Megvendégelik az általános iskolát
Az általános iskola hagyományos karácsonyi ünnepsége után az iskola minden tanulóját és dolgozóját megvendégeli egy alig két hónapja alakult motoros baráti kör a Tolna megyei Kajdacson.
2010. december 17. péntek 20:43 - HírExtra
A négyfős társaság jóvoltából kétszáz főre készül majd vegyespörkölt hétfőn – mondta el Taba János, a társaság egyik tagja az MTI-nek.
A 63-as Kajdacsi Motoros Baráti Kört négy fiatalember hozta létre néhány héttel ezelőtt. Bár csak november óta működik a falu legújabb civil szerveződése, már a második gyermekek számára szervezett programjára készül.
A hónap elején motoros mikulás akcióval kedveskedtek a kicsiknek, jártak az óvodában, iskolában, sőt még a szomszéd településen is megajándékozták a gyerekeket.
A társaság azt tervezte, hogy karácsony előtt vendégül látnak minden rászoruló, nehéz sorsú kajdacsi gyermeket. Végül úgy döntöttek, hogy nemcsak őket, hanem minden diákot és minden dolgozót meghívnak egy egytál ételre.
Taba János elmondta: Kajdacs kis település, nem akartak senkit megbélyegezni, és azt sem, hogy valaki szemérmességből ne fogadja el a jó szívvel adott ételt, ezért döntöttek úgy, hogy mindenkit vendégül látnak az iskolai ünnepi műsor után.
Boda János polgármester szerint hasonló nagyszabású jótékonysági akció még nem volt a településen. A kajdacsi iskolának 121 diákja van, 76-an hátrányos helyzetűek, közülük 24-en a halmozottan hátrányos helyzetűek közé tartoznak.
Forrás: MTI