Nos, erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, mivel az adott felhasználási körülménytől, a szituációtól és a felhasználótól is függ, hogy melyik működik a legjobban. Csak úgy fogsz tudni dönteni közülük, ha tisztában vagy az egyes eszközök előnyeivel és hátrányaival, amelyeket a mai cikkünkben megpróbálunk összefoglalni.
Hangriasztó
A legtöbben azért is használják előszeretettel a Combat Zone-nál kapható hangriasztókat, mert ezek a kompakt, apró kis eszközök akár 120 dB-es hangjelzés elérésére is képesek, amely rendkívül irritatív az avatatlan fülnek, vagyis a tolvajt, az illetéktelen behatolót, a besurranót garantáltan azonnal megzavarja a tevékenységében.
Ráadásul rendkívül egyszerűen is működnek. A táska belsejéhez kell őket erősíteni, a kioldózsinórjukat pedig a zipzárhoz kötni, így ha netán valaki megpróbálna valamit kiszedni a hátizsákodból, akkor erős hangjelzéseket küldve azonnal működésbe lép.
De egyébként léteznek az agresszív magatartást tanúsító kutyák ellen bevethető ultrahangos riasztók is, amelyek különlegessége, hogy olyan hangtartományt érnek el, ami csak a fenyegetést jelentő állatokra hatásos 100%-ban. Ezt pedig a kibocsátott ultrahang a többszörösére erősíti fel, epilepsziás roham közeli állapotba hozva az állatot, hogy képtelen legyen végrehajtani a támadást.
Gázspray, paprikaspray
A gázspray szintén egy igazán kedvelt önvédelmi eszköznek minősül, mivel nagyobb területen szórja szét a permetet, így nem kell vele célozni, és több támadó ellen is bevethető. De pontosan emiatt zárt térben, valamint szembeszélben egyáltalán nem hatásos.
A kapszaicin-kivonatot tartalmazó paprikaspray a gázspray modernebb változata. Csak azt teszi harcképtelenné, akit lefújtak vele - elvakítja a támadót, a bőrrel érintkezve pedig égető fájdalmat okoz, és akkor még a légzési nehézségeket nem is említettük. Sajnos azonban az előbbivel ellentétben közterületen nem használható, a jogszabály nem engedi meg.
Gumilövedékkel tölthető muzeális és gázriasztó fegyverek
A cikk végére hagytuk a gumilövedékkel tölthető muzeális és a gázriasztó fegyvereket, amelyek otthoni védelemre idelisabbak, mint a sima gázpatronok. A patronokat zárt térben alkalmazva nemcsak a támadót, hanem magadat is hatástalanítanád.
Az általuk okozott fájdalommal éppen annyi időt nyerhetsz, hogy el tudd hagyni a támadás helyszínét, vagy segítségéért tudj folyamodni. Sajnos azonban közterületen ezek sem viselhetők, de otthon tartásuk semmiféle engedélyhez nem kötött és zárt dobozban bárhová magunkkal vihetjük.
Reméljük, hogy ez a kis írásunk hasznosnak bizonyult. A cikk befejezéseképpen még arra szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy ezek az eszközök legtöbbször nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Érdemes lehet tehát akár többet is használni közülük.