A tehetségkutatók kapcsán felmerül a kérdés, hogy egy gyermek hogyan éli meg a média és a siker kegyetlen világát. A fiatalon ismertté vált Szandit kérdeztük a témában.
2010. szeptember 26. vasárnap 08:39 - Kancsár Edina
Szoktad nézni a tehetségkutatókat?
Szandi karrierjének kezdete
Fenyő Miklósnak azonnal feltűnt Szandi érett hangja, amely a korához képest igen kiemelkedő volt, és ezzel kezdetét vette a karrier. 1989 novemberében jelent meg első albuma Kicsi lány címmel, s ez hetek alatt 270 ezer példányban fogyott el. Ezzel ő lett a legfiatalabb magyar platinalemezes előadó. 1990-ben megjelent Tinédzser l’amour című lemezéből is jóval több mint 250 ezer darab fogyott. 1991-ben eljátszotta az életén alapuló film, a Szerelmes szívek főszerepét, a gimnazista Timit. Abban az évben ez lett a legnézettebb mozifilm, több mint 1 millióan látták. Azonos című filmzenealbuma, a Szerelmes szívek is siker.
Az az igazság, hogy éppen akkor vannak a fellépéseim, de a kislányom mindig tájékoztat mindenről, illetve a végét még el szoktam csípni. Szerencsére az internet segítségével vissza lehet nézni, mert mégiscsak kíváncsi vagyok a jövő tehetségeire.
Mi a véleményed ezekről a műsorokról: szerinted jó ez a szakmának?
Én örülök neki, mert szükség van
utánpótlásra. A baj csak az, hogy akik ezekre a versenyekre jelentkeznek és szépen énekelnek, még nem tudják, hogy ez nem lesz elég. Ahhoz, hogy valaki hosszútávon is a pályán tudjon maradni, sok mindenre van szüksége. Egy laikus azt gondolja, hogy egy énekes kiáll a színpadra, lötyög egy kicsit és dől a lé… De ez nem ilyen egyszerű. Ezenkívül, szerintem borzasztóan sok versenyző válik depresszióssá , miután megszűnik a műsor által addig kapott publicitás és sztárolás.
De alapvetően azért jó dolognak tartod?
Igen, csak én máshogy csinálnám. Hagynám, hogy az egyéniségek ki tudjanak bontakozni és ne csak szimplán egy hangot ismerjünk meg belőlük. Az önmagában semmit sem jelent, ha valaki ki tudja énekelni a magas C-t. Teljesen igaza volt a
Nagy Ferónak, amikor azt mondta egy jelentkezőnek, aki kötekedett vele, hogy „Lehet, hogy nem tudok énekelni, de én vagyok a Nagy Feró.”
Én éppen erről beszélek: egyéniség nélkül senkiből sem lesz előadóművész. Plusz a sikerhez elengedhetetlen a jó háttérmunka is, mint például egy kiváló zeneszerző, vagy egy jó hangszerelő. Ez valójában egy csapatmunka, amit az én esetemben a férjem, Csabi testesít meg.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki jó előadó legyen?
Jó kommunikatív készség, rátermettség, kisugárzás és hogy idegileg is bírja. Én például mindenhol élőben énekelek, a szívemet- lelkemet kiteszem a legkisebb faluban is és ezt a közönség is érzi. Egyszer Szörényi Szabolcs úgy nyilatkozott, hogy: „A közönség érzi, ha egy produkciónak izzadság szaga van.” Én ezzel abszolút egyet értek.
Vagyis a
szép hangon kívül, szükség van arra is, hogy az énekes tudjon alkalmazkodni a különböző szituációkhoz és úgymond magával tudja ragadni a közönséget. Nemrég a budapesti BME Egyetemi napokon léptem fel és a Kozmix zenélt előttem. Hihetetlenül jó bulit csináltak, emiatt kicsit izgultam, hiszen még egy tapasztalt előadónak sem könnyű ezek után színpadra állni.
De azt mondtam magamnak, hogy: „Akkor is megmutatom, hogy képes leszek fergeteges hangulatot varázsolni a színpadra !” Ezek után újult energiával kiálltam, mindent beleadtam és a siker sem maradt el. Ez is bizonyítja, hogy egy jó énekhang nem elég! Aki ezt a szakmát választja, annak arra is fel kell készülnie, hogy ez egy kő kemény és fárasztó munka.
Azért a műsor során, az új tehetségek is szereznek valamennyi rutint az előadó művészet terén.
Persze, az igazi rutinhoz idő kell, amire egy ilyen műsor nem elég. Ráadásul nagyon oda kell figyelni, hogy milyen képet alakítanak ki magukról, mert a közönség azonnal beskatulyázza az embert.
Te nagyon fiatalon kerültél rivaldafénybe és a tehetségkutatók résztvevői között is vannak kisgyerekek. Mit tanácsolnál nekik, vagy a szüleiknek?
A legfontosabb a családi háttér, hogy legyen a gyerekek mögött olyan emberek, aki visszahúzza időnként a földre. Az a baj, hogy sokan úgy indulnak el ezeken a megmérettetéseken, hogy
sztárok akarnak lenni. De ez nem jó…
Én soha nem akartam sztár lenni, csak egyszerűen szerettem énekelni. Jó érzés volt azt tapasztalni már gyermekként is, hogy sokaknak örömet okoz az, amit csinálok és engem ez motivált, nem a sztárság iránti vágy. Sosem az volt a fontos számomra, hogy elájuljanak tőlem és rajongva szétszedjenek.
Nálad hogy volt ez anno: nem féltettek a szüleid?
Ez nagy dilemma volt számukra, de akkor még más világ volt. Ma már teljesen másképp működik minden. Egyrészt, a bulvár műfaj elterjedésével, sokkal kegyetlenebbé vált a média. Másrészt, azzal, hogy bekerülnek a tévébe, rögtön stylist öltözteti őket, megcsinálják a hajukat és sminkelik őket. Amikor kiállnak a színpadra elénekelni valakinek a dalát, jogosan merül fel az emberben a kérdés, hogy hol van Ő maga ebben az egészben?
Van egy óriási nagy lufi, amiben elveszik az énekes személyisége, mert csak a csillogó körítés látszik. Azon kívül, hogy szép hangjuk van, számomra nem derül ki, hogy összességében tehetségesek-e. Van az Anna nevű kislány a
Megasztárból, aki nagyon tehetséges, gyönyörű hangja van, talpraesett és egy tündéri kislány. Csak kérdés az, hogy hol lesz egy év múlva? Kérdem én, hova lett például Lüszi?
Kíváncsi lennék, hogy ő lelkileg mennyire ment rá erre… Tehát itt az a fontos, hogy ezek a pici gyerekek ne menjenek tönkre, ha ne adj Isten kimegy a lábuk alól a talaj és eltűnik az őket sztároló média mögülük. Engem például egyetlen kereskedelmi rádió sem hajlandó játszani, akármit is csinálok, de szerencsére így is tudok működni. Sajnos ez nem mindenkinél van így, főleg egy pályakezdő fiatal esetében.