Március 13-án, magyar idő szerint hajnalban adják majd át a kultikus szobrocskákat, a vörös szőnyeges bevonulást és az eseményt pedig élőben közvetíti a Disney+. Ennek apropóján tekintünk vissza az Oscar-díj történelmére és érdekességeire. Tudtad például, hogy a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát már a 20-as évek végén megalapították, hogy elismerhessék a filmgyártás kiemelkedő alakjait és produkcióit?
A lovag, a filmtekercs és a kard
Cedric Gibbons, az ír-amerikai művészeti igazgató volt az, aki kitalálta a filmtekercs előtt álló, kardot markoló lovag alakját, vagyis a közismert szobrot. A filmtekercs öt karikája az Akadémia díjának eredeti kategóriáit, vagyis a színészeket, a rendezőket, a producereket, a technikusokat és az írókat jelképezte. A kard pedig az iparág jólétének és fejlődésének védelmét szimbolizálta. 1928 elején George Stanley szobrász alkotta meg a terv háromdimenziós változatát. Az arcnélküli, áramvonalas alak alatt mozgott a filmtekercs. A szobrocska eredeti kialakítása nem, a talapzat mérete viszont változott. 1945-ben fogadták el a jelenlegi szabványt.
Ellopott szobrok
A 24 karátos arannyal bevont bronz szoborból az 1929-ben, hollywoodi Roosevelt Hotel Blossom Roomjában rendezett első díjátadó óta több mint 3 000 szobrocskát adtak át. Minden év januárjában készülnek el New Yorkban, itt öntik ki bronzból és vonják be a már említett arany bevonattal. 2000-ben történt az első és ezidáig utolsó olyan eset, amikor mindössze néhány héttel az esemény időpontja előtt elrabolták a szobrokat a szárazföldi fuvarozó rakodó dokkjából. Nagyjából egy héttel később meg is találták a szobrokat, így szerencsésen végződött az eset, ez azonban elég volt ahhoz, hogy az akadémia azóta is minden évben plusz egy ceremóniára elég szobrocskát tartson készleten.
Oscar, a nagybácsi
Az Oscar-díj eredeti neve valójában Academy Award® of Merit. Bár a becenév története nem teljesen tisztázott, úgy tartják az Akadémia egykori könyvtárosának, majd ügyvezető igazgatójának, Margaret Herricknek tűnt fel, hogy a szobor Oscar bácsikájára hasonlít. Amint ez kiderült, kollégái elkezdték így hívni a szobrot, a hatodik díjátadón pedig Sidney Skolsky, hollywoodi rovatvezető is már a becenevet használta, végül 1939-ben a díj hivatalos elnevezését is Oscarra változtatták.
A 95. Oscar-díjátadó
Az első esemény óta eltelt közel száz évben voltak nagy meglepetések és csalódások. Számos rendkívüli filmet láthattunk már mind a jelöltek, mind a nyertesek között, mint például a mára már klasszikussá vált A bolygó neve: Halál, a Francia kapcsolat, A muzsika hangja vagy a Holt költők társasága. Ha már most szeretnénk hangolódni a ceremóniára, az elmúlt évek győztesei közül érdemes megnézni A segítség, a Három óriásplakát Ebbing határában és a West Side Story filmeket. Nemcsak ezeket az alkotásokat találjuk meg mind a Disney+ felületén, de idén először a vörös szőnyeges bevonulást és a ceremóniát is élőben követhetjük, sőt később vissza is nézhetjük a streaming platformon.