Médiatörvény: összefoglaló a tévhitekről

A dokumentum angol és magyar nyelvű verzióját a kormányzati kommunikációs államtitkárság bocsátotta az MTI rendelkezésére.

A kormányszóvivő kedden közölte az MTI-vel: elkészült a magyar médiatörvény angol nyelvű fordítása, amelyet a kormány továbbított a Budapesten működő külképviseleteknek és Magyarország külföldi nagykövetségeinek, valamint elküldik azt az Európai Bizottságnak is.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ehhez hozzátette: a fordítás mellé egy "érvrendszert" is küldenek, amelyben kifejtik, hogyan vélekednek a jogszabályt ért vádakról.

"Az új magyar médiaszabályozással kapcsolatos hitek és tévhitek, európai példák" című dokumentum szerint hamis az a vád, hogy a törvény kiterjed az internetes tartalmak jelentős részére, például a blogokra is. Cáfolják azt is, amely szerint a médiatörvény "béklyóba zárja a nyomtatott és az internetes sajtót, ugyanazon elvek mentén szabályozza, mint a televíziókat és a rádiókat".

A dokumentum szerint nem igaz, hogy a szabályozás korlátozza a politikai nyilvánosságot, a demokratikus közvélemény kialakulását.

A magyar állam nem kívánja, s nem is tudná ellenőrizni a véleményeket, a törvény egy passzusa sem alkalmas arra, hogy a politikai véleménynyilvánítás akadálya legyen, és ellehetetlenítse a demokratikus közvéleményt - hangsúlyozzák, hozzátéve, nincs szó cenzúráról, a sajtó előzetes korlátozásáról, a politikai vélemények elhallgattatásáról vagy olyan mértékű utólagos büntetésekről, amelyek ellehetetlenítik a sajtót.

A hatóság valamennyi döntését felülvizsgálhatja a független bíróság, a politikai befolyásolás lehetősége így eleve kizárt - írják.

Nincsen szó álláspontjuk szerint a politikai vélemények ellenőrzéséről, a kormány szája íze szerint értelmezett "médiaegyensúly" előírásáról sem. Mindkét új törvényben - a "médiaalkotmányban" és a médiatörvényben - felbukkanó kiegyensúlyozottsági szabály 1996 óta létezik a magyar jogrendben, és kizárólag az elektronikus médiára vonatkozik, a sajtóra nem.

Rögzítik azt is, a közerkölcs vagy egyes személyhez fűződő jogok megsértése miatt nem szankcionálhatók az egyes médiumok. Ez kizárólag konkrét jogsértés, például a gyermekvédelmi szabályok megsértése miatt képzelhető el.

Nem igaz az sem - folytatják -, hogy "a médiatanácsban csak fideszesek ülnek". Indoklásképpen kifejtik: a tanácsot a parlament választja kétharmados aránnyal, a Ház tagjai döntésükben nem befolyásolhatók, a médiatanács tagjai feladataik ellátása során nem utasíthatóak, nem hívhatóak vissza, minden tekintetben függetlenek.

A médiatanács megválasztott tagjai nem állnak semmiféle formális, informális kapcsolatban a kormánypártokkal - teszik hozzá, megjegyezve: Európában nem ritka, hogy e garanciákhoz képest jóval kevésbé biztosított a hatóság kormányzattól való függetlensége, számos országban a kormányzat, az államelnök vagy egy miniszter választja a tagokat. Példaként említik: a távközlési és műsorszóró normákért felelős brit hatóság, az OFCOM tagjait, így annak elnökét is a kultúra, a média és a sport területéért felelős miniszter nevezi ki.

Hangsúlyozzák, az sem igaz, hogy a médiatanács tetszése szerint rendeletet alkothat, amellyel szabályozhatja a médiumok működését. A tanács ugyanis nem alkothat rendeletet, kizárólag a médiahatóság elnöke teheti ezt meg, de ő is csak a különféle hírközlési hatósági díjak megállapítására.

Cáfolják azt az állítást, amely szerint az analóg médiaszolgáltatások frekvenciapályázatain a médiatanács kedve szerint dönthet a nyertesről, vagy akár el is kerülheti a döntést. A pályázati eljárás szabályai ugyanis aprólékosan meghatározottak, a hatóság bármely döntése bíróság előtt felülvizsgálható. Csak bizonyos, jól körülhatárolt esetben lehet pályáztatás nélkül frekvenciahasználati jogosultság biztosítani - fűzik hozzá.

Hamis vádnak tartják azt is, hogy a "médiaalkotmány" korlátozza az újságírók azon jogát, hogy informátoraik kilétét titokban tartsák.

A csúsztatások közé sorolják, hogy a törvény által létrehozott média- és hírközlési biztos tetszése szerint "zaklathatja" az egyes médiumokat, valamint azt is, hogy a médiahatóság és a médiatanács hatalma példa nélküli lenne Európában.

Véleményük szerint a regisztrációs kötelezettség nem korlátozza a sajtószabadságot, a közszolgálati médiumok egységesítése, a központosított hírszolgáltatás pedig nem számolja fel a sokszínű közmédiát. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozzák: a négy közmédium önállósága, függetlensége továbbra is megmarad, de a működésük, gazdálkodásuk jelentősen racionalizált lesz.

Kitérnek arra is, hogy a médiaszolgáltatók, sajtótermékek kiadói üzleti titkainak védelmére a törvény garanciális szabályokat tartalmaz, amelyek biztosítják az információk védelmét a hatósági eljárás során és az után is.

Rámutatnak, hogy a törvényben foglalt bírságok összegének maximuma nem példa nélküli Európában, a maximum bírságösszeg alkalmazása pedig csak többszörös, súlyos, szándékos, a bíróság által is megállapított jogsértés esetén lehetséges.

A médiatörvény elhallgatott érdemei között említik például az új társszabályozási rendszer felállítását, az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló EU-irányelv átültetését, a reklámszabályozás szigorának lazítását a működőképes médiapiac kialakulása érdekében, a piaci szereplők korábbi szigorú szabályozási terheinek enyhítését, a fennálló piaci viszonyok tiszteletben tartását, a sajtónyilvántartás rendszerének megújítását, a szabályozás modernizálását, az új szabályokat a műsorterjesztés területén, valamint az új szankciórendszert.