Milyen módszerekkel dolgozik a jövõkutatás?

A tudományos jövőkutatás az 1960-as évektől alakult ki. Minden tudományos jövőkutató olyan módszereket keres és alkalmaz, amelyek alapján – minél szélesebb körűen összevetve különböző megbízható tudományos eredményeket – következtetni lehet arra, hogy mi várható a távoli, de nem az általunk befolyásolhatatlanul távoli jövőben. Tehát nem a közvetlenül befolyásolható egy-két éven, esetleg egy évtizeden belüli jövőre vonatkozóan, hanem az egy-két emberöltőn belül várható jövőre vonatkozóan elemzik az adatokat.

Egyrészt arra alapozzák a következtetéseiket, hogy mi várható, ha olyan irányban folytatódik a világ alakulása, amilyen irányban eddig haladt. Másrészt annak tisztázására törekszenek, hogy milyen új tudományos eredmények várhatóak, és azok eredményeképpen milyen változások várhatók. Azt is kezdettől felismerték, hogy nem törekedhetünk egyetlen lehetséges jövő meghatározására, hanem csak a legvalószínűbb alternatívákat fogalmazhatjuk meg.

A jövőkutatás tudományának eredményeinek elemzése a tudósoktól más területen is elvárható elfogulatlanságra törekvéssel, a különböző valószínűsíthető következtetések matematikai és logikai összevetésével történik.

A magyar jövőkutatók azok közé tartoznak, akik belátják, hogy a hivatásos szakemberek elemzéseit a lehetőségekről mindig alaposan össze kell vetni a laikusok vágyainak, hajlandóságainak az elemzésével is. Mert a jövő nem csak a különböző tudományos törvényszerűségektől és lehetőségektől függ, hanem nagy részben attól, hogy azok, akik majd élni fognak, mit tudnak és mit hajlandók célként meghatározni, majd megvalósítani.

Szerepem volt abban, hogy a világ élen járó jövőkutatói figyelembe vegyék azt is, hogy az emberi hajlandóságokat – a tudósokét is, a laikusokét is – nagymértékben befolyásolják nem tudatos érzelmi késztetéseik is, amelyeket a pszichopatológia tudományos módszereivel bizonyos mértékig szintén lehet előre valószínűsíteni.

A mindenkori kormány mennyiben használja támpontként, segítségként az Önök eredményeit?

Eddig minden történelmi kornak megvoltak a jellemző társadalomirányítási módszerei. Ezek a kor elején jól működtek, az adott korok második szakaszában a korra jellemző módszereknek az emberiségre előnyös és hátrányos következményei elviselhető egyensúlyban voltak.

A kritikus, válságos harmadik szakaszban a vezetők olyan mértékben visszaéltek a koruk bevált módszereivel, hogy ez elviselhetetlenné tette a kor folytatását. Ez után újabb kor következett, amelyben más társadalomirányítási módszerek lettek jellemzőek. Az ipari társadalmak kritikus, válságos szakaszában élünk.

A jövőkutatás meggyőződésem szerint az ipari utáni társadalmakban lesz alapvetően fontos alapja a társadalom alakításának. A világon csak két helyen, Ausztrália Virginia államában az utóbbi két évtizedben, Alaszkában az olajbányászat megszervezésekor, tudjuk, hogy döntő szerepet kapott a jövőkutatás alapján alakított társadalomszervezés. Hazánk a közé 10-15 ország közé tartozik, amelyekben a tudományos jövőkutatást országos vezetők hivatalosan támogatják, de gyakran régimódi szemléletek alapján még azt is vissza-vissza szorítják, az államvezető döntéshozók csak egy-egy részkérdésben hallgatnak a jövőkutatókra, csak néhány vállalkozás vagy egy-egy térség vezetői alakítják ki döntéseiket a jövőkutatókkal együttműködve.

Reális célkitűzésünk az lehet, hogy minden tőlünk telhetőt tegyünk meg annak érdekében, hogy a jövőkutatás olyan mértékű és minőségű sokoldalú fejlesztését valósíthassuk meg, ami biztosíthatja, hogy amikor az ipari társadalomirányítás teljes lehetetlenné válása – amit nem kell siettetnünk – nyilvánvalóvá válik, legyen elég sokféle alaptudományban és a jövőkutatás gyakorlatában is jól képzett kutató és megfelelő együttműködésük itthon és az egész földgolyón jól működjön.

Hazánk jelenleg milyen irányba tart - aktuálpolitikát mellõzve -, mely problémák a legkardinálisabbak?

Az ipari társadalmak krízise, válsága annál több szenvedést fog okozni, minél később haladjuk meg ezt a kort. Az államvezető szervezetek, titkos szolgálatok, államok fölé növő szervezetek, az ipari társadalmakban kezdetén jót hozó bankok és tőzsdék egyre több kárt okoznak, és egyre kevesebb a hasznos hatásuk, az egyéni bűnözők, bűnszövetkezetek, terroristák és terrorszervezetek károkozása mind kevésbé megelőzhető.

A földünk adta lehetőségek, amelyeket az emberiség nem eléggé kímélt és kímél, mind kevésbé képes arra, hogy annyi ember számára adjon életlehetőséget, ahányan vagyunk és lehetünk. Nagy valószínűséggel nehéz lesz elkerülni azt, hogy a lakott földterületet jelentős része víz alá kerüljön, hogy kevés legyen az ivóvíz, hogy az emberiség nagyobb része váljon társadalomellenessé, hogy a legnagyobb hatalomra szert tevők óriási károkat okozzanak.

Hazánk számára legésszerűbb, valószínűleg megmarásunkhoz egyetlen lehetőség, ha másokat megelőzve az ipari társadalmakban általánosan jónak hitt módszerektől lényegesen különböző módszereket vezetünk be – nem elhagyva mindazt, ami jó és megtartható a régi módszerekből. A 2010-ig uralkodó magyar kormányok a nagy többség számára nyilvánvalóvá tették, hogy döntő változtatásokra van szükség.

Az új kormány helyesen döntően új társadalomirányítási módszereket keres. Erre a kormányra is hatnak még az ipari korszak krízisének jellemzői, többek között a karizmatikus vezető előtérbe kerülése, akikkel a talpnyalók elhitetik, hogy ő tud mindent legjobban. Szerencsére Orbán Viktor tud erről a lehetőségről, és igyekszik küzdeni az egyedüli okosnak minősítés ellen.


Milyen úton haladunk a lehetõ legkedvezõbb jövõképünk eléréséhez?

A piacgazdaságok csődje is nyilvánvaló már – csak sokan fejükbe dugják a fejüket ezzel szemben. A diktatórikus szocialista hazugságokkal embereket megszédítő diktatúrák még nyilvánvalóbban képtelenek elfogadhatóvá tenni a társadalmakat – de az ilyeneknek a szokásos kezdeti mutatós sikerei (most a kínai kommunistáké) sokakat megszédítenek.

Hazánkban szerencsére mind többen felismerik az ipari társadalmak szükségszerű csődjét, remélhetően mind többen azok közül is, akik vezető helyzetben vannak, rájönnek, hogy önmaguknak is, gyermekeiknek is érdeke, hogy lemondjanak irdatlan, de az emberi életet nem boldogító álságos előnyeikről. Nem öngyilkosnak kell lenniük, hanem vagyonuk felesleges részét és tapasztalataikat országuk népe javára fordítani.

A világ jelenleg merre fele tart?

Hozzátehetjük még a szemét elviselhetetlen felhalmozódását, az emberek mind nagyobb részének szörnyű ember-ellenességét, és a természeti katasztrófák szaporodását. Egyetlen alapja annak, hogy reménykedhetünk a jobb jövőben, hogy tudjuk, hogy az ókor végén is, a feudális társadalmak végén is borzasztó irányúnak látszó volt a fejlődés, aztán az emberiség mégis talált jobbat.

Mint jövõkutató, mennyiben látja jelenleg elkerülhetetlennek egy újabb világháború kitörését?

A világháborúkban nagyobb térségek egymástól meglehetősen elkülönülten létező szervezett rendszerei fordultak szembe egymással. Ma a harc nem elkülönült rendszerek között folyik, hanem a ma már a többségnek nem használó rendet fenntartani próbálók, és a jobbat elképzelni és megvalósítani nem tudók között, akik elkeseredettek és minden eszközt, sokszor nagyon hatékony eszközöket felhasználnak, hogy tönkretegyék azt, ami van.

Nem ismerek pontos számításokat, de bizonyos, hogy ma több az emiatt korai értelmetlen halált elszenvedők száma, és még nyilvánvalóbb, hogy több a nyomorúságosan élők száma, mint ahányan meghaltak, illetve nyomorba kerültek a világháborúk következtében.

A világ számára mi a legkívánatosabb és legkevésbé kívánatosabb jövõkép?

A legkívánatosabb lehetőség: sokan élnek majd nagycsaládban, idősek, középkorúak, fiatalok és gyermekek egymást szeretve és segítve, boldogan, keveset utazgatva, élvezeti szereket nem habzsolva, úgy, ahogyan szeretnének, kedvükre valóan, életük végéig tanulva és dolgozva, kellemesen szórakozva – különböző országokban meglehetősen eltérően, de egymást nem bántva, másokat le nem igázva.

A legkevésbé kívánatos lehetőség: Hamarosan megsemmisülhet az emberiség.