Slota árulózik és idiótázik
Ján Slota szerint a magyar állampolgárság kérelmezése, illetve a pozsonyi kormánykoalíció igyekezete a szlovák állampolgársági törvény módosítására ellentétes Szlovákia érdekeivel.
2011. január 1. szombat 14:57 - HírExtra
"Ez egyértelműen a Szlovák Köztársaság érdekeinek az elárulása" - nyilatkozta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a pozsonyi SITA hírügynökség. Szerinte nem igaz, hogy az Robert Fico vezette koalíció által tavaly módosított szlovák állampolgársági törvény miatt Pozsonynak el kell vennie a világban bárhol élő szlovákok állampolgárságát. Meggyőződése: a magyar-szlovák kettős állampolgárság egészen más téma, ez "a szomszédos ország, a Magyar Köztársaság érdekszférája".
Slota úgy véli: például az Ausztráliában élő szlovákokat senki sem fogja azzal gyanúsítani, hogy Ausztráliához akarnák csatolni a Szlovák Köztársaságot. A szlovákiai magyarok "azonban kollektív módon akarják a magyar állampolgárságot megszerezni. Magyarok élnek a Dunán innen, és a Dunán túl is, ez összefüggő régió" - húzta alá az ellenzéki politikus.
Szerinte a választójog megadása a határon túli magyaroknak nagyon veszélyes dolog.
"Az, aki könnyen veszi a kettős állampolgárságot vagy a szlovák érdekek árulója, vagy idióta" - szögezte le az SNS elnöke.
Slota élesen bírálta Iveta Radicová szlovák miniszterelnököt is, és kijelentette, hogy Radicová sosem volt az önálló szlovák államiság híve.
Berényi: "Kutyakötelességem"
Magyar állampolgárságért folyamodik január elején Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. "Azt gondolom, hogy az egyetlen szlovákiai magyar párt elnökeként ez kutyakötelességem" - jelentette ki Berényi abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a pozsonyi SITA hírügynökség. A politikus elismerte ugyanakkor, hogy vannak bizonyos aggodalmai.
Forrás: MTI/HírExtra