Miért indította el ezt a pert?

Amikor Chicagoban per indult a MÁV és a Nemzeti Bank ellen, kártérítést követelve a holokausztban való tevőleges részvétel miatt, arra a következtetésre jutottam, hogy a per valódi alanya a Magyar Állam, hiszen mindkettő szervezet állami tulajdonú. A Magyar Állam pedig nem más, mint 10 millió magyar állampolgárnak az összessége.

Válaszul Győrben pert indítottam az Egyesült Államok ellen, mert 1944. december 6-án olyan légitámadás érte Sopron lakosságát, amely oktalanul követelt civil áldozatokat. Sokan lerokkantak, többekben maradandó sérüléseket és lelki gyötrelmeket okozott ez az esemény.

A támadás egyik elszenvedője édesapám volt. Azt kérem a keresetben, hogy rajta keresztül kövesse meg az USA a háború valamennyi olyan ártatlan, magyar, civil áldozatát, akiket amerikai katonák tettek tönkre.



Ennek alapján be lehet perelni a világ vezető hatalmát?

Találtam egy olyan jogi lehetőséget, amire eddig nem volt precedens. Felelősségre lehet vonni az USA-t olyan cselekedetért, amivel jogot és törvényt sértett. Ugyanakkor ez még nem elszámolt és befejezett ügy.

Ugyanis ha nincs időbeli korlátja a holokauszt anyagi elszámoltatásának (nem pedig az erkölcsinek), akkor nincs az egyéb háborús cselekményeknek sem, még ha azt a győztesek is követték el.

Mert a Nürnbergi per nem arról szól, hogy a győztest nem lehet elszámoltatni, hanem arról szól, hogy elszámoltatták a vesztest. Ha van következménye a deportálásoknak, akkor kell, hogy legyen következménye a bombázásoknak is.

Mikor adta be ezt a keresetet?

2010 márciusában. Már az is örömteli volt, hogy akadt egy bíróság és volt egy bíró, aki látott ebben rációt. Megértették ennek a jogi alapjait. Lefordítatták a keresetlevelemet és májusban elküldték Amerikába.



Az USA részéről történt már valamilyen visszajelzés?

A levél szeptemberben „hiányos címzés” felirattal érkezett vissza. Mint utóbb kiderült azt kifogásolták, hogy magyarul címezték azt a sort, hogy Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma. Kétségtelen, hogy ezt magyarul írták rá, mint ahogy ha a Magyar Igazságügyi Minisztérium kapna hasonló keresetlevelet Angliából vagy Amerikából, akkor azon angol nyelvű címzés szerepelne.

Ezért szeptemberben újra elküldtük a levelet, most már angolul címezve. Előbb-utóbb át fogják venni.

Valki László nemzetközi jogász egy újságcikkben úgy fogalmazott, hogy nem ismer arra példát, hogy egy háború győztes résztvevőjét elmarasztaltak volna.

Pont ez a lényeg – és válaszoltam is a professzor úrnak, amikor ez megjelent – hogy valóban nem volt még rá példa. De ő sem azt mondta, hogy ez badarság, hanem hogy ez példátlan.
A példátlanság azt jelenti, hogy az első ügyig példátlan, de amikor az első ilyen ügy pozitív elbírálást kap, akkor valószínűleg téma lesz Drezda és Nagaszaki is.

Ez egy olyan országgal szemben lenne fantasztikus figyelmeztetés, amely a területen kívüliség elvének az élharcosa. Jelenleg az amerikai katonák nem felelnek azokért a tettekért, amiket elkövettek például Belgrádban, vagy Koszovóban.

Ennek a területen kívüliségnek dőlhet le a nimbusza, mert egy magyar bíróság az USA-ra nézve kötelező ítélettel tud felelősséget megállapítani. Egyébként ők ugyanígy tesznek a világgal. Az ötletemet adó per sem Budapesten indult, hanem Chicagoban.



A bombázás nagyjából hatvanöt éve történt. Ez mennyire nehezíti meg az ügy jogi feltárását?

A bíróság számra történelmi tény, hogy Sopron ’44 decemberi bombázásakor a civil lakosságot érte a bombázás. Egyértelműen dokumentált, hogy a bánfalvi erdőben – ahol ez a bombázás és utána a géppuskázás megtörtént – egy fia katona sem volt.

A kereset hírére jelentkezett az a hölgy, akinek édesapám még a házassága előtt udvarolt a negyvenes évek elején. Ez a hölgy fogadta be apámat és anyámat, amikor visszajöttek Sopronba.

A bíróságnak fogalmazott levelében azt írta, hogy amikor apám megjött Bad Ischlből - az ottani kórházban ápolták - akkor ő fogadta be őket, látta a turbánt a fején meg a gipszelt kezét és lábát. Ő tudja tanúsítani, hogy mi történt Sopronnál, a bánfalvi erdőben.

A másik tanú az apám egyik tanítványa volt. Édesapám sokat mesélt neki a bombázásról és ő látta a rokkant kezét és lábát, meg a fejsérülését.

A bíróság számára ez a két tanú elégséges volt, de rajtuk kívül még sokan jelentkeztek.

Anyagi kártérítést nem követel?

Nem. Azt kérem, hogy édesapám emlékén és rajtam keresztül az USA kormánya kövesse meg azokat a magyar áldozatokat, akinek amerikai katonák szenvedést okoztak.