2024. szeptember 13. - Kornél

Kegyetlenül kigyúrta magát az új thriller-horror sztárja

Valósággal állatias átalakuláson ment át James McAvoy a Szádra ne vedd című új filmje kedvéért, ahol kezdetben kedves és izgalmas fickót alakít, aki csak lassan mutatja ki a foga fehérét.
2024. augusztus 23. péntek 12:07 - HírExtra

„Szerencsésen érkeztem ebbe a filmje, mert már előtte fölszedtem pár kiló izmot – magyarázta a skót színész az Entertainment Weeklynek. – Már évekkel korábban gyúrtam, mert például a Széttörve és az Üveg című filmekben a szerepem nagyobb darab fazont igényelt, hogy hangsúlyozni tudjuk a brutalitását. Most is erre volt szükség, de a helyzet trükkösebbnek bizonyult. A Szádra ne vedd-ben a karakterem az elején szimpatikus, ezért ügyeltünk arra, hogy fizikailag se legyen még félelmetes. 
 

A cselekmény elején ugye még csak nyaral ez a két család, minden derűs és napfényes, nem volt szabad érzékeltetni, hogy már megérkezett a gonosz. Aztán ahogy haladt előre a történet, egyre ijesztőbb lettem fizikailag is. Ezt a klasszikus módszerrel értem el, amit a színészek például a szuperhősös filmeknél alkalmaznak, hogy minél szuperebbül nézzenek ki. Kevés szénhidrát, sok fehérje, pumpált izmok. Mondom, megvolt hozzá az alap, így könnyen ment. Egyébként ma már visszatértem a normál formámhoz, azért most sem vagyok nyápic, de kigyúrt sem.”

A Szádra ne vedd egy 2022-es dán horror, A látogatás amerikai változata. Kevesebb hentelés, több érzelmi motiváció – így jellemzi filmjét James Watkins rendező. Egy kisgyermekes amerikai család a nyaraláson összebarátkozik egy szintén kisgyermekes angol párral, akik kölcsönös szimpátia alapján meghívják őket kies vidéki birtokukra. Itt elég hamar kiderül a vendégek számára, hogy a kedves angolok nem további barátkozás céljából invitálták meg őket, és egyáltalán nem is nyájasok.

Forrás: UIP
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását