Egyszemélyes harc a közgyűlés helyett

„Mi az első perctől nyilvánvalóvá tettük, hogy akkora méretű projekthez, mint amiben ők eredetileg gondolkoztak, nem tudunk támogatást adni” – mondta Ikvay. „Ott volt ezer ember, és a tervező csapat magyar vezetője ismertette a terveket, egy halom kérdés volt, amin összevitatkoztunk. Ők válaszoltak, mi meg hümmögtünk.”

Schneller István szerint azonban csupán ő volt az, aki a főváros részéről az elejétől fogva küzdött a kisebb beépíthetőségért. „A városvezetésnél annyit tudtam elérni, hogy tárgyalásokat kezdtünk, mivel a végén már csak én nem adtam be a derekamat. Ekkor elkezdett egy kicsit isztambuli bazárba átmenni a dolog, hogy akkor mondjam meg, hogy mennyi az, amit lehet.”

„Hónapokig harcoltam, hogy visszanyomjam a projektet, de olyan politikai hátszele volt, hogy csak annyit sikerült elérni, hogy a tervezett tízezer férőhelyes konferenciaközpont méretén tudtunk módosítani”- mondta Schneller. „Én a politikai játszmákba nem voltam beavatva, ezeket csak érezni lehetett, hogy kik, kivel, hogyan tárgyalnak. Én részben egyébként ezért jöttem el” – magyarázta későbbi felmondását a főépítész.

Mindent beígértek

„Akárhányszor építeni akart valaki valamit Budapesten, rózsaszínre festette az eget. Én már ezt nagyon megszoktam, hogy jön valaki, és azt mondja, hogy ide építi a világ legnagyobb akármijét.” - mondta Schneller. „Bejött egyszer Mordechay a főpolgármesterhez, és azt mondta, hogy most a legnagyobb üzlet egy olyan cirkusz, ahol keveredik az akrobatika és a színház. Azt mondták, ez állati nagy sikk és a világon idáig csak kettő ilyen van, és ide építenék a harmadikat.”

A beruházó azt is elárulta, hogy mindehhez folyamatos ellátást biztosítana. Idehoznák charterrel a japán turistákat, akik jól elszórakoznának az oda épült szállodában, étteremben, kaszinóban, konferenciaközpontban és az említett színházban. "A látogatóknak ki sem kéne menniük a szigetről”, mondogatták a beruházók.

Schneller erre kifejtette, hogy a hazai turizmusnak nem annyira érdeke, hogy ne menjenek ki a városba. „Ezen aztán édesdeden elvitatkozgattunk, de engem kicsit hülyének néztek, és azt mondták, hogy én nem akarom, hogy ez a város fejlődjön.”

„A befektetők azonban – a papír mindent elbír alapon – mindent beígértek. Például azt, hogy építenek egy alagutat a Bogdáni út vonalában a Kis-Duna alatt, plusz egy lehajtót az Árpád-hídról, illetve, hogy kiszélesítik a K-hidat. Én azonban azt gondoltam és ma is azt gondolom, hogy a beígért fejlesztések nagy része hazugság.”

„Ezeket a járulékos beruházásokat szívesen bevállalják a befektetők, aztán mindig kiderül valami ellehetetlenülés, hogy például az alagutat nem lehet megépíteni, mert avarkori sírok vannak ott.” – vázolta fel a helyzetet Schneller. „Máskor is láttunk már ilyet, hogy megváltoztatták a szerződést közben. Bejelentenek valami vis maiort vagy bármit. Önkényesen nem, de kétoldalúan, megegyezéssel van joguk minden szerződésen változtatni.”

Főhajtás a pluszoknak

„Az is az én kezdeményezésem volt, hogy fázisosan kapják meg az építési engedélyt az egyes területekre” – mondta Schneller. A szerződést ugyanis úgy kötötték meg, hogy a telekrészek beépítésének feltételéül szabták bizonyos járulékos fejlesztések megvalósulását.

A fideszes Szálka Miklós felhívta a közgyűlés figyelmét arra, hogy a járulékos fejlesztések ígérete mögött valójában a nagyobb beépítettséget célzó szándékok állnak, így óvatosan kell kezelni azokat. Figyelmeztetett, hogy az infrastrukturális fejlesztések elsősorban nem a főváros, hanem a befektető érdekeit szolgálják.

A miépes-jobbikos Balczó Zoltán is azt vallotta, hogy a dunai szigetek zöldterületi jellege megtartásának kiemelt programnak kéne lennie. „Mindaz a beépítés-koncentrálás, ami most megtörténik, pontosan annak mond ellent, amit mi egy ilyen koncepcióban a szigetnek szántunk.”

„Ekkorra azonban már úgy volt beállítva, hogy a főépítész iroda lealkudta a számokat, és ez a nagyságrend most már emberi és humánusabb. Így azonnal jóváhagyta a közgyűlés” – mondta Schneller.

Fizettek?

Zsinka László, aki akkor a MIÉP-frakció vezetője volt a Fővárosi Közgyűlésben, a Hajógyári-sziget sorsáról döntő ülés szünetében azt nyilatkozta, érezhető volt, hogy a nagy pártokat megvásárolták a beruházók, máskülönben nem szavaztak volna a képviselők ennyire egyhangúlag.

Schneller szerint is folytak egyezkedések a színfalak mögött, azonban ő nem volt ezekbe beavatva. „Én ezekről a háttértárgyalásokról nem tudok, csak feltételezni tudom, hogy iszonyatosan nyomták az ügyet, minden erővel sürgették, hogy ez menjen át, és már csak én voltam az akadálya, hogy megegyezzenek” – mondta Schneller. „Aztán ezekkel a lecsökkentett számokkal a végén már én is azt mondtam, hogy jól van, menjen.”

Tarlós mossa kezeit

Miután a fővárosi közgyűlés megszavazta az új szabályozási tervet, már csak a III. kerületi önkormányzat tudta volna megállítani vagy átalakítani a beruházást. 2006 júniusában azonban ők is megszavazták, szintén egységesen.

Ki kell azért emelni Tarlós István szerepét, hiszen – bár ő volt a kerület polgármestere – a közgyűlésben az MSZP-SZDSZ frakció volt többségben, így ő egy személyben nem biztos, hogy elég lett volna ahhoz, hogy változást érjenek el. „Tarlós nagyon ügyes volt egyébként, mindig felfelé hárította a labdát, azt mondta, ha a főváros egyetért, ők is jóvá fogják hagyni.” – mondta Schneller István. Tarlós végül nem szavazott sem igennel, sem nemmel, hanem kivonult a teremből.

„Én előre megmondtam, hogy nem fogok igennel szavazni, mert nem akartam ebbe a cirkuszba belépni. Én tudtam, hogy eljövök onnan” – nyilatkozta a HírExtrának Tarlós. „Én fél lábbal már nem is voltam akkor (2006. június - a szerk.) az önkormányzatnál, a főpolgármesteri kampányom alatt történt az egész.”

Tarlós szerint ha valakit „elő kell venni”, akkor az nem ő, hanem elsősorban az MSZP-SZDSZ frakciók képviselői, akik megszavazták a szabályozási tervet, mint például Bihary Gábor, aki jelenleg az MSZP jelöltje a III. kerületi polgármesteri posztra.

Tarlós ugyanakkor felhívta a figyelmünket arra, hogy az egészben a legnagyobb hibát az akkori kormány követte el. „Tulajdonképpen az állam, szűkebben véve a szocialista kormány kényszerpályára helyezte a dolgot, amikor az önkormányzat megkérdezése nélkül eladta ezt a területet.”