2024. december 4. - Borbála, Barbara

Kiosztották az animációs filmek díjait

A 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon az egészestés animációk versenyét a Kabul fecskéi című alkotás nyerte. A szombat este az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett zárógálán a film egyik rendezőnője, Eléa Gobbé-Mévellec személyesen vette át a díjat.
2019. december 2. hétfő 15:55 - HírExtra

A herceg utazása című film a zsűri külön elismerését kapta. A rövidfilmek versenyében a cseh Daria Kashcheeva Lány című filmjének ítélte a zsűri Best of Anilogue Díjat. Idén először 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenyzett. A gyerekfilmek – és a diákzsűri díjának - győztese is Martin Smatana A papírsárkány című animációja. 

Mindkét rövidfilmes díj 1000 eurós pénzjutalommal jár. A közönségdíjat az egészestés filmek közül a Buńuel a teknősök labirintusában című munka kapta, a rövidfilmek közül a Bordák ketrecében, a gyerekfilmek közül pedig a Hajótöröttek. Vasárnap 17 órakor megtekinthetőek a nyertes kisfilmek az Urániában és 21 óráig több helyszínen számos vetítés várja még a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.

Zabou Breitman és Eléa Gobbé-Mévelleca Kabul fecskéi című alkotása nyerte az idei Anilogue-on az egészestés animációk versenyét. A bolgár Petya Zlateva, az olasz Andrea Martignoni és Jurik Kristóf alkotta zsűri kiemelte, hogy „a gyönyörű akvarell technika és a megrendítő történet mindvégig lebilincselte a közönség figyelmét”. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején. A francia Jean-François Laguionie új munkája, A herceg utazása a zsűri külön elismerését kapta, mert „ez a csodálatos tündérmese arra hívja a nézőt, hogy végig utazzon a múltján, a jelenén és a lehetséges jövőjén. Mesterien kivitelezett, különleges alkotás.”Idén 5 egészestés animáció volt versenyben: a nyertes alkotás és a külön elismerésben részesült film mellett a Buńuel a teknősök labirintusában című spanyol doku, Hiroyasu Ishida A pingvinek titkos élete című sci-fije és Masaaki Yuasa Hullámok hátán című misztikus animéje. 

A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása versenyzett. Az olasz Paola Bristotból, az észt Janno Pőldmából és Gelley Bálintból álló zsűri döntötte el, hogy a fődíjat a cseh Daria Kashcheeva kapta Lány (Daughter) című filmjéért. A zsűri kiemelte „a kivételes film nyelvet: a közeli beállítások és a kézikamera-szerű operatőri munka költői használatát és a megható történetet: a bensőséges szituáció mögött egy mély, gazdag és rejtélyes emberi tapasztalat van, amihez mind át tudunk érezni.

”Idén először 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenyzett. A háromtagú zsűri és a diákzsűri döntése értelmében is Martin Smatana: A papírsárkány (The Kite) című animációja bizonyult a legjobbnak, mert a zsűri értékelte annak „komplexitását, érzelmi gazdagságát, a technikai megoldásokat, és a felhasznált anyagok magas színvonalát, amik szépen illeszkedtek a mű tartalmához”. A diákzsűri aláhúzta, hogy a film „egy tabu témát, szeretteink elvesztésének feldolgozását átérezhetően adja át a közönség felé”. Kiss Ágnes zsűritag külön elismerésben részesítette Glaser Kati Városi legendák sorozatának az emberi testtel foglalkozó új epizódját, az észt Kaspar Jancis a görög Fokion Xenos Hőhullám (Heat Wave) című filmet méltatta, míg az olasz Roberto Paganelli pedig a cseh Zuzana Cupova Felhős mese (Cloudy) című alkotást emelte ki a mezőnyből.

A közönségdíjat az egészestés filmek közül a spanyol Salvador SimóBuńuel a teknősök labirintusában című munkája kapta, a rövidfilmek közül Bruno Tondeur a Bordák ketrecében (Under The Rib Cage), a gyerekfilmek közül pedig a Szeiler Péter és Fritz Zoltán Hajótöröttek – fogjunk halat című ismeretterjesztő animációs sorozatának új epizódja nyerte. Az ötnapos fesztiválon 13 egészestés filmet és 300 új rövid animációt láthatott a közönség. Vasárnap 17 órakor megtekinthetőek a nyertes kisfilmek az Urániában és 21 óráig több helyszínen számos vetítés várja még a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását