Ezek szerint a magyar filmiparnak jelenleg nincsen semmilyen jövőképe?

Még hasonló sincsen. Egyetlen dolog van, ami még bizonyosság; a filmtörvénynek az a passzusa, amely a 20 százalékos adóvisszatérítést lehetővé teszi. Ez azért fontos, mert ez a fajta krízis nem állítja le a Magyarországon folyó bérmunkákat.

Ezek pedig nem csak a nemzetgazdasági hozadék miatt fontosak, hanem azért is komoly jelentőségűek, mert általuk Magyarországon a filmes szakemberek folyamatosan munkában tudnak  lenni. Ez a szakembercsapat pedig az egyetlen garancia arra, hogy bármiképpen változzon is a helyzet Magyarországon.

Sokat beszélünk a pénzről, de valóban csak a pénz a probléma?

Alapvetően nem a pénz a probléma. Nyilvánvalóan, ha én is filmkészítésből élnék, nekem is az lenne az első mondatom minden alkalommal, hogy „adjál pénzt, és még többet, sokkal többet.” Hiszen úgy tartják, hogy pénz nélkül nem lehet jó filmet készíteni. De a „kispénz ,kisfoci” gondolat nem csak a foci esetében hamis, hanem a filmkészítés esetében is.

Ha nincs ötlet a filmekben, ha nincs semmilyen vágya a megújulásra, az eredetiségre, akkor tökéletesen mindegy, hogy mekkorák a támogatások. Ha az egész ágazatot úgy szemléljük, hogy folyik bele a közpénz – bár ez valójában nem más, mint a vastüdő villanyszámlája – akkor egyszerűen nem születnek jó filmek.

A válság egyebek között abból is fakad, hogy nincs felmérve, hogy a magyar filmnek milyenek a piaci esélyei. Inkább kialakult egy csomó zűrös, nehezen értelmezhető értékelési rendszer és mindenféle kamuviták.

Mit takar ez az értékelési rendszer?

Arra törekszenek, hogy objektív adatokkal lehessen mérni a filmek sikerességét. Ez azért rettenetesen nehéz, mert van egy mérőszám, amit úgy hívnak, hogy bevétel. De a bevétel Magyarországon még a kiemelkedően sikeres filmek esetén sem tesz nyereségessé egy filmet, mert kis piacon vagyunk.

Egy lengyel, német, spanyol, brit méretű piacon már s hazai filmeknek is van lehetőségük arra, hogy üzleti szempontból érdekelt legyen a piaci jelenlétük. A mi piacunkon erre nincs lehetőség. Ezért hajlanak sokan arra, hogy szembeállítsák a piaci sikert és a fesztiválsikert. A fesztivál siker egyáltalán nem kötődik nézőszámhoz, egy film akkor is sikeres lehet egy fesztiválon és a szakmai közönség előtt, ha azt a moziban senki sem látná, vagy akár be sem mutatnák.

Ezek szerint néhány kivételtől eltekintve, mi csak a fesztiválsikerekben gondolkodhatunk?

Érdemes lenne végiggondolni – ami nem könnyű feladat – hogy bármilyen kicsi is ez a piac, egy jó piaci stratégiával számolhatnánk bevétellel is. Azok a filmek, amelyek a moziban igazán sikeresek, jó termékek lehetnek a televíziós piacon is. Léteznek olyan további piaci formák, amelyek ha nem is tesznek egy ilyen filmet pénzgyárrá, de a megtérüléshez közel kerülnének.

De a beszélgetés tárgya Magyarországon húsz éve a pénz. Arról nem folyik beszélgetés, hogy hány honi, egész estét film forgalmazását bírja el a magyar forgalmazók sokasága vagy a mozihálózatunk. Arról sem folyik beszélgetés, hogy a közpénzt – vagyis a mi pénzünket – is felhasználó magyar filmek hogyan juthatnak el a közönséghez.

Egy filmnek nem csak anyagi rentabilitása van, hanem létezik egy olyan fajta szellemi megtérülése is, hogy egyszerűen látják az emberek. Nem nagyon gondolta végig az az államgépezet, ami egyik zsebéből a másikba, végül egy csókos zsebébe helyezte el a pénzeket, hogy ez a rengeteg film nem lesz képes megállni a mozik világában.

Mi lehetne a megoldás kulcsa?

Szükség lenne egy televíziós jelenlétre, egy intenzívebb dvd-piacra. Vagy szükség lenne egy olyan fajta webes felületre, ami lehetővé teszi akár nagyon barátságos áron, akár ingyen is, hogy a magyar nézők hozzáférjenek azokhoz a filmekhez, amiknek létrehozásához ők is hozzájárultak.

Magyarországon soha nem kellett igazán senkinek elszámolnia. Magyarországon a költségek, a ráfordítások és a nevek mindig csak akkor kerültek elő, ha valamilyen botrány vagy vizsgálódás volt. Nem vette körül egy olyan fajta nyilvánosság a mozgóképszakmát, ami pedig még segíthetett is volna rajta.

Határozott meggyőződésem, hogy a dolgok nem pusztán azért nem mehetnek tovább, mert elzárták a pénzcsapot, hanem azért is, mert ténylegesen végig kell gondolni, hogy mivé lesznek ezek az emberi erőfeszítések, a munka, a ráfordítások. Egyáltalán nem arról szól a történet, hogy nagy sikert, csak nagy pénzből lehet előállítani.

Mi a helyzet más országokban?

Európában van néhány roppant szegény ország, amely nem ragaszkodik hozzá, hogy az identitását nagyon nagy filmtermeléssel teremtse meg. Ugyanígy a norvégok, a belgák, az osztrákok, a hollandok sem gondolják úgy, hogy hatalmas filmmennyiséggel kellene meghódítaniuk a világot.

Az, hogy Magyarországon ilyen furcsa, megkövült gondolatok laknak a fejünkben, az nem biztos, hogy jó. Szigorúan végig kellene gondolni, hogy ha van egyáltalán közpénz, az mire elegendő, és ha valami közpénzből készül, az hogyan juthat el a közönséghez.