A Karinthy színházban játszott Tortúra című Stephen King adaptációban te játszod a passzív szereplőt. Hogyan éled meg érzelmileg a darabot?

Talán az egyik legnehezebb szerep, amit eddig játszottam. Szerkezetileg úgy van megírva, hogy nagyon keveset játszhatok benne, inkább nagyon erősen jelen kell lenni. Az első felvonásban például szinte végig ágyban fekszek és utána sem mozgok sokat. Ráadásul a nagy jeleneteim is inkább néma szereplések, a fizikai szerepjátszáson van a hangsúly. Amikor a fizikai fájdalomtól megbénultan átmászok egy szobából a másikba, vagy amikor próbálom megkeresni sebesült emberként a kiutat.

Fizikailag nagyon megvisel az a két óra, minden előadás után fáj a gyomrom, az okára még nem jöttem rá, de valószínűleg a kemény fizikai munka okozhatja.
Az előadás napját minden esetben a Tortúra jegyében töltöm el: relaxálok, lazítok és készülök az estére.

Szó szerint is tortúra neked a szerep megformálása?

Fizikailag igen, de nagyon szeretem csinálni. Ezek a szerepek sokkal közelebb állnak hozzám, a komolyabb szerepekben jobban meg tudom magam mutatni, mint a komédiában.

Nem feltétlen jelenti a passzív szerep azt, hogy könnyű a dolgod.

Nagyon nehéz ez a szerep. Mindig azt érzem, sokkal jobban átérezné a közönség a szerepemet, ha folyamatosan egy kamera mutatná közelről az arcomat. Eleve filmszerű az előadás, ez még igazabb a szerepemre. Mindig féltem, hogy messziről túl kevés látszik a mimikámból, de mindenki azt mondja, hogy átjön a játék színpadi körülmények között.

New Yorkban is tanultad színjátszást. Szeretnél még külföldön „szerencsét próbálni”?

Egyelőre itthonról próbálom megtenni, amit lehet. Ez annyit jelent, hogy folyamatosan figyelem a kinti lehetőségeket. Nagyon ritka, amikor kelet-európai szereplőket castingolnak, ezeken próbálok résztvenni.

Mostanában egyre gyakoribb az internetes válogatás, azaz a rendezők az internetre feltöltött videók, szerepjátszások alapján döntenek, hogy behívnak-e komolyabb beszélgetésre.
A későbbiekre nézve azon dolgozok, hogy külföldön tudjak élni. Több a lehetőség, de sokkal nagyobb a verseny. De többet tud megtenni egy színész a karrierje érdekében, mint itthon.

Miért nehéz itthon csak a tehetségre alapozva színészkarriert építeni?

Rengeteg oka van, de főleg a politika nyúl bele a rendszerbe. Itthon nincs meg az ügynökségi rendszer, nincs meg a megfelelő szakszervezeti képviselet. Mi sokszor úgy kezdünk el próbálni, hogy nincs szerződés a kezünkben, nem tudjuk, mennyit fogunk kapni a munkáért. Ugyanez van a reklámfilmek esetében is. Jóformán a munkaadók sértődnek meg itthon, ha rákérdezel a gázsidra, vagy egy ügynökkel mész tárgyalni.

Nyugat-Európában vagy Amerikában ez szerencsére máshogy működik, de ezen kívül a tehetségre is sokkal jobban figyelnek, felkészültebbek a színészképzők, példaértékű a rendezők és a támogatási rendszer hozzáállása. Az ottani példákhoz képest itthon nagy dilettantizmus uralkodik a szakmában.

Nem a tehetséged miatt érvényesülsz itthon? Vagy megszokod vagy megszöksz?

Nagyon sok tehetséges ember nem rúghat labdába itthon. Ezt nem szeretik hallani a magyar emberek, mert mindig nagy indulatokat szülnek az ehhez hasonló vélemények.

Főleg a szakmán belül keletkeznek nagy indulatok…

Sokan mondták, hogy akkor mit keresek még itthon, el lehet menni! Igen, én el is fogok menni.

Eddig hittem abban, hogy meg lehet változtatni ezt a felfogást itthon. Sok mindent bevállaltam, darabokat rendeztem, pénzt szereztem, díszletet építettem, a reklánoztam, én szerveztem a színészek válogatását. Sok olyan dolgot magamra vállaltam, amihez igazán nem értek. És azt vettem észre, hogy az árral szemben úszok, teljesen más feladatokat kell magamra vállalnom, hogy a színészetnek élhessek.

Egy fecske nem csinálhat nyarat. Van-e több, hozzád hasonlóan gondolkodó a szakmában?

Egyre többen próbálnak szembemenni a régóta kialakult rendszerrel akár színházi, akár filmes körülmények között. Sajnos a politikától és a gondolkodástól függ a dolog.

Mindig azt mondják, hogy Magyarországon nincs pénz a színészetre. Ez nem igaz, mert van, de nem a megfelelő helyre folyik. Másrészt a tehetség szinte bármilyen körülmények között utat tör.
Jó példa erre a Tortúra rendezése. Amatőr kezdeményezés volt, bár profi emberek készítették saját pénzükből és lelkesedésből. A rendező saját pénzéből építette meg a díszletet 100 ezer forintból, amit később a szakma nagyjai becsültek több millió forintos költségvetésűre.

Gondolkodni kell; tehetséggel és ötletekkel megoldani a feladatokat, nem pedig zsebre rakni a támogatásokat.