2025. április 14. - Tibor

Gőzerővel szivattyúznak

Már huszonkét szivattyútelep üzemel Észak-Magyarországon, ahol továbbra is 180 négyzetkilométernyi területet borít belvíz - tájékoztatott az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője.
2010. december 27. hétfő 22:29 - HírExtra
Csont Csaba közölte: az elmúlt 24 órában végzett felmérés szerint az elöntött területek nagyságában a hideg időjárás miatt jelentős változás nem történt, a felszínig átnedvesedett területek nagysága azonban a több 100 négyzetkilométert (több 10 ezer hektár) is elérheti.

A bodrogközi, taktaközi, hevesi és dél-borsodi területeken a másodfokú belvízvédelmi készültség továbbra is érvényben van. Az elmúlt napon a szivattyútelepek csaknem 3 millió köbméternyi vizet emeltek át a befogadó Tisza, Bodrog és Takta folyóba - tette hozzá a szakember.

Mint mondta, biztosítani kell a szivattyúk folyamatos működését, ezért javítják a meghibásodásokat. Mindent megtesznek azért, hogy működjön a rendszer - fogalmazott Csont Csaba.

Arról is beszámolt, hogy a vízügyi igazgatóság a "csatornák előürítésével" megpróbál felkészülni egy esetleges, később várható nagyobb mennyiségű belvízre, illetve annak kivédésére.

Csak az elmúlt napon 15-20 centiméter friss hó hullott az igazgatóság működési területén, a hideg idő hatására döntő mértékben ez a csapadék a mezőgazdasági földeken marad, de jelentős vízmennyiség keletkezhet ennek olvadása során - jegyezte meg az osztályvezető.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását