Co-headliner turnén érkezik Budapestre az Epica és az Apocalyptica márciusban, azaz mindkét zenekar teljes hosszúságú műsort ad majd elő a Barba Negrában. A turné több halasztás után indult el idén januárban, a zenekarok pedig eseménydús időszakot tudhatnak a hátuk mögött.
Az Epica tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját: a két évtized alatt 1 millió lemezt adtak el, az online felületeken pedig több mint 300 millió meghallgatással büszkélkedhetnek. Pályafutásuk alatt nagyszerűen ötvözték a metal zenét az operákra jellemző énekbetétekkel, és ezt a teljesítményt világszerte rajongók tömegei értékelik: az Epica több mint 1000 koncertet adott már 60 különböző országban.
Tavaly az Epica pályafutásuk néhány korábbi darabjának újrakiadásával ünnepelte az évfordulót: különböző formátumokban ismét elérhetővé vált az első három, azaz a The Phantom Agony, a Consign To Oblivion és a The Score című lemezük, ráadásul néhány bónusz tartalom is rákerült az új kiadásokra. Emellett megjelent egy 2006-os amszterdami koncert felvétele is, Live At Paradiso címmel, 4K-ra feljavított minőségben. Egy másik friss koncertkiadvány a We Will Take You With Us, ami a zenekar első nagyobb lélegzetű, tv-s koncertfelvétele és egyben első DVD kiadványa volt. Ez a régóta beszerezhetetlennek számító felvétel is újra megjelent.
Emellett a csapat a Never Enough című régi klip feljavított változatát is publikálta:
Az Apocalyptica sem unatkozott tavaly: a finnek egy különleges EP-t adtak ki, amiben saját stílusukban dolgoznak fel igazi klasszikusokat: a Metal Classic, Classic Metal lemezen hallható Rimszkij-Korszakov Dongó című tétele, Beethoven 5. szimfóniájának egy részlete és Ravel Bolerója is. Eicca elmondása szerint új nagylemezt a következő évre ígérnek, ugyanakkor igyekeznek alkalmazkodni a modern, digitális világ kihívásaihoz, és ezért időről időre előállnak majd valamilyen újdonsággal.