A cikk első részében azt vizsgáltuk, az olvasó miért kíváncsi annyira ezekre a bűnügyekre. Az is érdekes azonban, hogy egyáltalán miért történnek ilyen esetek; miért érzik szükségét annak egyesek, hogy ily kegyetlen módon végezzenek valakivel. Izgalmas lenne belelátni egy pszichopata agyába, mikor épp végrehajtja ezeket a borzalmakat. Gondolkodik közben, vagy az ösztönei vezérlik? Élvezi a vér, a belső szervek látványát? Esetleg gyerekkora óta kórboncnoknak készült, de nem vették fel az orvosira, úgyhogy csak így tud gyakorolni? Vagy ennyire kedveli a vörös színt, mint mondjuk a tojásfóbiás Hitchcock, aki így nyilatkozott: "Irtózom a tojástól. A vér vidám, piros. De a tojássárgája sárga, visszataszító. Soha nem is kóstoltam"? Igaz, utóbbi legalább csak a filmvásznon élte ki szenvedélyét, és nem ontotta ki valódi személyek „vidám, piros” vérét.



A bárányok hallgatnak című film hőse, Jame „Buffalo Bill” Gumb nővé szeretett volna válni, ezért nyúzta meg áldozatait, és varrt női ruhát a bőrükből. A Mathieu Kassovitz rendezte Bíbor folyók Fanny Ferreirája pedig azért csonkított meg még életben lévő embereket, hogy felhívja a figyelmet egy a környezetében zajló genetikával kapcsolatos összeesküvésre. Tehát, úgy tűnik, mindig áll valami pszichológiai ok a háttérben. Az elkövetők fel szeretnék hívni a figyelmet valamire, esetleg saját magukra; meg akarnak büntetni valakit, vagy csak le akarják vezetni a bennük felgyülemlő feszültséget. Persze, nem lenne szerencsés csupán a filmekben előforduló motívumok alapján ilyen kijelentéseket tenni; és nem is kell, hiszen a témának léteznek szakértői: a kriminálpszichológusok, akik hozzáértően és előszeretettel turkálnak a pszichopaták lelkében, és fényt derítenek a szörnyű valóságra.

Arról, hogy mi is ez a „szörnyű valóság”; azaz, miért játszanak olykor hentest a bűnözők, Münnich Iván kriminálpszichológust kérdeztem.

Miért végeznek ilyen kegyetlen módon áldozataikkal a gyilkosok?

Ezek a brutális gyilkosságok általában nagyon ritkák. Mindegyik mögött egy-egy egyéni élettörténet áll, amely megértése mélylélektani kutakodást igényel. Bizonyos értelemben minden gyilkosság brutális. Ha ennek extrém formája is van, mindig lélektani problémák állnak a háttérben. A tettek egy része „célszerűnek” is tűnhet. Például egy hulla feldarabolása úgymond racionális cselekedetnek is tekinthető, hiszen a gyilkosnak valahogy el kell tüntetnie azt. Ha feldarabolja az áldozatot, könnyebben el tudja takarítani a nyomokat a helyszínről. Tehát, sokszor az ilyen brutálisnak tűnő tettek mögött van egy lélektani és egy racionális motiváció is. A leplezés is állhat a háttérben, ilyenkor például elégetik az áldozataikat. Félre akarják vezetni a hatóságokat - azaz itt is jellemző egyfajta, a tudat felszínén működő racionalitás. Sokszor pedig egyszerűen anyagi okok miatt történik a gyilkosság, ezeknek mindig a leplezés a lényege, nem a mélylélektani dolgok: a valódi motiváció itt a pénzszerzés, nem maga a gyilkosság.

Mi a helyzet azokkal a gyilkosságokkal, amelyeket nem anyagi haszonszerzés céljából követnek el?

Azoknál mindenképp a mélylélektani okok a lényegesek, például a bosszúvágy. Előfordul például, hogy valaki megöli a saját gyermekét, mert tudja, hogy ezzel a feleségének a lehető legnagyobb kínt tudja okozni. Ez azonban szélsőséges eset, a bosszúállásnak egy igen paradox módja. A féltékenységből elkövetett brutális gyilkosságok is gyakoriak. Az elkövető úgy érzi, hogy valamikor megalázták, és ezen akar változtatni: be akarja bizonyítani, hogy ő mégiscsak valaki; és ennek a formája a bosszúállás. Emögött is mélylélektani motiváció áll; a bosszú extrém módjainak oka mindig a személyiségzavarra vezethető vissza. Aki ilyen tetteket követ el, annak a lelke nehezen érthető meg egy átlagos, „normális” gondolkodással.



Miért fordul elő olyasmi, hogy valaki látszólag ok nélkül, magáért az ölésért gyilkol?

Ilyen is van, általában sorozatgyilkosságok esetében. Itt is fontos szerepe van a mélylélektani motivációnak és a bosszúnak. Például mikor prostituáltakat gyilkolnak, Hasfelmetsző Jack is húsz-harminc embert ölt meg. Ezek a tettek látszólag ok nélkül történnek, így a valódi motivációt csak alapos kutakodás után tudjuk meghatározni. Ez visszavezethető akár a gyermekkorig, amikor is történt valami a gyilkossal, amit így akar megbosszulni. Lényében, személyiségében megsértették, és azt akarja, hogy meglakoljanak érte. Több tucat áldozatot is tudnak produkálni ilyenkor az emberek. Gyakran az egész életüket meghatározza a bosszúvágy, ami végül egy gyilkosságban manifesztálódik. A pszichopatákra azt mondják, ok nélkül gyilkolnak, de mélylélektani motivációt mindig találunk; ez az ő esetükben maga a gyilkolás vágya.

Van jelentősége a gyilkos fegyver kiválasztásának?

A fegyver mindig szimbolikus jelentőséggel bír. Persze, hogy az elkövető számára pontosan mit szimbolizál, azt nem minden esetben tudjuk. De általánosságban meg lehet ezt határozni. A legsúlyosabb, mikor olyan fegyvert használnak, amivel közvetlenül tudnak fizikai sérülést okozni; ilyen például a kés, a balta vagy a kalapács - bármi, amivel vágni lehet, és vért fakasztani. Aki lőfegyvert választ, az kicsit távolabb áll a tettétől; nem avatkozik be közvetlenül, hanem a fegyver végzi el a piszkos munkát, neki csak meg kell húznia a ravaszt. Így távolságot tud tartani a vérfagyasztó helyzettől.

Ezek az emberek agresszívek a mindennapi életben is, vagy nem látszik rajtuk, hogy akár gyilkolni is képesek lennének?

Nem feltétlenül. Bár, mindenki mást tekint agressziónak. Ám általánosságban elmondható, hogy ezek az emberek nem tűnnek ki a tömegből, napközben közöttünk jönnek-mennek. A fizikai megjelenésükből nem lehet arra következtetni, hogy ölni tudnának. De összeütközések azért vannak a környezetükkel, és erőszakos megnyilvánulásaik is előfordulhatnak, de ezek általában nem érik el az extrémitásnak azt a szintjét, hogy eszünkbe jusson: „Na igen, ő majd gyilkolni fog!” Gyakorlatilag itt élnek köztünk, és nagyon nehezen ismerhetők fel.