A Jobbik közleménye:
"Orbán sosem rejtette véka alá, hogy számára a látszat a fontos, a stratégiai megállapodásnak álcázott mutyi, sőt odáig merészkedett, hogy a munka törvénykönyvének passzusait is a magyar melósokban olcsó és túlóráztatható gépsort látó multicégek szája íze szerint görbítette. Öröm az ürömben, hogy a rabszolgatörvényként megismert felháborító cinizmusnak „köszönhetően”, az ellenzéki pártok rájöttek, hogy az Orbán-rezsimet csak összefogással lehet leváltani. Valószínűleg senki nem gondolta a tüntetésekben kifejeződő elégedetlenség idején, hogy 2021 őszén közös programmal, közös miniszterelnök-jelölttel állhatunk a választók elé, reális alternatívát állítva a fennálló rezsimmel szemben.
Ami viszont a cinizmus csúcsa, hogy az Orbánnal a minap még békésen süllőt sütögető Lázár Jánost rántják elő a cilinderből, hogy ugyan háborodjon már fel, mert a kormány egyik stratégiai partnere úgymond „becsapott” gyakorlatilag mindenkit, és óriási leépítésre készül. A Fidesz-kormány által 10 milliárdokkal kitömött Continental makói üzeméből az év végéig 140 embert bocsátanak el. Úgy, hogy egyébként csak idén már kirúgtak 100 dolgozót.
Felháborodnak ahelyett, hogy lesülne a bőr a képükről: legutóbb júniusban hencegett vele Szijjártó Péter külgazdasági miniszter, hogy újra megdobják a nevezett céget 1 milliárdos támogatással, úgymond „magas hozzáadott értékű munkahelyteremtésre” hivatkozva.
De valójában felháborodni most egyedül a magyar adófizetőknek van joga – minden okuk meg is van rá. Orbánék viszont másra kaptak megbízatást: a cselekvésre. A kormányoldal gyakran hangoztatott érve, hogy a piac bízik a magyar gazdaságban. Jó lenne ennek végre kézzelfogható bizonyítékát is látni!
A néppárti Jobbik felszólítja Orbánt, hogy fejezze be az álszent sajnálkozást, és ne hagyja magára a magyar munkavállalókat. Ezenfelül a béruniós programunknak megfelelően a multinacionális vállalatoktól elvárjuk, hogy a megannyi támogatásért cserébe fokozatosan kezdjék el felzárkóztatni a béreket az uniós átlaghoz, és még véletlenül se leépítésekben gondolkozzanak – a magyar adófizetők pénzét ugyanis kifejezetten munkahelyteremtésre kapták."