A fegyverkezés önmagában nem jelent problémát, csupán akkor, ha az túlzott méreteket ölt, vagyis fegyverkezési verseny alakul ki. Az egész hidegháború erről szólt, de a mai napig is vannak olyan államok (főleg szomszédosak), akik egymásra licitálva vesznek fegyvereket. ( India és Pakisztán)

A másik óriási probléma, hogy nem csak államok vesznek fegyvereket, hanem különböző fegyveres csoportok, illetve terrorszervezetek. Persze ők elvileg sehogy nem juthatnának fegyverhez, ám valahogy mégis sikerül nekik.

Védett vállalatok

Fegyvereket alapvetően csak hadipari vállalatok adhatnának el és kizárólag államok kormányai vehetnének. Az efféle - legális - üzletek éves forgalma nagyjából húsz-harminc milliárd dollárra tehető, évente.



A különböző hadiipari vállalatok szinte kivétel nélkül kiváltságokat élveznek, szigorú (legalábbis annak tűnő) szabályozás vonatkozik rájuk. Persze pont Magyarországon nem kell azt sokáig magyarázni, hogy ezek a szigorú szabályok szinte csak azért léteznek, hogy legyen mit kijátszani.

Az egyik ilyen szabály az exportellenőrzés: elvileg nem lehetne csak úgy fegyvereket adni-venni. Ezt viszont könnyen megkerülhetik azzal, hogy nem magát a fegyvert adják el, hanem annak a licencét vagy akár kiszervezik a gyártást kevésbé szigorú ellenőrzési rendszerrel rendelkező országokba. (A fejlődő országok ilyenek.) Vagy csak simán a „know how-t” adják el.

A fegyverek vásárlásánál elvileg ellenőrzik, hogy az adott ország tiszteletben tartja-e az emberi jogokat, illetve, hogy a vásárló ország nem fordítja a friss fegyverarzenált a saját polgárai ellen. Persze nem egy esetben akkor is eladják a fegyvereket, ha ezek nem teljesülnek: például amikor az USA felfegyverezte Irakot. Általában az eladó állam politikai gazdasági érdekei felülírják ezeket a hangzatos elveket.

Ráadásul az Amnesty International jelentése szerint egyre bővül a fegyverek továbbítását, illetve az üzletek megkötését lebonyolító közvetítő magáncégek hálózata. Mindeközben e tevékenységek állami ellenőrzése folyamatosan gyengül.



Jó üzlet a gyilkolás

A kilencvenes évek második felében ugyan csökkent a fegyverek kereskedelmi értéke, azonban a 2000-es évek elején újra növekedésnek indult.

A fegyvergyártó vállalatok a legtöbb országban különleges helyzetben vannak. A kormányok - nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - szeretik ellenőrzésük/befolyásuk alatt tartani a hadiipari vállalatokat, melyek egyrészt saját kormányuknak, másrészt pedig külföldi hadseregeknek adják el a termékeiket.

Sok esetben pénzügyi támogatásban, adókedvezményekben részesítik azokat, vagy átvállalják a nem fizető ügyfelek tartozásait. Persze ez a dolog visszafelé is működik: a hadiipari vállalatok nem egyszer nyomást gyakorolnak kormányaikra, hogy elősegítsék a hadiipari egyességek megkötését.

A vásárlók

A legtöbb fegyvert természetesen hadseregek vásárolják, de a különböző rendfenntartó erők és magánszemélyek is potenciális vásárlók lehetnek.

Persze a legjelentősebb vásárlók azok, akik háborúban állnak, vagy katonailag veszélyeztetve érzik magukat. Ennek kicsit ellentmond, hogy az USA, mint vásárló a legjelentősebbek közé tartozik. Ugyanakkor Kína is a gyorsan fegyverkező országok közé tartozik, a bevételei jelentős részét fegyverek vásárlására fordítja.

Viszont elgondolkodtató az a tény, hogy a fegyverexport több mint kétharmada a fejlődő országokba irányul és ez az arány folyamatosan növekszik. Például Szudán a költségvetése nyolcvan százalékát (!) fegyverkezésre költi.

A nagy kereslet hatalmas versenyt generál a fegyvergyártók között, ezért gyakran különféle engedményeket kénytelenek tenni. Ennek a leggyakoribb formája az ellentételezés. Ez történhet úgy, hogy a vásárló a saját áruival fizet. Thaiföld részben fagyasztott csirkékkel fizetett az amerikai repülőgépekért, vagy úgy, hogy az eladó azzal az ígérettel szerzi meg az üzletet, hogy országának vállalkozói a vásárló országban fognak befektetni. (Magyarország is hasonló egyességet kötött a svéd Gripenek beszerzésekor.)



A válság sem számít

A svájci székhelyű International Security Network elemzéséből az is kiderül, hogy a válság ellenére az USA növelni tudta a katonai eszközök importját.

A 2008-ban eladott összes fegyver, illetve a hozzájuk tartozó alkatrészek 68,4 százalékát amerikai cégek gyártották és ezt 37,8 milliárd dollár értékben adták el. Ami a továbbiakat illeti: az USA kilátásai meglehetősen jók: alkatrészekre és továbbfejlesztett kiegészítőkre a jövőben is szüksége lesz a vásárló országoknak. (A világ második legnagyobb importőre Olaszország, míg a harmadik Oroszország.)

Az amerikai fegyverexport nyolcvan százalékát fejlődő országokból érkező megrendelések tették ki. Az Egyesült Arab Emírségek hat és fél milliárd dollár értékben vásárolt Patriot rakétákat, Marokkó pedig kétmilliárd dollárért cserébe kapott huszonnégy F-16-ost. Iraknak is jutott a fegyverekből: száznegyven Abrams tank és hat darab 130-as repülő került az országba. Mindezért 1,2 milliárd dollárt kellett fizetni. Rajtuk kívül Dél-Korea, Tajvan és Brazília is komoly vásárlónak számít.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa: a legális fegyverkereskedelem mellett az illegális is virágzik, amiről szinte semmi adat nem áll rendelkezésre. (Még a legálisról sem hoznak nyilvánosságra minden információt.)