Új stúdióalbummal rukkolt elő az Anathema

Tavaly Danny Cavanagh, az Anathema gitárosa Anneke Van Giersbergennel, a Gathering exénekesnőjével együtt lépett fel az FMH színháztermében, most november 18-án viszont már saját zenekarával koncertezik a fővárosi Diesel-klubban.

Az új stúdióalbum turnéjának beharangozó sajtóanyaga külön kiemeli, hogy az Anathema-tagok kimondottan szeretik Magyarországot. Mint írják, erre a számtalan hazai koncert, és a zenekar magját alkotó Cavanagh-testvérpár mindig sikeres akusztikus szólóestjei szolgáltatják a legjobb példát. Aki pedig ott volt a legutóbbi budapesti Anathema-koncerten 2008-ban az Avalonban, egészen biztos lehet ebben: a buli előtt Danny fesztelenül beszélgetett a rajongókkal, és figyelmükbe ajánlotta a Hindsight című válogatásalbumukon összegyűjtött akusztikus adaptációkat.

A We're Here Because We're Here figyelemre méltó módon zárja le a 2003 óta tartó várakozást az új stúdióalbumra, de akár meg is oszthatja a rajongótábort - annyira azért nem, mint az Anathema első nagy stílusváltása, amelyet az 1998-as Alternative 4 című album vezetett be. Azzal ugyanis a liverpooli társaság mindörökre elhagyta a doom/death metal színteret, és az atmoszférikus rock szomorúrocknak nevezett, minden melankóliájával együtt is felemelően sodró változatát kezdte művelni. Az atmoszferikus rock az Anathema felfogásában progresszív elemekkel, Pink Floyd-hatással gazdagodott; az új album a Floyd szimfonikus rockján keresztül megérkezni látszik a kortárs progresszív rocknak a Porcupine Tree által művelt irányához.

Az Anathema 1998-as átalakulása látszólag meglepő, de a kortárs rock történetének ismeretében mégsem példátlan vállalkozás volt: ehhez hasonló metamorfózist produkált a Tiamat vagy a Katatonia is. A dark hangulatok mestereivel gyakran megesik, hogy a komor düh szelíd melankóliává alakul, az indulatok tűnődésbe váltanak át, miközben az alapvetően gótikus hangoltságuk nem változik meg, csak éppen majdhogynem költőivé finomodik. De a We're Here Because We're Here azt bizonyítja, hogy ez a szépen kiérlelt költőiség invenciózusan progresszív formákat is kialakíthat. Az új Anathema-anyag producere, hangmestere Steven Wilson, a Porcupine Tree szellemi vezetője, aki alkotótársként Jon Astley-t is maga mellé vette; utóbbi a Who és a Led Zeppelin mellett hozta ki magából legjobb formáját.

Az anyag epikussága, lebegő és tűnődő jellege kétségtelenül magán viseli Wilson keze nyomát, de ez bőven belefér az Anathema természetes fejlődésébe. Az Angels Walk Among Us című dalba vendégként meginvitálták a HIM énekesét, Ville Valót is. Az album borítóján a tenger hullámait fényözön ragyogja be, egy földnyelven kirajzolódó alak sziluettjének elhagyatottságából ugyanakkor a tűnődés magányossága is kitűnik.

A tréfásan "Liverpool második legjobb zenekaraként" is jegyzett Anathema napjainkra duplán testvéries alakulattá avanzsált. A Cavanagh testvérek mellett (Daniel Cavanagh - gitár, vokál, billentyűk; Vincent Cavanagh - ének, ritmusgitár) a banda legalább ekkora joggal a Douglas testvéreké is, hiszen újabban John Douglas, a dobos húga, Lee Douglas (vokál) is taggá vált. Rajtuk kívül a billentyűs Les Smith játszik még az Anathemában.

A november 18-i budapesti koncert előjátékaként két vendég hozza majd hangulatba a közönséget: Petter Carlsen és az Ocean. Petter Carlsen norvég gitáros-énekes, aki jelenleg Danny-ék nagy kedvence, és zenéje hangulatilag is passzol az Anathema finomabb dalaihoz. Az Ocean már többször is koncertezett Budapesten, legutóbb a Dillinger Escape Plan turnévendégeként.