Milyen évet zárt a magyar filmszakma, ha a magyar filmek minőségét nézzük?

Ez a Magyar Filmszemlén fog kiderülni, mikor felvonul minden film. Az értékelésre akkor kerülhet sor, amikor látjuk, hogy mi, és milyen minőségben készült el. Az biztos, hogy a közönségfilmek tavaly is nagyon vékonyan csordogáltak. Valójában csak az Üvegtigris 3. hozta év végén azt a magas nézőszámot, ami egy közönségfilmtől elvárható.

Egyébként a tanácstalanság a jellemző. Az utóbbi időben nagyon sokszor készülnek el és kerülnek forgalmazásba olyan magyar filmek, amikről nem is nagyon lehet hallani. Nagyon kurta és visszhangtalan sorsuk van.

Tavaly több próbálkozást is lehetett látni afelé, hogy ne csak a komédiák jelentsék a magyar filmszcénát. Fontos volt például a Dobó Katával és Kern Andrással készített Halálkeringő, ami a magyar thrillert próbálta megteremteni, sok promócióival és kevés sikerrel. Ennyire megszoktuk a vígjátékokat, vagy más problémák állnak a háttérben?

Zajlik egy hatalmas parti, amiben részt vesz mindenki; a producerek, a rendezők, a forgalmazók, a kritikusok, még a filmtudorok is, de valahogy a néző ezekre a partikra sohasem hivatalos. És amikor nem hajlandó elmenni a moziba, akkor a filmszakma mindig felhorkan, hogy ennek a közönségnek akkor milyen filmet csináljunk.



A háttérben zajló különféle okoskodások, bizniszelések, lobbizások közepette a nézők tanácstalanná, bizonytalanná váltak a magyar filmeket illetően. Ők valahogy kimaradtak a mozgókép-élményéből. A Halálkeringő publicitása sem volt olyan, mint amilyen lehetetett volna. Ha felidézzük a Halálkeringő reklámját vagy kampányát, kiderül, ez sem volt egy pusztító erejű kampány.

Egyre kevesebb olyan fórum van médiumokban, amiben rendszeresen foglalkoznának a filmekkel. El kell fogadni, hogy a magyar film nem egy topik a világháló korszakában. Ha pedig a magyar film nem egy topik, nincs mire odafigyelni, nem lehet róla beszélgetni, miért is lelkesedne a néző és váltana mozijegyet?

Ez egy sok éve zajló folyamat: látható volt már tíz vagy akár húsz éve is. De valahogy a filmszakma, amelyik a legerősebb érdekérvényesítő lobbi a magyar művészeti kulturális életben, nem gondolta igazán úgy, hogy szóba kellene állni a nézővel.

Más szempontokból eléggé sűrű évet zárt a filmszakma. Pénzek tűntek el, Andy Vajna politikai nagyfőnök lett, hatalmas kavarodások voltak a Filmszemle körül is. Mi történik jelenleg a magyar filmes szcénával?

Leállt az eddig gyakorlat. A hét-nyolc milliárdos hiány megállapítása után visszanyesték a Magyar Mozgókép Közalapítvány költségvetését, és egyelőre nem tudjuk, mi lesz. Az MMK az ötödére zsugorodott büdzséjéből nem tudja folytatni azt a támogatási folyamatot, ami ennek a húszesztendős szervezetnek a lényege volt. Nem tudjuk, hogy mi áll előttünk, mi fog történni vagy hogy mi lesz az MMK funkciója, és ha megszűnik, ezeket a funkciókat fogja-e más intézmény gyakorolni.



Ugyanígy nem látjuk, hogy az Andy Vajna által felügyelt finanszírozási pont vagy forrás milyen elvek, milyen értékek, egyáltalán minek alapján fog majd működni. Nagyjából még a Nemzeti Kulturális Alap tekinthető folytonosnak, de nyilvánvaló, hogy ott a mozgóképre fordítható büdzsé nagyságrendekkel növekedni nem lesz képes.

Az eddig döcögő gépezet sok anomáliával működött, amely ha úgy tetszik, egy hagyományt fogadott el, amely már a rendszerváltás előtt is fennállt a magyar filmszakmában. Az MMK önmagát saját hajánál fogva nem tudta kihőzni ebből a lápból. Sem én, sem a filmszakma nem látja, hogy jövőre mennyi lesz az állami részvétel a magyar mozgóképkultúrában.

Erről nem is kezdődött el egy józan párbeszéd eddig, inkább sértettségek, indulatok és kétségbeesés uralja ezt az egész világot és a filmesek nem nagyon tudnak tervezni. Ami azért bonyodalmas, mert a filmgyártás egy összetett ipari tevékenység. Hirtelen felindulásból nem lehet egy egész estés játékfilmet elkövetni.

Ezek szerint az eddig működő rendszer még a szocializmusból maradt ránk. Ez azt jelenti, hogy szükség van a változásra?

Feltétlenül. Látszólag az MMK egy teljesen úgy formáció volt, ami viszont régi alapokra épült. Nem fogalmazott meg új értékeket, úgy gondolta, hogy azok az intézmények és alkotók, szakemberek, akiket összefog az MMK, kimagaslóak. Ha eddig is értéket hoztak, miért ne lehetne így a jövőben is…?

Az MKK nem igazán tudott kitörni abból a világból, aminek a meghatározó bemutató helyszíne még mindig a mozi volt, a forgalmazás pedig még úgy zajlott, hogy hagyományos mozik voltak és csak néhány multiplex. Nem tudott kitörni abból, hogy a magyar filmnek barátai a kritikusok és a fesztiválra válogató szakemberek hűségesek. De csendben megjegyezném, hogy az elmúlt húsz évben egy új generáció lépett be. A közönség alapvetően más szemléletű, másképpen szemléli a mozizást és másképpen jut hozzá a filmekhez.

És történt még egy apróság. Húsz évvel ezelőtt az ember nem tudott filmet forgatni a saját kamerájával vagy mobiljával jó minőségben. A film készítésének körülményei megváltoztak, ez egy olyan technika lett, ami mindenki rendelkezésére áll.

Apróság az is, hogy a piaci viszonyok is teljesen máshogy működnek, mint a létező szocializmusban. Az arról szólt, hogy központi forrásokból kell üzemeltetni ezt a nagyon jelentős gépezetet, ami jelenti a gyártást, bemutatást, forgalmazást, képzést és mozik fenntartását. De ez már nem így van.

Nem rosszhiszeműen, de az MMK lomhán, tohonyán értelmezte ezt a világot, ami körülötte nagyon gyorsan változott. Már sokkal korábban be kellett volna következnie egy olyan fordulatnak, amelynek során átgondolják, hogy mire fordítanak közpénzeket és mire szolgál ez a közpénzforrás.

Egy csomó megoldatlan, megválaszolatlan kérdés vett körül bennünket, amiket nem hiszem, hogy az idők végezetéig a szőnyeg alá lehetett volna söpörni. A szőnyeget most felemelték, és látható, hogy nagyon sokminden gyűlt össze alatta. De hogy a porszívózás, szőnyegsamponozás, a dolgok átgondolása mikor lesz, azt én ebben a pillanatban nem látom.