Washington bekeményít
Az amerikai kormány az emberi jogok megsértése miatt befagyasztotta a szíriai titkosszolgálat, annak vezetője, valamint Bassár al-Aszad elnök két rokona, és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda amerikai kintlévőségeit.
2011. április 30. szombat 09:54 - HírExtra
Továbbá megtiltotta a velük való üzleti együttműködést. Az Obama-kormány intézkedései által célba vett két Aszad-rokon az elnök öccse, Maher al-Aszad, aki a deraai tüntetések elfojtásában részt vett páncélos dandár parancsnoka, és az államfő egyik unokaöccse, Atif Nadzsib, aki a város Politikai Biztonsági Igazgatóságának vezetője volt a véres fellépés idején.
A szankciók érintik a szíriai Általános Hírszerzési Igazgatóságot és annak vezetőjét, Ali Mamlukot, valamint az arab országban végbemenő erőszakos cselekmények anyagi támogatásával vádolt iráni forradalmi gárdát is. Az intézkedések kiterjednek a szíriai vezetés által használt repülőgépek alkatrész-utánpótlására is, és megtiltják egy Aszad elnök számára megépített luxusrepülő leszállítását is.
Maga a szíriai elnök nem szerepel a Barack Obama aláírását viselő intézkedések érintette személyek között, a most bevezetett szankciók azonban 2004 óta a leghatározottabb amerikai lépések Szíriával szemben. Washington az elmúlt két évben a Bush-kormány által bevezetett kereskedelmi korlátozások enyhítésével - amelyeket Washington most visszaállított - és azzal, hogy nagykövetet küldött Damaszkuszba, közeledni próbált a damaszkuszi vezetéshez.
"A ma kihirdetett szankciók célja, hogy megmutassák a szíriai vezetésnek: magatartásáért és cselekedeteiért felelnie kell" - jelentette ki pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
"Felszólítjuk Aszad elnököt, hogy változtasson irányvonalán, és hallgassa meg saját népének panaszát" - hangoztatta James Carney, a Fehér Ház szóvivője, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok megítélése szerint a szíriai kormánynak az ország állampolgárai elleni fellépésére a nemzetközi közösségnek határozottan reagálnia kell. Carney üdvözölte az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának a szíriai elnyomó intézkedéseket elítélő határozatát.
Kérdéses viszont, hogy a szankciók hatása mennyire lehet hatásos, ugyanis a szíriai vezetésnek az Egyesült Államokban lévő kintlévőségei nem jelentősek.
A szíriai jogvédő csoportok szerint az országban mintegy 500 ember vesztette életét a tüntetések március 17-i kezdete óta. Damaszkusz szerint ezzel szemben a rendvédelmi erők 78 tagja és 70 civil vesztette életét az erőszakban, amelyért a kormány különböző fegyveres csoportokat tesz felelőssé.
Forrás: MTI