Különleges ízvilág, gazdagabb tápanyagforrás
Akik rendszeresen fogyasztják, jól tudják, hogy egészen más az íze, mint a klasszikus tehéntejnek, ugyanakkor bőséges tápanyagforrást is jelent számunkra. Hozzájárul az immunrendszerünk optimális működéséhez, vagyis egyfajta támogató szerepet tölt be, akárcsak egykor az anyatej.
Egyesek szerint könnyebben emészthető zsírokat tartalmaz, ami szintén előnyös szervezetünkre nézve, sőt bővelkedik vitaminokban, ásványi anyagokban. Ráadásul egy ellenőrzött gazdaságból való bio kecsketej további előnyöket is tartogat, melyet beszerezhetünk például a MamaVita webshop tejek kategóriájából.
Ami pedig igazán kelendővé teszi, hogy ritkábban fordul elő allergiás reakció kecsketej esetében, mivel a tejallergiáért felelős kazein fehérje a kecsketejben kisebb számban fordul elő. Egyes tanulmányok rávilágítanak arra is, hogy a csecsemők számára is jobban emészthető alternatívát jelent. Emiatt előszeretettel alkalmazzák a táplálásuk során. A könnyű emészthetőség többek között a kisebb méretű zsírmolekuláira, valamint az enzimtartalmára vezethető vissza.
Igyunk tejet a csontritkulás ellen!
A kecsketejben jóval magasabb a D-vitamin mennyisége, ezáltal a kalcium felszívódását is nagymértékben segíti, ez pedig az egyik legjobb módja annak, amit tehetünk a csontritkulás megelőzéséért a rendszeres mozgás mellett.
A szabadon tartott kecskék még értékesebb tejet adnak, hiszen egészséges környezetben, a számukra kedvezőbb feltételek mellett legelészhetnek, akár a friss hegyvidéki levegőn. Nem mindegy tehát, hogy milyen tejet választunk. Miért hagynánk ki ezt a lehetőséget, ha van rá mód, hogy a bio megoldás mellett döntsünk? A beszerzése napjainkban már nem olyan körülményes, mint évekkel ezelőtt.
A fentebb már említett MamaVita oldalon speciális mentes élelmiszerek, bio tejtermékek is fellelhetők, ez pedig hatalmas segítség a tudatosabb táplálkozás megteremtésére.
Laktózintolerancia vagy tejallergia?
Annak ellenére, hogy sokan összekeverik, vagy tévesen összemossák a kétféle rendellenességet, korántsem azonos. A laktózérzékenyek a tejcukorra reagálnak rosszul, vagyis esetükben a laktózmentes termékek vagy a laktáz enzimmel dúsítottak jöhetnek számításba, amelyek segítik a tejcukor lebontását. Tejallergiánál pedig a tejben lévő fehérje, a kazein okoz problémákat, ilyenkor növényi alternatívák jelenthetnek opciót, például a zabtej.
A legfontosabb tehát annak eldöntése, hogy a szervezetünk számára legoptimálisabb tejet vagy tejalternatívát válasszuk, hiszen ez jelenti a tudatos táplálkozás alapját.