A német másodosztályban szereplő Hamburg támadója tavaly novemberben góllal mutatkozott be a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen, majd az észtek elleni találkozón is játszott. Később egy sérülés miatt hosszabb időre kidőlt, azóta pedig az U21-es nemzeti csapatban kapott lehetőséget.
Az olasz tréner a Telkiben rendezett keddi sajtótájékoztatón elárulta, Sallai Roland is csatlakozik majd a kerethez - ehhez a magyar szövetség elküldte a szükséges papírokat a Freiburghoz -, és ha a támadó sérülése rendbe jön, akkor az ő játékára is számít a soron következő két találkozón.
A csoportjában veretlenül éllovas magyar csapat jövő csütörtökön Plovdivban Bulgária, három nappal később a Puskás Arénában pedig Montenegró ellen lép pályára, és ha a két meccsen egyetlen pontot szerez - a többi mérkőzés eredményétől függetlenül - már kijut a jövő nyári németországi kontinensviadalra.
Marco Rossi a bulgáriai meccsel kapcsolatban elmondta, csalódott, amiért a mérkőzést végül nem Szófiában, hanem Plovdivban, rádásul zárt kapuk mögött rendezik meg. A szakember kijelentette, elsősorban azokat a magyar szurkolókat sajnálja, akik komoly áldozatokat vállaltak azért, hogy ott lehessenek találkozón, másrészről pedig csalódott az UEFA-ban, amiért engedett a bolgár szövetség "zsarolásának".
A szövetségi kapitány a bolgár csapatról szólva elmondta, az új tréner, Ilian Iliev érkezése biztosan minőségi javulást hoz majd a csapatba, és motiváltabbak is lehetnek a játékosok, igaz, véleménye szerint annál nagyobb motiváció semmi sem lehet, mintha valaki a hazáját képviselheti.
Marco Rossi szerint a magyar válogatottnak minden "képessége" megvan ahhoz, hogy megszerezze a szükséges egy, vagy akár három pontot is Bulgáriában. A magyar csapat legutóbb, Litvániában a találkozó első félidejében kétgólos hátrányba került, a kapitány szerint nem fáradtságról volt szó, hanem a hozzáállással volt a baj. Ahogyan Rossi fogalmazott, ez soha többé nem történhet meg.
A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paksi FC)
védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Szalai Attila (TSG Hoffenheim), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
középpályások:
Bolla Bendegúz (Servette FC), Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (AC Pisa), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC)
Styles Callum (Barnsley FC), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Németh András (Hamburger SV), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool)