Tegnap

A boldog békeidőkben egy elnyomott „tartomány” fővárosának módosabb - sznob - lakosai úgy gondolták, hogy szívesen belekóstolnának az uralkodói udvar egyik legrangosabb eseményébe. 1886-ban megrendezésre került az első Budapesti Operabál, amely a magyarázat szerint minden esetben jótékonysági célt szolgált: persze ne higgyük, hogy az adakozás csábította a felső tízezret az Operaház falai közé. Szegények nélkül nincsenek gazdagok. A ruhaköltemények bemutatása és a pletyka, minden esetben „fontosabb” lehetett az adakozásnál. Akárcsak a „nagyoknál”. 1934-től hatvankét évig abbamaradt a keringő, közben kaptunk horogkeresztet és vöröscsillagot.

És most

A rendszerváltás kitermelte az „új arisztokráciánkat”, így 1996 februárjában ismét megrendezték az eseményt, amelyre az elmúlt tizenöt alkalommal a politikai és gazdasági elit színe-java ellátogatott.

A patinás épület falai között az anyagilag szerencsés helyzetben lévők mulatoztak, kívül pedig maréknyian tüntettek a sznobizmus egyértelmű megnyilvánulása ellen. Senki nem foglalkozott igazán velük, bár a televízió képernyőjén és az újságok hasábjain remekül mutattak a hazai kulturális élet csimborasszója ellen demonstráló, „kultúraellenes” fiatalok. 2009-ben kétszázhatvanezer forint volt a legdrágább belépő a bálra. Csekélység.



Az idei Operabál március 5-én került volna megrendezésre, ám Horváth Ádám, az Operaház miniszteri biztosa Réthelyi Miklós miniszterrel és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárral egyetértésben úgy döntött, hogy idén elmarad ez a rendezvény. Gazdasági váltság, vörösiszap kellett a hagyomány ismételt megszakításához.

A bál helyett egy nagyszabású gálahangverseny kerül megrendezésre, aminek a bevételét a természeti katasztrófák által érintett családok megsegítésére fordítanak. Vagyis százhuszonöt év után egyértelműen a rászorulókat szolgálhatja a jeles esemény.

Tisztelet a kivételnek

A módosabb látogatók játszi könnyedséggel kifizetik az igen magas jegyárakat, meghallgatják a nagyszerű hangversenyt, majd - akár - méregdrága autójukkal hazamennek: a bevételt megkapják a rászorulók. Mindenki boldog, az „átlagemberek” kivételével.

Ugyanis minek egy gálahangverseny, ha a belépő összegét akár közvetlen módon el lehetne juttatni a károsultakhoz? Minek egy hangverseny, ha a belépő összegét csak igen kevesen képesek kifizetni? Talán pont ezért, mivel az ilyesmit kedvelik a sznobok.