A 13-as villamos átszámozását fontolgatja a zágrábi közlekedési vállalat, mert az utasok babonásan irtóznak a járattól.
2010. október 4. hétfő 18:12 - HírExtra
Van rá némi okuk: balesetrekorder a "viszonylat", ráadásul érdekesen. 2008-ban például 13 utas sérült meg a 13-as villamos balesete miatt, amely éppen 13 órakor történt. 1954-ben 19 ember halt meg amiatt, hogy kisiklott egy 13-as, amely olyan gyorsan haladt, hogy négyszer pördült át magán, fákat tarolt le, míg egy villanypózna megállította.
A tragédiát követően megszüntették a járatot és csak 42 évvel később indították újra. Már az első hónapban négy balesetnek volt részese.
Az utolsó csepp a pohárban a zágrábiaknak az volt, amikor a múlt héten megint megsérült több utas, mert belement a 13-asba a 3-as villamos. A fővárosiak úgy vélik, átok ül a 13-as villamoson, emiatt pedig a zágrábi közlekedési vállalat gondolkodik, hogy átszámozza - adta hírül a brit Metro újság.