A zene európai ünnepe már a küszöbön, hiszen már kevesebb, mint három hét van az idei MTV Europe Music Awards-ig, ahol egy látványos gálán köszöntik a popipar legnagyobbjait. Az öreg kontinensen tavaly Budapest volt a házigazda, idén Düsseldorf látja vendégül a sztárokat, akik nemcsak a jelöltlistán foglalnak helyet, de közülük páran színpadra is lépnek majd.
Most lehullt a lepel az est műsorvezetőiről is: a harmadik albumán dolgozó brit szupersztár, Rita Ora ugyanis a 2017-es gálát követően újfent háziasszony szerepben tér vissza – ezúttal azonban nem egyedül ragad mikrofont. Műsorvezető társa való életbéli partnere, Taika Waititi lesz, aki az utóbbi években a Thor: Ragnarök és Thor: Szerelem és mennydörgés című filmekkel robbantott kasszát, de Oscar-díjat is szerzett a Jojo Nyuszi című vígjáték forgatókönyvéért. A népszerű új-zélandi színész-rendező semmihez nem hasonlítható humorára is joggal számíthatnak majd az MTV EMA nézői.
A jelöltek közül idén Harry Styles büszkélkedhet a legtöbb jelöléssel, szorosan mögötte Taylor Swift, Nicki Minaj, valamint ROSALIA szorongathatják meg a brit énekest. A Legjobb magyar előadó kategóriájában pedig olyan előadók versenyeznek egymással, mint Krúbi, a Carson Coma, Beton.Hofi, Elefánt és Дeva.