Hogyan látja a PSZÁF a magánnyugdíjpénztárak működését?

A nyugdíjpénztári szektor értékeléshez egyrészt a belső teljesítményt kell áttekintenie, másrészt a külső változásokat. A pénztári szektor elmúlt tíz éves teljesítményét értékelve elmondható: meglévő kockázat továbbra is, hogy a pénztárak hozamteljesítménye nem kielégítő. A teljes tevékenység értékelésénél figyelembe kell venni azonban a pénzügyi válságot és a befektetési eszközök értékhozamának csökkenését.

A pénztári szektor 2000-2009 között, a választható portfólió típusoknál az elmúlt 10 év átlagában 0,35 és 1,02 százalék közötti minimális reálhozamot tudott elérni. Az infláció fölött elért hozamot számítva pedig a tagok gyakorlatilag a pénzüknél vannak.

Egyébként a pénztárak teljesítménye az inflációt nem tudta jelentősen megverni. Sőt, ha ehhez hozzáteszem a 2010 első félévi, körülbelül négy százalék körüli hozamteljesítményt, akkor szintén egy infláció körüli számot kapunk.

Mit kell még figyelembe venni?

A másik oldalon a működési költségeket kell megvizsgálni, illetve a tagok díjterhelésére vonatkozó adatokat. A díjterhelés azt jelenti, hogy nem a folyóbefizetésekre levont pl. 4,5 százalék működési költséget, hanem a teljes vagyonra vetített díjterhelést kell hosszabb távon nézni.

A díjterhelést tekintve az elmúlt tíz évben a pénztárak költségei fokozatosan csökkentek. Ugyanakkor a költségcsökkenés dinamikája és a jelenlegi díjterhelés mértéke is meglehetősen eltérő.

Hol mutatkoznak meg ezek az eltérések?

Vannak nagy pénztárak ahol továbbra is viszonylag jelentősebb díjterhelési tételek vannak és akadnak olyan pénztárak, ahol egészen alacsony - az egész vagyonra vetítve egy százalék alatti - vagy ennél is alacsonyabb a díjterhelés mértéke.

Szigorúan a tagok egyéni számlájára jutó részen kívüli, kifejezetten csak a működési befizetésekre és kiadásokra vonatkozó szaldónál szembetűnő, hogy a magánnyugdíjpénztárak összességében 2009-ben 1,8 millárd forint működési veszteséget termeltek. 2010 első félévben pedig 600 millió forint volt a veszteség.

A pénztárak kb. 10 milliárd forintnyi tartalékkal rendelkeznek, ugyanakkor eltérő az is, hogy ezekkel a működési bevételekkel hogyan sáfárkodtak. Számos olyan pénztár van, amelyik működési null szaldóval vagy működési pozitívummal zárt.

Jellemzően azt lehet mondani, hogy 5-6 olyan pénztár van - elsősorban nagyobb létszámú pénztárakról van szó - amelyeknél ez az erőteljes működési veszteség összejött. Itt a különböző működési költségeknél is eltérő hatást látunk, miközben a pénztárak leszorították az irodai adminisztrációs költségeket.

Akkor mitől alakult ki veszteség?

A nagyobb pénztárnál marketing és reklám költségeket látunk elsősorban megugrani. Ez pedig vélhetően korábbi jogalkotói, állami intézkedésekkel függ össze, amelyek leszorították törvényi szabályozással a maximális működési költséghányadot.

Erre egyes pénztárak a stratégiájukban úgy válaszoltak, hogy tagtoborzásba kezdtek, ehhez kellet a reklám. Úgy okoskodtak, ha egy tagtól a negyedéves befizetéseket tekintve nem 5,5 forintot lehet levonni, hanem csak 4,5 forintot, akkor ne 100 ezer vagy 150 ezer tagja legyen annak a pénztárnak, hanem legyen 200 ezer és akkor a működési bevételek egy nagyobb létszámra vetítve realizálhatók. Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy bizony már jó pár hónapja, akár 1-2 éve egyes pénztárak a működésüket tekintve veszteségesen tevékenykednek.

Itt jönnek az állami intézkedések hatásai, hiszen ezek arról szólnak - legalábbis azok amik eddig megjelentek - hogy a 14 hónapra vonatkozóan nincsenek tagdíjbevételek és nincsenek működési bevételek ezeknél a pénztáraknál. Tehát a pénztárak egy része saját magát gyengítette le és így érték őket ezek az intézkedések.

Ebben a helyzetben nyilvánvalóan a jogalkotónak arra is kell gondolni, hogy valamilyen módon ezt a kiesést ebben az átmeneti 14 hónapos időszakban is finanszírozni kell.