Színpadra lépett Ed Sheeran, az Imagine Dragons, a Måneskin, Yungblud és Maluma – többen közülük kategóriagyőztesként hagyták el fővárosunkat. A magyar előadók közül a hazai popszcéna új üstököse, Azahriah hozta el a legjobbnak járó díjat.
A szivárvány színeiben tündökölt az idei MTV EMA, hiszen a népszerű gála 2021-ben az LMBTQ+ közösségek elfogadásának témáját tűzte ki zászlajára. Ennek jegyében a zenecsatorna ismét egy stílusos és emlékezetes showműsorral készült, ahol a nemzetközi popszakma nagy és feltörekvő tehetségei egyaránt megjelentek egy-egy produkció vagy díjátadás erejéig. Így lehetett, hogy a magyarországi színpadon egymást váltotta az alternatív rock közkedvelt bandája, az Imagine Dragons, a reggaeton új királya, Maluma, valamint a folkzenészből a világ egyik legnagyobb popsztárjává avanzsált Ed Sheeran.
Ahogy azt az MTV EMA esetében megszokhatták a nézők, az európai díjátadó szobrait ezúttal is a közönség szavazatai alapján osztották ki, így a legnagyobb rajongótáborral rendelkező előadók, valamint a legtehetségesebb új arcok egyaránt megkaphatták a nekik járó elismerést. A „Legjobb előadó” és a „Legjobb dal” díját Ed Sheeran nyerte, aki új albumának Bad Habits című slágerét adta elő a színpadon.
Négy szobrot zsebelt be a dél-koreai fiúcsapat, a BTS, akik a „Legjobb pop előadó”, a „Legjobb K-pop”, a „Legjobb csoport” és a „Legjobb rajongótábor” díjakat érdemelték ki. Maluma a „Legjobb latin előadó”, a házigazdaként tündöklő Saweetie pedig a „Legjobb új előadó” kategóriában nyerte el a díjat. Doja Cat és SZA együttműködésének gyümölcse, a Kiss Me More lett a „Legjobb kollaboráció”, míg David Guetta – aki tavaly a Széchenyi fürdőben nyomott hihetetlen szettet – idén is magáénak tudhatja a „Legjobb elektronikus eladó” kategória szobrát.
A szigorú egészségügyi előírások mentén megrendezett eseményen mutatta be új dalát az Imagine Dragons is, míg a „Legjobb rock előadó” díját elnyerő Måneskin csapata látványos pirotechnikával fokozta a hangulatot első MTV EMA fellépésén. Emellett az európai díjátadó történelmében először egy transznemű előadó is színpadra lépett Kim Petras személyében.
A változásért tevők szobrát, az MTV EMA Generation Change díjat a show történetében most először adták át főműsoridőben. A zenecsatorna idén öt fiatal aktivistát tartott méltónak az elismerésre: összeköti őket, hogy szenvedélyesen és kitartóan küzdenek az LMBTQ+ közösséget ellehetetlenítő törvények ellen. A díjazottak között a Budapest Pride elnökségi tagja, Radványi Viktória is helyet kapott.
Az MTV EMA hagyománya, hogy az európai országok saját győztest is avatnak. 2021-ben mindenkit maga mögé utasított Azahriah, a magyar zenei élet egyik legizgalmasabb feltörekvő pop előadója. „Ez a díj megerősít abban, hogy három hónap koncertezés után jó úton járok. Az MTV EMA-s fellépés nagyon szép zárása ennek a félévnek, nagyon örülök, hogy átélhettem” – árulta el a díj 2021-es hazai győztese.
Sajtóanyagok, illusztrációk, illetve további információk találhatók a press.mtvema.com oldalon.
AZ MTV EMA 2021 DÍJAZOTTJAINAK TELJES LISTÁJA:
Legjobb magyar előadó
Azahriah
Follow the Flow
Halott Pénz
Margaret Island
WellHello
Legjobb előadó
Doja Cat
Ed Sheeran
Justin Bieber
Lady Gaga
Lil Nas X
The Weeknd
Legjobb pop előadó
BTS
Doja Cat
Dua Lipa
Ed Sheeran
Justin Bieber
Olivia Rodrigo
Legjobb dal
Doja Cat ft. SZA – Kiss Me More
Ed Sheeran – Bad Habits
Justin Bieber ft. Daniel Caesar, Giveon – Peaches
Olivia Rodrigo – Drivers License
The Kid LAROI & Justin Bieber – STAY
Legjobb klip
Doja Cat ft. SZA – Kiss Me More
Ed Sheeran – Bad Habits
Justin Bieber ft. Daniel Caesar, Giveon – Peaches
Lil Nas X – MONTERO (Call Me By Your Name)
Normani ft. Cardi B – Wild Side
Taylor Swift – Willow
Legjobb kollab
Black Eyed Peas & Shakira – GIRL LIKE ME
Bruno Mars, Anderson. Paak & Silk Sonic – Leave the Door Open
Doja Cat ft. SZA – Kiss Me More
Lil Nas X & Jack Harlow – INDUSTRY BABY
The Kid LAROI & Justin Bieber – STAY
The Weeknd & Ariana Grande – Save Your Tears (Remix)
Legjobb új előadó
Giveon
Griff
Olivia Rodrigo
Rauw Alejandro
Saweetie
The Kid LAROI
Legjobb elektronikus előadó
Calvin Harris
David Guetta
Joel Corry
Marshmello
Skrillex
Swedish House Mafia
Legjobb rock előadó
Coldplay
Foo Fighters
Imagine Dragons
Kings of Leon
Måneskin
The Killers
Legjobb alternatív előadó
Halsey
Lorde
Machine Gun Kelly
Twenty One Pilots
WILLOW
YUNGBLUD
Legjobb latin előadó
Bad Bunny
J. Balvin
Maluma
Rauw Alejandro
Rosalía
Shakira
Legjobb hip-hop előadó
Cardi B
DJ Khaled
Drake
Kanye West
Megan Thee Stallion
Nicki Minaj
Legjobb K-pop előadó
BTS
LISA
Monsta X
NCT 127
ROSÉ
TWICE
Legjobb csapat
BTS
Imagine Dragons
Jonas Brothers
Little Mix
Måneskin
Silk Sonic
Legjobb Push előadó
24KGoldn
Fousheé
girl in red
Griff
JC Stewart
JXDN
Latto
Madison Beer
Olivia Rodrigo
Remi Wolf
SAINt JHN
The Kid LAROI
Legjobb rajongótábor
Ariana Grande
BLACKPINK
BTS
Justin Bieber
Lady Gaga
Taylor Swift
Videó Egy Jó Ügy Érdekében
Billie Eilish – Your Power
Demi Lovato – Dancing with the Devil
girl in red – Serotonin
H.E.R. – Fight for You
Harry Styles – Treat People with Kindness
Lil Nas X – MONTERO (Call Me By Your Name)