Ügyvédi irodában dolgozik a szépségkirálynő
Jogász és reklámarc a Nemzet Szépe első királynője.
2017. szeptember 16. szombat 10:35 - HírExtra
Özer Nóra nyerte meg tavaly a Nemzet Szépe szépségversenyt, nyáron ügyvédként doktorált az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, most pedig végzett jogászként kezdi meg gyakorlatát egy budapesti ügyvédi irodában, miközben a szépségiparban is helyt áll.
A diplomás szépség nemrég csatlakozott Dr. Ujj Péter ügyvédi irodájához, ahol a szerződések kezelése mellett tárgyalásokra is elkísérheti majd a neves szakembert.
Özer Nóra reméli, hogy munkahelyén sok tapasztalatot szerez majd, hiszen a gyakorlatban sokkal többet meg lehet tanulni, mint az iskolapadban töltött öt év alatt.
A Nemzet Szépe 2016-os győztese szerint kollégái örülnek majd neki, hogy egy szépségkirálynővel dolgozhatnak együtt.
„Egyelőre nem sikerült mindenkivel alaposan megismerkednem, de biztosan sikerül majd beilleszkednem és több pozitív visszajelzésre számítok, mint negatívra” – fogalmazott.
A fiatal jogász az ügyvédi karrier mellett a szépségipart sem hanyagolja, hiszen ő lett a Pearl Cosmetics reklámarca.
Özer Nóra a kozmetikai termékeket forgalmazó cégről elmondta, krémjeik, maszkjaik, arcradírjaik kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, és a webshopon keresztül bárki könnyedén hozzájuk juthat.
„A mostani arcápolók sok parabént, adalékanyagot és mesterséges színezéket tartalmaznak, ebben különbözik tőlük a Pearl Cosmetics. Az én feladatom, hogy népszerűsítsem a Magyarországon még kevésbé ismert márkát, Facebook-oldalamon például már nyereményjátékot is indítottunk” – mesélte.
A szépségkirálynőnek tehát két fronton is helyt kell állnia az életben, de mint mondta, korábban is sikerült összeegyeztetnie a tanulmányait a szépségiparral, tehát van már tapasztalata benne.