Tízmilliós bírság a fejtörőkért
Tízmillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) betelefonálós játékáért a TeleMedia InteracTV Produkciós Kft-t. A versenyhivatal szerint az ATV-n sugárzott játékműsorral a cég agresszív, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg - értesült a HavariaPress.
2010. szeptember 30. csütörtök 14:13 - HírExtra
A TeleMedia ,,Többet ésszel" elnevezésű, az ATV-n 2006 óta sugárzott játékában pénznyereményt ajánlottak fel különböző feladványok megfejtéséért.
A nézők 375 forintos hívással kerülhettek műsorba. A telefonhívás nem garantálta a műsorba kapcsolást, nem jutott minden telefonáló adásba, ugyanakkor a bekapcsolásra nem kerülő hívásokat is kiszámlázták.
A GVH által vizsgált időszakban - 2009 második félévében - a játék menete a következő volt. A műsorvezető ismertette a feladványt, a helyes megoldásért kapható pénznyereményt és a műsor telefonszámát, valamint elmondta, hogy a hívásnak nem percdíja van és folyamatos az adásba kapcsolás.
A feladvány általában első ránézésre nagyon egyszerűnek tűnt, azonban több lehetséges megoldása volt. Ha a hívónak sikerült adásba kerülnie, először egy automata közölte vele, hogy beszélgetését rögzítik és adásba kapcsolják, így a számítógépes kiválasztás és a stúdióba kapcsolás között átlagosan több másodperc telt el, amelyről más nézők tudomással nem bírtak, így ezen időtartam alatt is kezdeményezhettek hívást. Az adásba kapcsolt játékos abban az esetben nyert, ha bemondta a műsorban látott feladvány helyes megfejtését.
A játékos adásba kapcsolását szintén számítógép végezte. A műsorvezető folyamatosan arra buzdította a nézőket, hogy telefonáljanak be, egyszerű pénzkereseti lehetőségként beállítva ezt. A műsor során több alkalommal az volt a műsorvezetői tájékoztatatás összhatása, hogy éppen egyetlen néző sem kezdeményez telefonhívást. Nem felelt meg a valóságnak az a közlés sem, hogy a játék során folyamatos a kapcsolás.
A GVH álláspontja szerint a műsorban olyan pszichés nyomásgyakorlás folyt, mely a fogyasztói döntési folyamat megzavarására képes. Ennek eredményeként a nézők esetleg akkor is a betelefonálás mellett döntenek, ha ilyen döntést a fenti nyomásgyakorlás nélkül - a korrekt információk ismeretében - nem hoztak volna. A jogsértő magatartásért a GVH 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
Forrás: Havaria