Az egyszerre (ön)ironikus és teljesen elszállt zenekar egy szuperintenzív klubkoncerten bizonyítja be, hogy ami negyedszázad alatt nem öl meg, az megerősít.

Ha van zenekar, ami megszólalásában, hangszerelésében, lemezcímeiben, dalszövegeiben és egyáltalán, egész attitűdjében a lehető legtökéletesebben megidézi a hatvanas évek második felének pszichedelikus popját, a Brian Jonestown Massacre bizonyosan az. A több mint negyedszázados amerikai együttes a követhetetlen tagcserék miatt jóformán a zenekarvezető-frontember Anton Newcombe szólóprojektjenek is tekinthető.

A kilencvenes évek elején alakult, totális Rolling Stones-őrületben alkotó, mégis nagyon jellegzetesen kaliforniai együttes valóban színtiszta, eszenciális párlatát adja a pszichedéliának. Szétfolyós, hajlításokkal, keleti hatásokkal, szitárokkal teli hangzás, krautrock és köldöknézés, folk-hatások, csúszkáló gitárok, a követhetetlenségig "költői" dalszövegek, és közben olyan "tisztelgő" lemezcímek, mint a Their Satanic Majesties' Second Request vagy a Who Killed Sgt. Pepper?

Az egykori Stones-alapítóról, illetve egy brutális és egykor nagy port kavart tömeges vallási (ön)gyilkosságról elnevezett BJM befelé űrhajózós attitűdjéről és Newcombe zabolátlan zsenijéről talán a hatalmas sikerű, Dig! című Sundance-díjas dokumentumfilm tanúskodik, amelyben az együttes a Dandy Warholsszal együtt szerepel.

A BJM legutóbbi, tavalyi albuma elődeinél határozottan visszafogottabbra sikerült, bár ugyanúgy a hatvanas években űrhajózik, mint azok: a Musique de film imaginé mintha egy elveszett Godard-film kísérőzenéje lenne. Newcombe és aktuális társai ezt a lemezt mutatják be első magyarországi koncertjükön, de biztosan előkerül néhány régi klasszikus is.