A internet elég nyitott: bárki készíthet magának holnapot, teleirkálhatja mindenfélével; és mivel ezeket az oldalakat senki sem cenzúrázza, tucatjával találunk benne helyesírási hibákat. Mintha csökkent volna a helyesírás fontossága: az msn-en, a fórumokon és a blogokban hömpölygő betűtengerek alkotói fittyet hánynak a szabályokra: a lényeg a gyorsaság. Rövidítünk, elgépelünk, nem nézünk utána - egy-egy ilyen irományt dolgozatként beadva biztosan nem sok jóra számíthatnánk a magyartanártól. A nyomtatott kiadványokban; újságokban, könyvekben előforduló hibákat sem kell nagyítóval keresni - az internet esetében pedig ezt szorozzuk be százzal. Vagy inkább ezerrel.

Hasonlóan trendi szokás, hogy A magyar helyesírás szabályai című remek kis könyvet (vagy az újabb, hasonló témájú munkákat, mint például az Osiris Kiadó 2004-es Helyesírását) előszeretettel felcserélik a Google keresővel: beírják a kérdéses szóalakot több formában is, és amelyikre a legtöbb találat érkezik, az a nyerő. Pedig ez korántsem biztos. A nagy számok törvénye szerint jó esetben valóban a helyes alakot írták le többen; ám előfordulhat, hogy egy szó vagy kifejezés írásmódjában olyannyira bizonytalanok az emberek, hogy ugyanakkora százalékban írják jól, illetve rosszul. És ha egy adott pillanatban a Google-on több rosszul írt szóalak szerepel, ez elindíthat egy folyamatot: a keresőt helyesírási szótárként használó internetezők tévesen helyesnek ítélik a helytelen formát, és úgy írják le. Ez még több hibás alakot eredményez, következőképp még többen fogják rosszul leírni - és így tovább.



Az internet mellett itt van jó öreg Word is, pontosabban annak helyesírás-ellenőrző programja. Levesz egy gondot a vállunkról: elég csak a szöveg tartalmi részével foglalkozni, a többit majd ő megoldja - sokan így gondolják, holott jobb lenne, ha nem bíznák magukat teljesen rá. Bár a program természetesen valóban hasznos, és szükség is van rá; ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy "ő" sem mindenható.

Helytelen formára persze nem fog biztatni; ám csupán magukat a kifejezéseket vizsgálja, nem pedig azokat szövegösszefüggésben. Ezért a felajánlott javításokat nem szabad mindig kritikátlanul elfogadnunk. Ilyen például a mint szócska: ha -ként értelemben használjuk (Mint tanár dolgozik.), nem pedig hasonlítunk (Olyan, mint egy tanár.) vele, nem kell elé vessző. Azonban, a program nem ismeri fel, hogy épp mit is teszünk, így minden vessző nélküli mintet aláhúz, és megjegyzi: „Összehasonlítás esetén a mint elé mindig vesszőt kell tenni!” Vagy itt van a csinál: ha megpróbáljuk beleilleszteni e szót irományunkba, máris megjelenik a kis zöld vonal és a figyelmeztetés: „Kerülendő szó vagy kifejezés. Javaslatok: tesz, készít, formál vagy javít.” Van ebben némi igazság, hiszen ez a mondat - Csináltam egy kávét, aztán megcsináltam a házimunkát és megcsináltam a számítógépet. - sokkal jobban hangzik így: Készítettem egy kávét, elvégeztem a házimunkát és megjavítottam a számítógépet. Itt fel lehet használni a program által ajánlott szinonimákat, azonban ez nem mindig ilyen egyszerű. Így például nem helyes, sőt, egyenesen vicces: Megformáltam egy kávét, megjavítottam a házimunkát és megtettem a számítógépet. A csinált tehát nem lehet minden esetben behelyettesíteni, és ha lehet is; nem mindegy, hogy mivel. Sőt, vannak olyan kifejezések, amelyek kizárólag ezzel a szócskával életképesek: bajt, pénzt, gyereket csak csinálni lehet; tenni, készíteni, formálni vagy javítani nem. A helyesírás-ellenőrző másik kedvenc megjegyzése: „Ha ez egy összetett mondat, a jelzett helyen vagy környékén egy vessző hiányzik.” Való igaz, hogy az összetett mondat egyes tagmondatai közé vesszőt kell tenni; ám a program olyankor is megemlíti ezt a szabályt, amikor a szövegben pedig egy darab összetett mondat sincs. A „jelzett helyen vagy környékén” pedig nem igazán pontos megfogalmazás; hiszen, ha például a hogy elé szeretnénk vesszőt tenni, akkor azt igenis elé kell tennünk, nem pedig mögé, esetleg bele, fölé vagy alá (érdekesen is nézne ki). Az új szavakkal sem nagyon tud mit kezdeni: azokat a kifejezéseket, amelyek az ellenőrzőprogram kifejlesztése után keletkeztek, nem ismeri fel. A program fejlesztői nyilván igyekeznek lépést tartani a korral, és újabb verziókat gyártani; ám a nyelv szinte nap mint nap változik, és így valóban képtelenség mindig naprakésznek lenni. Ilyen például a net: bár maga is a számítástechnika fogalomkörébe tartozik, a helyesírás-ellenőrzőt ez sem hatja meg: saját „testvérét” sem ismeri fel. A globalizációval is így járunk, pedig az azért már nem olyan új dolog. Több kifejezést felismer ugyan, de nincs megelégedve azzal, ahogy a felhasználó leírja: A helyesírás nem nagy dolog. mondat esetében például ezt a megjegyzést kapjuk: „Jelentéstől függően a kiemelt szavakat (nagy dolog) egybe kell írni.” Tehát a program arra figyelmeztet, hogy a nagy dolog kifejezést akár egybe is írhatjuk, ha bizonyos jelentést szeretnénk adni mondandónknak. És bár való igaz, hogy úgy is lenne értelme, de valami egészen más, így inkább a különírásnál maradunk. A sort még folytathatnánk különböző szavakkal, szerkezetekkel - hiszen akad jó pár dolog, ami a Wordnek nem tetszik, pedig valójában helyes.



Mivel a számítógép- és internet-felhasználók jelentős hányada tinédzser, megvan annak a veszélye, hogy a gyakori netezés miatt egyre rosszabb helyesírással készítik el iskolai munkáikat. Kövendy Mária, a Kölcsey Ferenc Gimnázium magyar nyelv- és irodalomtanára szerint azonban szerencsére nem olyan vészes a helyzet.

Kövendy Mária már harminc éve tanít, így az internet népszerűvé válása előtti és utáni időből is vannak tapasztalatai ezen a téren. Azt mondja, a diákok helyesírása nem romlott észrevehetően az utóbbi évtizedekben; ami valóban változott, az a hozzáállás. A tanárnő véleménye szerint egyre kevésbé érdekli a gyerekeket, hogy amit leírnak, az helyes-e. Korábban jobban féltek, hogy rossz jegyet kapnak egy hibás dolgozatra; ma pedig „beadják, és röhögve várják az egyest” - mondta a tanárnő. Nem aggódnak amiatt, hogy a helyesírási felmérőt megírva mindenki rossz eredményt ér el; otthon sem foglalkoznak vele, hiszen a helyesírás-ellenőrző program majd úgyis elvégzi a piszkos munkát helyettük. Hasonlóan rontja a gyerekek írását, ha egy olyan tanártól jönnek, aki nem foglalkozott eleget azzal, hogy megtanítsa őket helyesen írni; hiszen azért a helyesírás-tanítást az általános iskolában kell elkezdeni, a gimnáziumban már elvárható lenne a gyerekektől ez a tudás.

Változást okozott még az is, hogy módosult az érettségi osztályozási rendszere. Már nem úgy van, hogy helyesírási és tartalmi osztályzatot adnak; hanem a nyelvi jegybe beletartozik a szöveg megformáltsága is, és a helyesírás maga csak egyharmadát képezi az osztályzatnak. Azaz, most már nehezebb rossz jegyet kapni a helyesírásra. Viszont az, hogy az internet valóban rontaná a gyerekek írását, nem biztos. „Amiket lát az ember, mikor olvasgatja ezeket az internetes fórumokat, valóban agybaj; de hogy ez ténylegesen rontaná az írásukat, azt nem hiszem. Inkább csak nem figyelnek arra, hogy amit leírnak, az helyes legyen, mert nem érzik fontosnak.” - fogalmazott a tanárnő. Régebben, amikor elkezdte a gimnáziumot egy diák, és közölték vele, hogy a helyesírása hagy némi kívánnivalót maga után, megijedt, és igyekezett javítani a dolgon. Manapság kacagva hazaviszik az egyest, mert úgy gondolják, hogy erre rossz jegyet kapni nem olyan nagy dolog. Amennyire szerintük helyesen kell írni, azt majd megoldja helyettük a számítógép. Viszont a legnagyobb probléma tényleg a hozzáállás, amin a gimnáziumban már nem nagyon lehet változtatni; a helyesíráshoz való megfelelő viszonyulást az általános iskolában kell kialakítani.