2024. június 1. - Tünde

Tárgyalást kezdtek az uniós védelmi miniszterek

A védelmi képességfejlesztés költségvetési korlátairól is tárgyalnak a belgiumi Gentben az uniós országok védelmi miniszterei, csütörtökön kezdődött kétnapos kötetlen találkozójukon.
2010. szeptember 23. csütörtök 21:22 - HírExtra
A találkozón Magyarországot Hende Csaba honvédelmi miniszter képviseli. A belga EU-elnökség javaslatai szerint a megbeszélésen áttekintik, hogy a közös biztonsági és védelmi politikában miként tudnak élni a tagországok azokkal a kibővült lehetőségekkel, amelyeket a tavaly decemberben életbe lépett Lisszaboni Szerződés nyitott meg. A közös külpolitika kialakítása terén már van előrelépés, hiszen szerveződik az Európai Külügyi Szolgálat, az unió külpolitikájának végrehajtó apparátusa.

A közös védelmi politika ügye ehhez képest lépéshátrányban van, holott egyes politikusok - így például Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Európai Parlament liberális frakciójának jelenlegi vezetője - úgy vélik: az uniónak előbb vagy utóbb meg kell teremtenie az egységes európai hadsereget.

A miniszterek politikai vitát folytatnak arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni a védelmi képességek fejlesztése terén amiatt, hogy a gazdasági válság szűkítette a költségvetési forrásokat. Az EU "globális szereplővé" kíván előlépni a nemzetközi porondon biztonsági kérdésekben is, ezt a törekvését azonban erősen fékezik az anyagi korlátok.

A kötetlen találkozón áttekintik az Európai Unió partneri kapcsolatait a NATO-val, az ENSZ-szel, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ), valamint megvitatják az európai hadiipari fejlesztések összehangolására szolgáló Európai Védelmi Ügynökség (EDA) szerepét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását