A németek között kulturális szakadék tátong

A nyomtatott sajtó területén szintúgy fennállnak a különbségek, még ha az 1990-ig megszokott NDK-s napi- és hetilapok szinte nyomtalanul el is tűntek a kioszkokról.

Felmérések tanúsítják, hogy az átlag "Ossi" ma sem igazán ismeri, s ezért nem is olvassa a "nyugati" (valójában országos) napi- és hetilapokat, mint a Die Welt, Süddeutsche Zeitung, Frankfurter Allgemeine. A rutinos szemű megfigyelő a berlini S- vagy U-Bahnon, autóbuszon utazva legott fölismeri az utasok között a kelet- és a nyugat-berlinieket. Előbbiek Berliner Zeitungot, utóbbiak Der Tagesspiegelt vagy Berliner Morgenpostot tartanak a kezükben.

Az olvasói szokások tartósságára tett 1990 nyarán a Burda lapkiadó csoport, amikor hat héttel a német állami egység helyreállítása előtt megalapította a Super Illu heti magazint kifejezetten a keletnémetek számára. Oldalain rendszeres témaként bukkannak fel nosztalgiázó írások, egykori és mai keletnémet hírességekkel készült interjúk, Stasi-sztorik, keletnémet tájak bemutatása. Emellett persze autóteszt és egészségügyi tanácsok, rejtvények és receptek is olvashatók az átlagosan 108 oldal terjedelmű Super Illuban.

Ez a terjedelem ugyan nagyjából a fele a Der Spiegelének - ám az olvasóközönséget ez csöppet sem zavarja. Mint Jochen Wolff főszerkesztő külföldi tudósítókat fogadva elmondta: a heti magazinnak több olvasója van a keleti tartományokban, mint a Sternnek, Focusnak, Der Spiegelnek és Bunténak együttvéve. A Super Illu heti példányszáma félmillió körül mozog, ezen belül 120 ezer az előfizetői példány. A kiadóhivatal számításai szerint a lapot hetente 3,7 millióan olvassák: 3,1 millió ember keleten, 600 ezer nyugaton.

A főszerkesztő, aki Bajorországból érkezett a berlini redakció élére, hangoztatta: a kelet- és a nyugatnémet média látásmódja ma sem egyforma. A nyugati sajtó az életet, az emberek szokásait ma is a nyugatnémet lakosság szemén keresztül érzékeli és ábrázolja. Az NSZK napi- és hetilapjainak kelet-berlini, drezdai vagy lipcsei tudósítói annak idején nyugati szemszögből látták és láttatták az NDK valóságát, s ezt a szokásukat ma sem tudják levetkőzni. Emiatt pedig lapjaik húsz évvel az újraegyesülés után is idegenek maradtak a keletnémetek számára.

A megosztottságnak szerencsére a Super Illu szerkesztőségében nyoma sincsen. A hetilap mintegy 40 újságírója és fotóriportere között ma 70:30 arányban a keletiek vannak többségben (eleinte 90:10 volt az arány a javukra), ám a dolgozói kollektíva teljes egyetértésben, harmonikusan végzi a dolgát.