róza, a pécsi német színház, a Deutsches Theater ünnepelt színésznője.

Az építészeti emlékek sora a török időkig nyúlik vissza: Jakováli Hasszán dzsámija, a muzulmánok által szentként tisztelt Idrisz Baba türbéje, Gázi Kászim dzsámija éppúgy bemutatkozik a látogatóknak, mint a már említett Német Színház, a Havas Boldogasszony kápolna, a csaknem 300 éves Tímárház, az 1722-ben alapított első horvát elemi iskola (Schola Trivialis Illyrica - ma Miroslav Krleza nevét viseli), vagy az 1869-ben beszentelt zsinagóga, a Dunántúl legnagyobb zsidó imaháza.

A kiállítás, amely korábban már látható volt Pécsett, illetve Ulmban, koncepciójával jól illeszkedik az Európa sokszínűségét, a különböző népek hagyományait becsben tartó, békés egymás mellett élésüket hirdető uniós elvekhez, plasztikusan mutatva be nyugati és keleti, keresztény és muzulmán, hagyományos és modern, a várost érő és onnan kisugárzó hatások együttes játékát.