Politikusaink mélyrepülése
A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint soha nem volt annyira rossz politikusaink megítélése, mint most. Ágh Attila politológust, egyetemi tanárt arról kérdeztük, milyen okai lehetnek a bizalomvesztésnek, van-e még lejjebb is a hazai nagypolitika ala
2007. szeptember 5. szerda 10:01 - Bencsik Gyula
Az átlag magyar politikus csupán 36 pontos rokonszenvindexszel rendelkezik, a kilencvenes évek elején mért 54 pontos átlagértékhez képest. Milyen okai lehetnek a visszaesésnek? Két nagyobb okcsoportot lehet elkülöníteni. Az egyik a magyar politikai közvélemény teljes polarizálódása, amely már aritmetikailag is determinálja ezt a közeget, hiszen – idézőjelben mondom – nincs ma egyetlen országos politikusunk sem, olyan, akit többé-kevésbé támogatnának a politikai paletta mindkét oldaláról. A számok tehát bizonyos értelemben feleződtek a korábbihoz képest, amikor a köztársasági elnöknek volt egyfajta általános támogatottsága, és pontosan a napi politikához való közvetettebb kötődése miatt kis kivételekkel vezette a népszerűségi listát, viszonylag magas pontszámokkal. Most azonban Sólyom Lászlót egyértelműen a jobboldalhoz sorolja a közvélemény, vagyis őt is elérte a sors, hogy a baloldalon lévők egyre kevésbé támogatják, ezért leszorult 50 százalék alá. Ez még inkább szembetűnik a többi politikusnál, akiknek a támogatói nagyobb része a saját táborukból való. Ez tehát az egyik okcsoport. A másik a politika általános leértékelődése vagy démonizálása, de mindenképpen elcsúszása egy negatív tartomány felé. A kilencvenes évek elején az emberek abban reménykedtek, hogy a politika, a politikusok érzékenységet mutatnak az ő ügyeik iránt, tehát a politikára mint pozitívumra tekintettek, amely megoldja a problémáikat. Ezzel szemben most az a véleményük, hogy a politikusok legjobb esetben is semleges, nemtörődöm tényezők, feleslegesek, legrosszabb esetben pedig élősködők, kártékonyak.
Minderre azért adott is alapot politikusaink jelentős része. Jóval keményebben fogalmaznék magam is, mert ezen a folyamaton belül az uniós belépéssel valóban bekövetkezett egy negatív fordulópont. Az egész politikusi nemzedék elöregedett, és ez nem korosztályi kérdés, mert a harmincasok is ebbe a kategóriába tartoznak. A politikusoknak volt egy olyan kommunikációja, amelynek mindegyre az átmenettel kapcsolatos jelentése volt; magyarán, hogy mit remélnek a demokráciáról, és hogy be akarunk kerülni az Európai Unióba. Ez a fajta diskurzus összeomlott, elvesztette minden érvényét, hiszen bekerültünk az EU-ba. Előállt a hogyan tovább kérdése.
2006 elején még 47 pont volt politikusaink átlagpontszáma, majd egy év alatt ugyanannyit esett vissza az átlagindex (7 pontot), mint a korábbi tizenöt évben összesen. Az őszödi beszédnek, vagy az ellenzék arra való reakciójának van ebben nagyobb szerepe? Az utóbbira tippelek. Hadd említsem meg a főleg külföldi sajtóban publikált írásomat, mely a csatlakozás utáni válságról szól. Ez a jelenség szinte valamennyi új tagországon végigsöpör, mivel ezen országok kettős nyomás alá kerülnek: az EU rendkívül súlyos reformok felé taszítja őket, míg emiatt a lakosság egyre távolabb kerül azoktól a szociális céloktól, amelyeket elvárt volna. Mindez remekül megfigyelhető például Lengyelországban, ahol a politikusok mezőnyét nem az a veszély fenyegeti, hogy lejjebb csúsznak a népszerűségi listán, hanem hogy hosszabb időt töltenek a sitten. Ott komolyan kriminalizálódott a politika. Hozzájuk, a csehekhez és a szlovákokhoz képest Magyarországon még mindig enyhébben jelentkeznek a válságjelenségek.
A még szót használta. Eszerint mi is leküzdhetjük magunkat az említett országok szintjére (már ami a politikai változásokat illeti)? Ha a négy országot összehasonlítjuk, akkor megállapítható, hogy a populizmus valamilyen formában, de rajtunk kívül mindenhol nyert. Szlovákiában és Lengyelországban egyszerű a helyzet: megnyerték a választásokat. Csehországban volt egy 7 hónapos kormányválság, jelenleg van egy teljesen kiélezett szituáció, amelyben mindössze 2 szavazattal bírták átvinni a reformokat a parlamenten; nagyon erős a populista nyomás. Ezzel szemben nálunk a populista jobboldal másodszor is elvesztette az országgyűlési választásokat, ezért kénytelen volt olyan eszközökhöz folyamodni, amelyekkel megpróbálta magát a rendszert dekonszolidálni. Különbséget teszek destabilizáció és dekonszolidáció között. Az ellenzék egy fikciót teremtett az erkölcsi válságról, amelyet kitűnően megírtak a Péterek, Nádas és Esterházy. Tehát az ellenzék a maga gerjesztette válságra hivatkozva akarja lemondatni a kormányt.
Ágh Attila
Közgazdaságtudományi Egyetem, majd BCE (1990-), egyetemi tanár
A közigazgatási reform előkészítésével foglalkozó IDEA projekt vezetője a BM-OTM-ben
A Magyarország 2015-2020 MEH/MTA projekt vezetője (2005-2007)
Kutatási terület:
1. EU csatlakozás és strukturális alkalmazkodás
2. Komparatív politikaelmélet és közpolitika
3. Demokratizálás és európaizálás Közép-Európában
Főbb publikációs tevékenység:
Demokratizálás és europaizálás (2002)
Institutional Design and Regional Capacity Building in the Post-Accession Period (2005)
Magyarország az Európai Unióban: Az aktív Európa-politika kezdetei (2006)
Eastern Enlargement and the future of the EU27 (2006)
A politikusi népszerűségvesztés okaként többen hivatkoznak a megszorításokra, ugyanakkor a mostani intézkedések a közelébe sem jönnek a kilencvenes évek közepi Bokros-csomagénak, akkor mégsem zuhant ekkorát a bizalmi index. Az ellenzék az erkölcsi válság fikciójával hiszterizálta a közvéleményt, ami a kilencvenes években nem következett be. Valójában másról van szó. Mára megjelent az „átmenet fáradtsága” - fogalma Magyarországon. Ez egy nemzetközi kifejezés, mely azt jelenti, hogy a sok-sok változástól és az állandó reformtól kifáradtak az emberek.
A kormánynak van eszköz a kezében a trendek megváltoztatására? Az ellenzék a most folyó politizálásával segített a koalíciónak. A nemzetközi sajtó is visszaigazolja, hogy a jelenleg zajló folyamatokból jól látszik a jobboldal dekonszolidációs törekvése, a demokrácia alapjait kikezdő politizálás. A kormánynak elég a jelenségekre mutatva demonstrálni: láthatjátok, mit akarnak ezek. Másrészt hosszabb távon, de még a cikluson belül a reformok végig vitelével és a már 2009-től várható életszínvonal-emelkedéssel tud a kormány megkapaszkodni.
A szélsőjobb már kifutotta magát? Vannak még tartalékaik, de egyvalamit már eltévesztettek ők is meg a Fidesz is: a mértéket. A különböző kormányok – beleértve a mostanit is – rossz politikája következtében puha volt az ellenállás a szélsőségesekkel szemben. Azt hitték, most már mindent lehet. Nem vették észre, hogy mikor lépték át azt a mértéket, amikor a hazai és nemzetközi közvélemény már nagyon erős visszacsapása következik.
Várhatók ősszel utcai rendbontások? Kéri László szerint ha lesz is valami, az bohózatba illő lesz. Nagyjából egyetértek a Lacival, de azért nem beszélnék bohózatról. Kisebb, elvadult marginális csoportoknak lesznek látványos megmozdulásaik, de az, hogy jelentősebb tömeg csatlakozik hozzájuk, nem valószínű. A magam részéről ezeket a szélsőséges rendbontókat detonátoroknak nevezem, akik nem lesznek képesek egy átfogó tüntetés-bombát beindítani.
Van lejjebb politikusainknak? Van, és ez a lengyel út.