Veres János a hétfői szakmai konferencia után számolt be a döntésről, amelyet már a fák vizsgálatainak legújabb eredményei alapján hoztak meg. Mint mondta, eddig azt feltételezték, hogy azért "porladnak szét" gyorsan a fatörzsek, mert hiányzik belőlük a szükséges cellulóz. A soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem természettudományos elemzése azonban azt mutatja, hogy cellulózt, sőt még szénhidrátot is tartalmaznak a "matuzsálemek".
A részletekről szólva közölte: az elemzéshez összehasonlításképp anyagmintát vettek egy mai mocsárciprusból, amelynek cellulóztartalma mintegy 49,64 százaléknyi, a négy bükkábrányi fa közül pedig van olyan törzs, ami 37,27 százaléknyi cellulózt tartalmaz, sőt 5,9 százaléknyi szénhidrátot is sikerült kimutatni szerkezetében.
Hozzátette, hogy a kutatás eredményei alapján megállapítható, hogy a fák egyértelműen a drasztikus, gyors száradás miatt pusztultak ilyen ütemben. A vizsgálat arra is rámutat, hogy kevesebb cukros oldat kell a végleges tartósításukhoz, hiszen van bennük cellulóz, tehát olcsóbb lesz a konzerválási eljárás.
Arról is beszámolt, hogy a feltételezések igazolták: a bükkábrányi erdő, más erdőkhöz hasonlóan vegyes fafajtákból állt össze, a 16 maradvány között így megtalálható a mocsárciprus egy speciális alfaja, a tengerparton élő mamutfenyő is.
A világszenzációnak számító leletek pontos korát is meghatározták, a jelen ismeretek szerint a mocsárciprusok 7,2-7,6 millió évesek - mutatott rá a szakértő, hozzátéve, hogy a maradványok korát a mágneses polaritás változása alapján határozták meg, ezen időszak alatt ugyanis négyszer váltott pólust a Föld.
Hangsúlyozta: a fákból nyert anyagok vizsgálatát eddig minden kutatóintézmény, egyetem saját költségén végezte el, mindenki ott próbált meg segíteni, ahol tudott, ám a fák további vizsgálatára egyelőre nincs több pénz.
Szponzorok támogatásával sikerült eddig is a fák mentését, ideiglenes tárolását megoldani, illetve az oktatási és kulturális tárca hárommillió forintos gyorssegélyének felhasználásával épültek meg azok a szarkofágok, amelyek körülölelik a fákat és amelyeket a bányából szállított eredeti homokréteggel töltöttek fel - jegyezte meg Veres János.
A miskolci Herman Ottó Múzeum sajtóközleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy munkatársai ez év július 10-én jártak először a bükkábrányi bányában, a felső miocén korú erdőben. A terepi munkában résztvevő első közintézményként rájuk hárult a tudományos kutatás és leletmentés megszervezése és szakszerű elvégzése. Miután augusztus 3-án jelentette be a környezetvédelmi tárca, hogy az összes fa megmentéséről és kiemeléséről saját szakembereivel gondoskodik, a múzeum úgy döntött, hogy azt a négy fát, amelynek kiemelésére már jelentős energiát fordítottak, Miskolcra szállítják.
A múzeum célja, hogy ne csupán "látható fákat mutasson be", hanem olyan leleteket, amelyek állapota lehetőség szerint minél közelebb áll az eredeti szerkezetükhöz. Minden olyan agresszív, visszafordíthatatlan beavatkozást mellőzni kell, amely e szempontokat felülírná - hangsúlyozzák közleményükben hozzátéve, hogy "e szempontoknak ma az előkerült 16 fa közül egyedül a miskolci Herman Ottó Múzeumban őrzött 4 törzs felel meg".
A fák konzerválásának kiválasztásában tehát az játszott döntő szerepet, hogy ne csak a famaradványok külső köpenye kerüljön a múzeumba, hanem a teljes évgyűrűszerkezet, ami amellett, hogy a múzeumi bemutatást szolgálja, újabb évgyűrűminták vételére és egyéb más vizsgálatok elvégzésére is alkalmas, hiszen az ilyen régi, eredeti állapotban megmaradt faszerkezet világviszonylatban is történelmi ritkaságnak számít.
A felső miocén kori mocsárcipruserdő fáit mintegy két hónappal ezelőtt találták meg a Mátrai Erőmű bükkábrányi bányaterületén. A leletek azért egyediek, mert épen maradtak, és eredeti helyükön, álló helyzetben konzerválódtak.
A feltárt 16 fa nem szenesedett el és nem kovásodott meg, az öt-hat méter magas, másfél-három méter átmérőjű fatörzsek eredeti helyükön álltak, eredeti formájukban és anyagukban maradtak meg. Az erdő mintegy hatvan méter mélyen volt, és a fákat csak igen nagy körültekintéssel lehetett megmozdítani, mert a levegő és a nap kártékonyan hatott szerkezetükre.
