Baráth Gyuláról tudni kell, hogy egykor tagja volt a balassagyarmati börtönlázadásnak. Mára már társ, hitves, apa és üzletfél is. Ezerarcú ember, aki vállalja magát. Az ember, aki sokszor megvert másokat, és sokszor megverték őt is. Elvett dolgokat, de drágán megfizetett értük. Bűnöző, aki jó útra tért és fejlődni akar. Felnőtt az intézetben, az utcán, ismert csibésszé vált, aki leülte a maga idejét. Mindezeket pedig A 388-as zárka regény című kötetbe foglalta.

És hogy miképp kerül a képbe Dopeman? Pityinger Laci meglátta a tehetséget Gyulában, aki nem volt rest és rendelkezésre bocsátotta börtönverseit, melyeket a rapper megzenésítve applikált lemezére. Dopeman azonban nem mecénásnak, inkább rajongónak hívja magát.

„Beleszerettem a verseibe”- mondta Dopeman. „Öt vagy hat évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy bulis este alkalmával, és miután elég italt ittunk, Gyula leküzdötte gátlásait és elkezdett szavalni”, idézte fel a történeteket Pityinger Laci.

Dopeman szerint a XXI. században az emberek elmennek a versek mellet, azonban őt nagyon letaglózták Gyula alkotásai, és úgy gondolta meghívja a költőt a lemezre énekelni. Olyannyira jól sikerült a közös munka, hogy könyv született a legutóbb öt éve szabadult Gyula munkáiból

Baráth Gyula 15 évet ült börtönben életéből és folyamatosan az ördöggel flörtölt, közben pedig a rímekkel kezdett kacérkodni. Az életéről és költészetéről így vall:

„Én írtam, míg az őreim azzal voltak elfoglalva, hogy biztos be legyek zárva. Mások mással foglalták el magukat: volt, aki a görög kultúrának hódolva szerelmeskedett egy ifjúval, megint más sportolt, verekedett. Néhányan olvastak, tanultak, mások meg éveket gyűjtöttek. Mit számít, hogy miért kellett ülnöm a dutyiban? Egy ilyen gazdaságban, amely köröttünk kereng, a sitt olyan mint csálingernek a borravaló: szinte biztos.”