A még mindig csak húszéves, de már évek óta hatalmas követőtáborral rendelkező Azahriah youtuberként kezdte pályafutását, ám hamar kiderült, hogy énekesként és dalszerzőként is ragyogóan tehetséges. 2021-ben lépett először színpadra, 2022 pedig már egyértelműen az ő éve volt: a hazai fesztiválok headlinere volt, zajos sikert aratott a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán, majd megtöltötte a Budapest Parkot is. Mindezek mellett Azahriah nyert az MTV EMA „Local act" kategóriájában, s a OneRepublic előzenekaraként állhatott színpadra zenekarával a Hősök terén a World Stage-en.
DESH-sel közös, A ló túloldalán című lemeze, illetve az azt követő Silbak EP egyaránt hatalmas kritikai- és közönségsikert aratott. Hundred Sinsszel közös, Mindent megbocsájt című dalának klipje besöpörte az idei Klipszemle közönségdíját, a Four Moods címűé a legjobb sztiló kategóriájában nyert – az utóbbiból pedig az év egyik legnagyobb TikTok-őrülete kerekedett.
Az üstökösszerű karriert befutó Azahriah a streaming-toplisták állandó vezetője: közel 100 millió lejátszás a Spotify-on, több mint 130 millió lejátszás a Youtube-on a jelenlegi mérlege, ami kiemelkedő a hazai mezőnyben. És ez a szám természetesen napról napra nő.
Az egyre népesebb rajongótábora tudja, hogy az előadó a kreatív folyamatokból is oroszlánrészt vállal. Nem lesz ez másként a Papp László Budapest Sportarénában sem: az egyébként is látványos élő show-jairól ismert Azahriah 2023. március 10-i grandiózus koncertjére garantáltan előáll valami extrával zeneileg és látvány tekintetében is. A különleges show-ra sztárvendégek sora érkezik, a rajongók pedig több új dalt is itt hallhatnak majd először.