Germuska Pál történészt az 1956-os Intézetben azzal a kérdéssel kerestük meg: miről nincs már vita a történészek között 1956-tal kapcsolatban?
- Mi az, amit egyértelműen kijelenthetünk? Annyit talán igen, hogy ötvenegy éve forradalom kezdődött Magyarországon...
- Szerintem ketté kellene választani a kérdést: miben értenek egyet a történészek, és miben a politikusok. A politikusok a történész szakmától függetlenül, hagyományos értékrendek alapján vitatkoznak, immáron 15-20 éve. Bizonyos csoportok gyakran előállnak olyan a tényekkel ellentétes - kijelentésekkel, melyek joggal borzolják az átlagemberek és történészek kedélyeit. Egyes embereket lefasisztázni, bűnözőnek nevezni, és ebből általánosítani nagy felelőtlenség. A történészt ugyanúgy saját értékrendje, tapasztalatvilága vezeti, ám ettől függetlenül, ha véleményét nyíltan vállalja és verzióját tényszerűen alá tudja támasztani, azt elfogadható álláspontnak tekinthetjük. Az, hogy mi kerüljön a tankönyvekbe, mindig hosszú szakmai vita eredménye, amely végül a diákoknak átadható tananyagként desztillálódik. Ugyanakkor a tavaly őszi zavargásokat követően iskolákban, művelődési házakban járva azt tapasztaltam, hogy a tanárok a mai napig kerülik a témát. Talán félnek, talán nincsenek felkészülve - vélekedik a történész.
- Tömören összefoglalná, miről nincs vita, a társadalom egészét tekintve?
- Az 1956-os forradalom kirobbanásához a kegyetlen és véres elnyomás vezetett. Az emberek több szabadságot, demokráciát és biztos megélhetést szerettek volna. A szovjet csapatok behívása és beavatkozása azonban nemzeti szabadságküzdelemmé változtatta a forradalmat, amelynek leverését a magyar történelemben példátlan mértékű bosszúállás követte.
- Miért fordulhat elő, hogy a politikusok - pártállástól függetlenül - egységesen vélekednek 1848-ról, ugyanakkor 1956 esetében ezt nem mondhatjuk el. Durván fogalmazva, minden egykori résztvevőnek meg kell ahhoz halnia, hogy reális képet lehessen rajzolni 1956-ról?
- Egyszerűen kevés idő telt el ahhoz, hogy nyugvópontra jussanak a viták.Volt időszak, amikor 1956-ról egyáltalán nem lehetett beszélni, vagy csak hazugságokat mondtak. Majd hirtelen ránk zúdult az új információk áradata, csalódtak a veteránok, nem azt kapták érzéseik szerint, amit vártak. Ötven éve félbemaradt viták újultak ki, és a spekulációk határát súroljuk, amikor olyan kérdésekre próbálunk választ találni, hogy mi lett volna, ha...Ha nem avatkoznak be a szovjetek, ha segít az ENSZ vagy az Egyesült Államok és hasonlók. A vitakultúrát tekintve lenne még mit javulnia a magyar közéletnek - állítja Germuska Pál.
- Ön szerint 1956 nincs túldimenzionálva? Sokat és sokféle módon foglalkozik vele a politika, ezáltal a valós értékelés elmarad.
- Tavaly az évforduló kapcsán néha már úgy éreztük, hogy a csapból is az évfordulós emlékezés folyik. Valójában 1956 és a forradalmat követő megtorlás egyáltalán nincs kibeszélve. Van viszont persze veszélye a felületes megemlékezéseknek: kiragadunk az elmúlt ötven évből egy pontot és ezzel akarunk megmagyarázni mindent. Egyszerűnek tűnhet a teleológikus történelemmagyarázat, hogy 1945-öt követően valamennyi út az ötvenhatos felkeléshez vezetett, és azóta a rendszerváltásig más nem is történt. Így nem lehet megérteni a történelmet. Pontokat nem szabad kiragadni, nem lehet egy fogasra mindent felakasztani. Az egész Kádár-rendszer megítélése lóg a levegőben: mi volt az a 33 év? Elnyomás? Felemás modernizáció? Hazugság? Korai jóléti rendszer? Mindez együtt? Az emberek elképesztően primitív szlogenekben gondolkodnak a közelmúltról - foglalja össze rosszallását a történész.
- Szabad összevetni az 1968-as csehszlovákiai eseményeket 1956-tal, olyan értelemben, hogy ők hogyan viszonyulnak 68-hoz? Van akkora felhajtás, nosztalgia, mint nálunk? Azért is érdekes kérdés, mert mindkét esemény közeli.
- Valójában jövőre kaphatunk erre a kérdésre választ, hiszen akkor lesz az akkori Csehszlovákia sorsfordító napjaink negyvenedik évfordulója. Nem hiszem, hogy különösebb vita lenne a prágai tavasz kulcsfiguráinak és az ellencsapás, vagyis a Varsói Szerződéshez tartozó országok 1968 augusztusi katonai intervenciójának megítélésében. Érdekes lesz azonban az összehasonlítás olyan tekintetben, hogy a kerek évforduló a cseheknél és szlovákoknál milyen visszhangot vált ki. Egyszerűbbnek tűnik a 68-as ügy. Egy dolog biztos. Azzal, hogy szőnyeg alá söpörjük a problémákat, a dolgok nincsenek megoldva. 1956 utóélete már soha nem fog társadalmi robbanáshoz vezetni, de attól még létezik. Bűnöket lehet elrejteni, akár szőnyeg alá seperni, és megpróbálni elegyengetni, attól az még ott marad. Ezt egyszer valakinek ki kell takarítani, ha nem most, akkor később, talán újabb ötven év múlva. Az nem vitás: az elhallgatott, nyitva hagyott kérdésekre az új nemzedékek választ várnak.
