Hova vezethet a Belgiumban kialakult helyzet, mik az ország kilátásai?

Egy politikai patthelyzetről van szó, ahol több variáció is van. Valószínű, hogy valamilyen belső reform mentén megegyezik a két fél, a flamandok és a vallonok. A másik lehetőség, hogy ez a patthelyzet folytatódik, a harmadik, nem túl valószínű lehetőség pedig, hogy valamilyen dezintegráció irányába induljon el Belgium.

Mi lesz ha folytatódik a patthelyzet, meddig lehet ezt húzni? Hiszen a polgárok felvonulása azt jelzi, hogy az emberek türelmetlenek.

Belgium a kilencvenes években egy föderális reformon ment keresztül. A legtöbb szolgáltatás már a három plusz egy területi egységhez került, vagyis bizonyos feladatok már lekerültek a régiókhoz. Ilyen szempontból a központi szövetséges feladatokról beszélhetünk, amelyek hátráltatva vannak.

Működhet továbbra is ez a patthelyzet, hiszen ügyvezetői kormány van. Bár a politikai legitimitása gyenge, de a feladatok menedzselését el tudja végezni. A kérdés az, hogy meg tudják-e oldani a Brüsszel-körbejárás problémáját és ennek érdekében átalakítják-e a politikai rendszert, esetleg még több feladat kerül-e át a központi szövetségi szintből a tartományok, régiók szintjére, a közösségekhez. Vagy esetleg megváltoztatják a választási rendszert is. Számos lehetőség van.

A polgárság legfőbb félelme az, hogy ez a patthelyzet az ország további gyengüléséhez fog vezetni. Belgium már így is a harmadik legeladósodottabb ország az Unióban.

Belgiumnak az a szerencséje Olaszország mellett, hogy a tetemes államadósságot belső megtakarításból tudják fedezni. Nincsenek annyira kitéve a külső hitelezőknek, mint például Görögország vagy Portugália, vagy esetleg Írország.

Ebből a szempontból a belgák gazdaságilag még jobban tudják húzni. Gazdaságilag nehéz, hogy a spekulációs tőke nyomás alatt tartja az euró-zónát.

Ha nincs egy legitim, felhatalmazással bíró, cselekvőképes kormány, azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek az államadósság karbantartásához vagy csökkentéséhez szükségesek, nem tudják meghozni. Ezzel pedig visszatérünk a patthelyzethez, vagyis hogy a felhalmozott államadósság hogyan telítődjön a különböző közösségek között, ki hogyan vállalja a terhek visszafizetését.

A gazdaság kérdése mindig visszavezet a politikai kérdésekhez, ami itt az, hogy melyik közösség mennyi felelősséget vállaljon. A flamandok nem akarnak annyit vállalni, a vallonok pedig abban érdekeltek, hogy a tehetősebb északiak fizessék ki a tartozások nagy részét.

A politikai konfliktusok miatt jelenleg észrevehető egy átmeneti együttműködés a két népcsoport között. Meddig tartható ez az együttműködés akkor, ha elül a politikai vihar?

A konfliktus Brüsszel környékén öt járásban csúcsosodott ki, ahová a vallonok beköltöznek és próbálják a saját kultúrájukat, nyelvüket és a saját szavazási listájukat is magukkal vinni. A flamandok nem engedik, hogy egy fecske nyarat csináljon, hogy egyre több vallon költözzön be flamand területekre és felboruljon a közösségek között lévő egyensúly. Ugyanakkor egymásra is vannak utalva.

Olaszországban is hasonló a helyzet. A szegény dél a gazdag északra van utalva, az észak pedig délre, piac és munkaerő-tartalék miatt. A vallonoknál és flamandoknál több érdek szól amellett, hogy együtt maradjanak, mint hogy szétfeszüljenek. Ha sikerül ezt a Brüsszel-körüli problémát megoldani, akkor utána már megoldhatják ezt a kérdést országos szinten is.

A kérdés az, hogy ez hogyan lehetséges arcvesztés nélkül. A flamandok nem akarnak területet és befolyást engedni, a déliek viszont szeretnének egy szárazföldi kapcsolatot Brüsszel és Vallónia között. Ez egy elég visszamaradott, geopolitikai gondolat, ami az Európai Unióban kevésbé tartható.

Mi lehet a megoldás?

Egyszerűen kompromisszum kell. A kényes kérdés az, hogy ebben a kompromisszumban ki engedjen többet, bár valószínűleg a flamandok fognak érvényesülni, hiszen ha megállapodtak abban, hogy a brüsszeli területek Flandriához tartoznak, akkor ezeket nem fogják átengedni a vallonoknak, akik gazdaságilag nincsenek alkupozícióban.

Tegyük fel, hogy a jövőben a két népcsoport önállósul és valóban szétválnak. Sokan gondolják úgy, hogy ez lenne a megfelelő lépés. De milyen hatással lenne ez Belgiumra és az EU-ra?

Bár ez nagyon nem valószínű, ha ez tényleg megtörténne, egy jóléti sovinizmus-hullámot indítana el. Korábban a déli rész volt fejlettebb, mikor még a nehézipar volt a meghatározó. Ez az elmúlt időszakban fordult meg, mikor a szolgáltatásokra építő északi rész vette át a gazdasági vezetést. Európában nagyon sok országban vannak ilyen viták.

Az EU-ban ez nagy változást nem hozna, hiszen az eddigi belga kvótákat osztanák szét a különböző új területi egységek között. Hasonlóan Csehszlovákiához, a változásokkor szétosztották a csehszlovák vagyont a csehek és szlovákok között.

A pénz nem lenne gond, hiszen az országban euróval fizetnek, a jogrendszer is nagyjából az Unió közös jogalapjára épül. Ami gondot okozhatna, az az államadósság szétosztása, illetve az országon belüli közös vállalkozások és struktúrák, amelyeket szét kellene vezetni. Ilyen a Parlament, a Felsőház, a különböző minisztériumok.

Ha a déli rész leválna erről az északi köldökzsinórról, könnyen megeshet, hogy gazdaságilag visszaesne és az Unió segélyére, felzárkóztatási kohéziós segítségére is szorulna.
Az európai határok nem változnának, Belgium mostani határain belül húznák meg ezeket a határokat. A német közösség Flandriához csatlakozna,

Brüsszel pedig akár egy nemzetközi város maradhatna, mint amilyen Danzig volt a két a világháború között, vagy amilyen most Vatikánváros vagy Monaco.

Soros elnökként hogyan kellene Magyarországnak viselkedni a kialakult helyzetben?

Ez főként belpolitikai kérdés. A magyar elnökség akkor járna jól, ha ráhagynák a belgák belpolitikai problémáit a belgákra. Ha a konfliktus túllép a nemzetállami szinten, akkor közvetítő, jószolgálati segítséget nyújthatna.

Magyarország körül is problémát jelentenek a nemzeti kissebségek. Elegáns lenne, ha Magyarország más országokkal együtt, akár a hasonló problémákkal küzdő Spanyolországgal, mint a magyar-belga-spanyol trió tagjaként felajánlaná ezt a segítséget. Ez elindíthatna egy láncreakciót.

Ha pedig Magyarország után még több ország, vagy egy uniós intézmény is felajánlaná a segítségét, ez sokat javítana a médiatörvény miatt megrongálódott magyar imidzsen.

Ha leegyszerűsítjük a képet, azt látjuk, hogy van egy nép, amely megszavazott hét pártot egy előrehozott választás során, kormány viszont képtelen alakulni már több mint kétszázhúsz napja. Beszélhetünk a demokrácia haláláról?

Szerintem inkább a demokrácia virágzásáról van szó, hiszen azt látjuk, hogy hét párt is bejutott. Korábban a baloldalnak az volt a szerencséje, hogy a baloldal internacionalista volt, tehát a déli és északi pártok meg tudtak egyezni egymással. Ezért a baloldal volt többségben. A probléma onnantól kezdődött, mikor északon a nacionalisták el kezdtek erősödni.

Belgiumban ugyanazok folytatódik, mint a többi országban. A leszakadó kis egzisztenciájú pártok elhagyják a baloldalt és átmennek a populista pártokhoz, amelyek rámutatnak azokra a problémákra, amelyek valós problémák, mondjuk az ország egysége és struktúrája.

A gond a választási rendszerrel van, a kérdés pedig az, hogy az elitek, akik képviselik az északi és déli oldalt meg tudnak-e egyezni. Nekik viszont nem érdekük a kompromisszum, hiszen ha megoldódna a konfliktus, ezek a populista pártok lehet, hogy elvesztenék a befolyásosságukat.