A cikk első két részében azt vizsgáltuk, hogy miért kíváncsi az olvasó annyira ezekre a trancsírozós sztorikra, illetve, hogy egyáltalán miért követnek el ilyesmit a bűnözők. De az is érdekes, hogy ha már véghezvitték e kegyetlenségeket, és minden kíváncsiskodó megnézte, elolvasta az azokról szóló híradásokat; mi lesz a bűnösök sorsa? Jó esetben elkapják őket, és a bíróságon, később pedig a börtönben végzik, ahol letöltik megérdemelt büntetésüket. De mi lehet a méltó büntetés egy ilyen hidegvérrel elkövetett gyilkosságért? Vannak, akik úgy gondolják, hogy a legigazságosabb az lenne, ha napjainkban is Hammurapi „Szemet szemért, fogat fogért”-törvényét alkalmazná az igazságszolgáltatás; azaz, ha valaki egytucatnyi darabba szabdalta áldozatát, őt is vágják tizenkétfelé büntetésképp. Több országban dívik még a halálbüntetés, máshol azonban „csupán” az életfogytiglani a legtöbb, amit kaphat a delikvens szörnyű tettéért. (El is bizonytalanodtam, kell-e oda az idézőjel; hiszen az esetek jó részében az elkövető meg is érdemli, hogy ne láthassa többé a börtönön kívüli világot.)

Ha valamiféle felsőbb hatalom a jók oldalára áll, és sikerül elkapni a gyilkost; kérdés, hogy a rendőrök meg tudják-e úgy bilincselni, hogy ne érezzenek ellenállhatatlan vágyat arra, hogy párszor belerúgjanak, illetve, vagy épp ellenkezőleg, fejüket elfordítva rá se nézzenek, míg a rendőrautóba ültetik. S mikor az illető folytatja útját autóból a zárkába, onnan a bíróságra, majd végül a börtönbe; közben további emberekkel - ügyvéd, bíró, rabszállító, börtönőr - kerül kapcsolatba, akiknek szintén meg kell próbálniuk saját érzéseiket felszámolva, elfogulatlanul kezelni az ügyet. A legnehezebb dolguk talán a jogászoknak van, akár védenek, vádolnak vagy döntenek. Egy tapasztalt ügyvéd pályája során jó pár hasonló esettel találkozik; így lehetősége van - azaz kénytelen - megtanulni, hogy válassza el egyéni véleményét a munkájától; azaz, hogyan védjen egy olyan embert, aki kegyetlenül kioltotta egy embertársa életét. A vád helyzete sem könnyű: persze, ilyen esetben valószínűleg mindenki szívesebben képviselné a vádat, mint a védelmet; de az ügyész sem viheti be személyes érzelmeit a tárgyalóterembe, vagy ha valamilyen szinten mégis, a bizonyítékokat a tárgyalás összes résztvevőjének ellenszenve sem helyettesítheti.

Az érzéseken - vagy inkább undoron vagy gyűlöleten - túl azonban van egy fontosabb szempont is: hogyan döntik el, hogy hány évvel büntessék a brutális bűnügyek elkövetőit. Természetesen, a törvények világosan leírják, hogy milyen bűnért mennyi börtön jár, és milyen momentumok enyhítik vagy épp súlyosbítják a büntetést. Itt van például enyhítő körülménynek a beszámíthatatlan állapot vagy súlyosbítónak a „különös kegyetlenséggel” jelző. Biztosan sokszor hallotta már mindenki ezt a szókapcsolatot a tévében, egy jó kis krimit nézve. De mit takar ez pontosan? Ha kétszer fejbe lőnek valakit, az még nem az, de ha háromszor, az már igen? Melyikért jár több, a darabolásért vagy az élve megnyúzásért? Hogyan lehet objektív szabályokat felállítani, és éles határt húzni a „csupán” kegyetlen és a különösen kegyetlen tettek között? Egyáltalán, a gyilkosok mely perverzióit rögzítik a törvénykönyvek, és mit tesz akkor a bíróság, ha egy tettes újfajta módszerrel „örvendezteti meg” őket?

Nem kell tovább találgatnunk; hiszen, ahogy az öldöklésekre kíváncsi közönség vagy a trancsírozós kedvű gonosztevők problémájának is megvan a maga szakértője - a pszichiáter és a kriminálpszichológus -, a fentiek megválaszolására is találunk illetékest: a büntetőjogászt. Dr. Nagy Ferenc professzort, a Szegedi Tudományegyetem Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékének vezetőjét kerestem meg kérdéseimmel.

Mennyivel súlyosabban büntetik ezeket a brutális gyilkosságokat, mint egy „hétköznapit”?

Az erőszakos bűncselekmények esetében a kiindulópont az, hogy az erőszak irányulhat nem csupán személy ellen, hanem dolog ellen is. Sőt, van olyan bűncselekmény, mint például a rablás, ahol az értéktárgy megszerzése érdekében alkalmaznak a személy ellen erőszakot. Mindezt a fogalmi pontosítás végett mondom. A személy elleni erőszakos bűncselekményeken belül külön kategória az emberölés. A szakma nem használja a gyilkosság kifejezést; régen így neveztük ezt, és külföldön továbbra is elfogadott terminológia, de a magyar büntető törvénykönyvben jelenleg nincs ilyen. Hivatalosan úgy nevezzük, hogy a szándékos emberölés minősített esetei.

Ezek a minősített esetek gyakorlatilag a gyilkosságnak felelnek meg; itt súlyosabb megítélés alá eső emberölési esetekről van szó. Ezeket a törvényünk egységesen bünteti, azaz, még pontosabban: vagylagosan; tehát a bíró választhatja a vagylagos büntetési nemek közül azt, amelyiket kívánja, a maximum, ami kiszabható, az az életfogytig tartó szabadságvesztés. Sőt, az életfogytiglaninál a bíró az ítéletében már a feltételes szabadság lehetőségéből is kizárhatja az elkövetőt, ami folytán az érintettnek ténylegesen az élete végéig a végrehajtási intézetben kell töltenie a büntetését. Amennyiben az életfogytiglani szabadságvesztésből a bíró nem zárja ki a feltételes szabadság lehetőségét, akkor legalább harminc évet kell figyelembe venni a bírónak; és ez úgy szokott a gyakorlatban alakulni, hogy vagy harmincat vagy ritkábban harmincötöt, még ritkábban negyven évet is megállapíthat a bíró.

Szabályozzák törvényileg, hogy konkrétan a darabolásért, agyonverésért és hasonlókért hány évet kaphat az elkövető, vagy ezt mindig az aktuális ügy határozza meg?

A törvény rögzíti, hogy melyek ezek a minősített esetek, példának okáért az összevagdalás különös kegyetlenségnek minősül. Vagy annak minősül még az előre kitervelten és a nyereségvágyból elkövetett emberölés is többek között. Különböző, ehhez hasonló körülményeket emel ki a törvény, és ezt alkalmazza a bíró a konkrét esetre. Ha például tűz okozásával vádolnak valakit, mondjuk felgyújtja az elkövető a sértettet - itt Szegedtől nem messze történt is egy ilyen eset -, akkor az egyértelműen különös kegyetlenség lesz. A kegyetlenség egy általános kategória, és több konkrét eset tartozhat alá, amiket a bíró beminősít az általános kategóriába egy adott ügyben. Itt már a bíró keze annyiban kötve van, hogy -tól-ig kategóriákban tud mozogni. Vagy határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik az illetőt, de általában ilyen esetekben életfogytiglanit szoktak kiszabni.

Hogy tudja magát egy ügyvéd függetleníteni egy ilyen szörnyű esettől érzelmileg, amikor az elkövetőt védi?

Embere válogatja. Van, aki eleve nem vállal büntetőügyet; mások pedig épp az ön által említett témakörbe - tehát a személy elleni erőszakos bűncselekmények közé - tartozó esetek elkövetőit nem védik. Akik hasonló ügyekben ellátják a védelmet, azt szokták mondogatni, hogy a törvény keretei között a védekezés lehetőségeit próbálják megadni az ilyen elkövető számára is. Itt nyilván nem szabad meghatározóknak lennie az érzelmeknek; racionálisabb megközelítést igényelnek ezek az ügyek, az ember saját érdeke miatt is.

Mire hivatkozva lehet egyáltalán védeni valakit, aki ilyesmit követ el? Vagy itt már csak enyhítő körülményeket lehet keresni?

Igen, a lényeg az enyhítésen van, legfeljebb ahhoz lehet folyamodni. Ha a ténykörülmény egyértelműen bizonyított, akkor azt a védő hiába is akarná bolygatni, hiszen meddő próbálkozás lenne. Legfeljebb az elkövetés vagy az elkövető oldaláról próbálhat meg enyhítő körülményeket találni. Ilyenek például a tettes családi körülményei, a sértett provokálása, a konfliktus hosszú ideje és nem csak az elkövető miatt való fennállása és így tovább. Vagy próbál az ügyvéd az elmeállapotra alapozva védekezni: szakértő kirendelését kérheti, hogy az vizsgálja meg a tettest, beszámítható állapotban volt-e a cselekmény végrehajtásakor. Tehát, e kegyetlen gyilkosokat - ha valóban bizonyítottan elkövették a bűncselekményt - semmi sem menti meg a börtöntől - maximum kevesebbet kapnak, ha az ügyvédnek sikerül az enyhítést elérnie.