Boldog, hogy felgyógyulhatott betegségéből, hogy csodás családja van és remek gyerekei, hogy fantasztikus főszerepeket játszhat, hogy karrierje sok éve ível egyre feljebb és feljebb, de még eddig megvalósulatlan titkos álmai neki is vannak. Hogy mik ezek, több minden más mellett erről is beszélt a sorry! olvasóinak.

Óriási rajongótábora van a Budapesti Operettszínháznak,és neked magadnak is: milyen érzés – ráadásul ilyen fiatalon – szinte Élő Legendának lenni?

Élő Legenda azért nem vagyok. Mindenki szeretne halhatatlan, sőt, pótolhatatlan lenni, ez bennünk van, a művészembereknél fokozottan. Én egyfolytában játszom színpadon, imádom is, de nagy szívfájdalmam, hogy filmen még sosem tudtam megmutatni magamat! Addig nem szeretnék meghalni, amíg egy igazi, nagy komoly játékfilmben egy jelentős szerepet el nem játszottam.

Ha letehetnék egy ilyen munkát is a képzeletbeli asztalra, kicsivel nyugodtabb volnék a halhatatlanság kérdését illetően. A színházak csupán néhány éve archiválják az előadásaikat. A színházi este a pillanat varázslata, egyszeri és megismételhetetlen. Sajnos, amikor én elkezdtem a pályámat 1989-ben archiválásra még nem volt technikai lehetőség, úgyhogy a színpadi munkáim nagyobbik részéről nincs emlék az otthoni adatbázisomban.

Szívesen „gyűjtöd magadat”? Elteszed a rólad szóló felvételeket, újságcikket?

Igazából én magam nem csinálok ilyet, az ilyesmi távol áll tőlem. Viszont az anyósom attól a perctől fogva, hogy megismerkedtünk, minden velem kapcsolatos cikket összeszed, archivál. Tulajdonképpen nem rossz, ha megőrizhetem a munkáim lenyomatait, és az önmagam visszanézése felvételekről sem egyértelműen hiúsági kérdés minden esetben, van úgy, hogy segítségül szolgál. Én amúgy nagyon nem szeretem visszanézni magam, de aztán megbarátkoztam ezzel a lehetős is.

Megállás nélkül dolgozol musicalszínészként, most is bemutatóra készülsz: több olyan darabban is vagy főszereplő, amelyhez nem csupán fizikai, de nagy lelki felkészültség is kell. Hogy hozod magad formába pszichésen?

Azt mondják, ha a lelkünk rendben van, akkor minden rendben van. Ebbe az egységbe persze beletartoznak a család, a barátok, a kollégák, és van úgy, hogy összezördülések,súrlódások adódnak itt-ott, de akkor is van egy jóleső összetartó egysége az egésznek! A lelkemet olyan apróságok tartják karban, mint például ha munka után hazatérek, és vár egy tányér meleg leves, egy ölelés a páromtól, ha elmehetek a kislányomért az oviba, ha este felhívhatom a fiamat és beszélgethetek vele egy kiadósat. Ezek a dolgok töltenek fel a mindennapokban.

Bendegúz 14 éves, nyolcadikba jár, vagyis el kell dönteni hamarosan, hol tanuljon tovább jövőre. Nem egyszerű időszak ez egy kamasz életében. Mennyi időt tudtok együtt tölteni?

Nyíregyházán él az édesanyjával, de egyrészt gyakran hívjuk egymást telefonon, másrészt vagy velem tölti a hétvégét Budapesten, vagy én tudok néha leutazni hozzá, főként, ha szerepelni hívnak Nyíregyházára és környékére. A fiamon túl egyéb kötödésem is van arrafelé, hiszen édesanyám is, anyósomék is ott laknak, őket is meg-meglátogatom.

A két gyermeked hogy jön ki egymással?

Hál’istennek nagyon szeretik egymást, a korkülönbség dacára remekül megvannak. Bendegúznak „van ebben gyakorlata”, hiszen Rózsán kívül van még két lánytestvére. Úgy érzem, ez a mi családunkban „örökölt” vonás, hiszen én is kezdettől nagyon szeretetteli viszonyt ápolok a nővéremmel.

Eredetileg fodrásznak tanult és kezdetben folyton rajtam gyakorolt, így még az is előfordult egyszer, hogy picit belevágott a fülembe… Ma is ő csinálja a frizuráimat, amelyek közül időnként olyan is van, ami kissé merésznek vagy bolondosnak sikeredik. Mivel Pesten él a párjával, aki zenész, sokat vagyunk együtt, hol ők jönnek hozzánk a csemetéjükkel, hol mi látogatjuk meg őket Rózsikával. Adok a véleményére, ez mindig is így volt.

Téged jó aura vesz körül, kellemes a társaságodban lenni, jó családapa, jó testvér, jó gyerek vagy, szeretnek is az emberek, akár ismernek, akár nem. De mi a helyzet túlérzékeny lelkületű művész kollégáiddal? Velük hogy jössz ki?

Én tényleg jóban vagyok az emberekkel! A színházi közegemben sincsenek konfliktusaim. Akkor már baj van, ha jut idő a panaszkodásra, furkálódásra, egymás bosszantására. Igazgató-főrendezőnk, Kerényi Miklós Gábor szerencsénkre eláraszt minket magas színvonalú munkákkal. Az ember észre sem veszi, és évek telnek el szinte zökkenőmentesen tanulással, sikerekkel, élményekkel.

2001 óta vagy a Budapesti Operettszínház tagja, de olyan, mintha ezer éve odatartoznál!

Néha nekem is így tűnik, hiszen nem tudom felsorolni sem, hány csodás főszerepet is játszhattam el idáig. Hálát adok az Istennek, hogy ennyi figura bőrébe belebújhattam! A kollégáim, a rendezők, a műszakiak, a színházi sok-sok munkatárs, aki körülvesz, szintén nagy ajándék, hiszen rengeteget tanulhattam tőlük, és ez a folyamat azóta is tart. Mivel köztudottan a lovak szerelmese vagyok, hadd hasonlítsam a színházat egy versenypályához: ha jó lovak között, az élbolyban van a te lovad is, akkor a többiek húzzák-viszik magukkal!

Nemcsak mostani munkahelyeden tanulhattál sokat, de az előtte való, vidéki színházakban eltöltött 12 év során alapozhattad meg igazán a karrieredet. Mire a fővárosba kerültél, száz szerep állt mögötted, ami egy életre is elég! Vidéken legtöbbször prózai művekben játszhattál, míg most énekes szerepeid vannak: nem hiányzik a több szöveges jelenlét?

Nem, tökéletesen elégedett vagyok a helyzetemmel, hiszen vannak darabjaink, amiben lehetőségem van erre is. Például a Mozartban, a Rudolfban monológok is vannak, a Denevérben pedig a legendás Frosch szerepét játszhattam, aki többet beszél mint énekel! A Vígözvegyben Nyegusként pedig egy hangot sem énekelek!

Az Operettszínház legújabb, nagyszabású vállalkozása most az október 22-i premierű, Szerdán tavasz lesz című darab, amelynek főszerepét sikerült „megcsípned”: ebben sok monológ, párbeszéd van a dalok mellett, igaz?

Igaz. Ez egy nagyon izgalmas feladat az életemben, hiszen ez az a főszerep, amikor én vagyok az abszolút középpontban, minden körém épül. Kicsit hasonló mint Mozart és Rudolf, csakhogy ez egy magyar történet, Kis Flórián élettörténete, és kicsit a mi problémáink, a mi sorsunk is benne van, ezáltal sokkal inkább lehet a miénk.

Sok maiság, sok szenvedés, sok gyönyör, sok lélek van benne, és nem utolsó sorban rengeteg azonosság Kis Flórián és az én életem között. A darab az embereket szeretné gyógyítani, miszerint: gyertek, barátkozzatok, beszéljétek meg a gondjaitokat egymással! Nagyon érdekes szituációk vannak benne, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg.

Azon kevesek közé tartozol, akik kifejezetten jó viszonyt ápolnak párjuk szüleivel, és főként az anyósukkal: a te esetedben minek köszönhető ez vajon?

Valószínűleg annak is, hogy Jutka mamával azonnal szimpatikusnak találtuk egymást és azóta is – 11 éve - nagyon jóban vagyunk, kifejezetten örültek, hogy én udvarolok a lányuknak. Volt idő amikor együtt is laktunk, és szerencsére soha, semmilyen konfliktus nem volt köztünk az együttlakásunk során és azóta sem.

Van benne gyakorlatod, nem a mostani az első hosszan tartó kapcsolatod, hiszen egyszer már nős is voltál, és ma már két gyermek édesapja is vagy…

A korábbi kapcsolatom nyolc éven át tartott, ebből csupán egy év volt a házasságom, viszont csodálatos, most 14 éves Bendegúz fiamat ennek köszönhetem! Válásom után megismerkedtem egy lánnyal, akivel három évet voltam együtt.

Tulajdonképpen a kapcsolatból adódóan tudtam meg a szörnyű tényt, miszerint daganatos betegségem van, ugyanis a lány volt barátja inzultált, kórházba kerültem, és a vizsgálatok során derült fény a rosszindulatú elváltozásra. Annak a szerelemnek vége szakadt, viszont jött mostani párom, Erika, és együttesen szerencsére legyőztük a betegségemet, mára tünetmentessé is váltam. Időközben született egy kislányunk, aki most négy éves, gyönyörű, és már nagyon vágyik egy kistestvérre.

A rengeteg munkád, fellépésed mellett másfelé is kacsingatsz: tudomásom szerint tervezed, hogy „másik lábra is állj”, pontosabban egy cukrászda megnyitásáról szólnak a hírek. Igaz ez?

Világéletemben titkos vágyam volt, hogy egy szép napon nyithassak egy kis barátságos, családi cukrászdát! Mivel a párom, Erika szakmáját tekintve mestercukrász, így hát logikusan adódott a gondolat: közösen nyissunk meg a belvárosban valahol egy üzletet, ahol bio-süteményeket árusítanánk. Időközben aztán összebarátkoztunk egy kedves családdal, akik betársultak hozzánk, így velük együtt nemrég kibéreltünk egy megfelelő helységet tíz évre.

Bizonyos engedélyekre még várnunk kell, úgyhogy már csak jövőre tárhatjuk ki a kis családi üzletünk kapuit a nyilvánosság felé, hogy egészséges édességeket kóstoltassunk velük. A pult mögé nem fogok beállni, viszont egy kis pódiumot szeretnék, ahol néha-néha esténként, egy zongora mellett szívesen énekelnék...