Mindenszentek: az emlékezés története
Az ősi kultúrák szerint fontos megemlékezni az eltávozottakról. Így alakult ki a �lelkek napja�, vagyis a Mindenszentek. A sírokat ilyenkor az elmúlás virágaival és az emlékezés gyertyáival díszítjük.
2010. november 1. hétfő 07:44 - Kancsár Edina
„Ó hányszor kell a sírra néznünk, hogy vigasztaljuk önmagunk,
Dobjuk el a tettető álarcát: ma ünnep van, ma sírhatunk.”
(Ady Endre: Halottak napján)
Az emberek mindig is úgy gondolták, halál után a test itt marad a földön, a lélek viszont tovább él: ezért fontos megemlékezni a halottainkról. A keltáknál ez a nap már ötezer évvel ezelőtt is a halottakra való emlékezés napja volt.
Mindenszntek
Az elmúlás virágai
Az elmúlás, a halál gondolata beleillik a pihenni térő növényzet hangulatába. Ilyenkor főképpen a krizantém és az őszírózsa, mely – mint a múló év utolsó virága – szeretteink sírjára költözik.
A hajdani rómaiak hőseiket istenként tisztelték, ezért szobrot és szentélyeket állítottak számukra. Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. A Pantheont 610. május 13-án Rómában, keresztény templommá alakították és ezen a napon IV. Bonifác pápa megszentelte a szentélyt az összes vértanú tiszteletére. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére.
Az
ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa, aki a Szent Péter Bazilika egyik mellék-kápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.
A nyolcadik században átkerült május tizenharmadikáról november elsejére az ünnep, valószínűleg azért, hogy a kelták régi népi újesztendejét is megszenteljék. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, és azóta a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepévé vált.
A katolikus november elsején, míg az ortodox keresztény egyház egy héttel később ünnepli. Eredetileg azoknak a nevesebb halottaknak a napja volt, akikről a szentek neveit tartalmazó naptár nem emlékezik meg, erre utal az elnevezése is: mindenszentek. Az ünnepet és az azt követő halottak napját fokozatosan a nép is átvette. Ilyenkor mindenki meglátogatja elhunyt hozzátartozóit a
temetőkben, megtelnek a sírok virágokkal és az emberek gyertyát gyújtanak szeretteik emlékére.
Halottak napja
Népi hiedelmek
A mécses célja: a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, hogy ne kísértsenek és ne nyugtalanítsák az élőket. Szokás ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása és díszítése is. Ennek a szokásnak is megvan a magyarázata: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra.
Általánosan véve, a Halottak napját november másodikán tartják. A halottakért – nemcsak a szentekért – való imádkozást a Franciaországi cluny-i bencés apátság kezdeményezte 998-ban. Mindenszentek napja, ily módon a halottak napjának előestéjévé vált. A szokás Nyugat-Európában a 12-13. században mindenhol elterjedt, így Magyarországon is.
A
Halottak napját több vallása is elfogadja: a katolikusok, az evangélikusok és az unitáriusok is elismerik hivatalosan, de a reformátusok csak szokásjog alapján emlékeznek meg az eseményről.
Az ünneppel kapcsolatos szokásokat kiszélesítette a századvégi szorongásos hangulat –1000-re a világvégét várták –. Ennek okán, különösen igyekeztek az elhunytak szellemeivel jó „barátságba” kerülni az emberek. A sírokon gyertyát gyújtottak, "a fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".
Jó látni ezen a szomorú napon, milyen sokan állnak meg egy pillanatra a rohanásban, hogy
megemlékezzenek azokról, akik már nem lehetnek köztünk. Ilyenkor érezzük igazán, hogy létezik még emberség, együttérzés és igaz értékek…
