Az 1956-os események tanításának, és megértésének nehézségeiről különböző vélemények alakultak ki a közbeszédben. Az egyik általános nézet, hogy nincs meg az a kellő idő melynek el kell telnie egy esemény és annak megfigyelése, történelmi narratívájának felépítése között, és ez okozza, hogy sokszor a tanárok sem tudják eldönteni, hogyan is tanítsák a történelem ezen eseményét. A másik nézet, hogy a társadalomnak nem alakult ki egy közösen átélt és átörökíthető tapasztalata 1956-ról, sokan úgy gondolják, hogy 56-ban csak a fővárosban volt forradalom. A harmadik nehézséget pedig az okozza 56’ tanításában az általános vélekedések szerint, hogy az aktuálpolitika teljesen rányomja bélyegét a forradalom megítélésére, értelmezésére. – Mindezen nehézségekről beszélgettünk Miklósi Lászlóval.

Mi a véleménye 1956 tanításáról? Valóban keveset tudnak a diákok a forradalomról? Egyáltalán érdekli őket?

A kép sokszínű, és nincs egyetlen válasz. Az egyes iskolák között ugyanis nagyok a különbségek. Sajnos még mindig vannak olyan általános iskolák, ahol el sem jutnak az 56’-os forradalom tanításáig. Középiskolában ez már nem fordulhat elő, ugyanis érettségi tétel a forradalom. Ugyanakkor sok függ a tanártól, nem mindegy ugyanis, hogy a diákoknak közük van-e a témához, vagy csak szárazon „leadják” nekik a tankönyv anyagát. Meggyőződésem, hogy tanítványainkat érdekli 1956 története. Ezt jelzi az is, hogy a közelmúltban egy ilyen témájú vetélkedőre, országszerte közel négyszáz csapat (több ezer diák) jelentkezett.

Mik okozzák a nehézségeket 56’ tanításában? Mennyivel nehezebb tanítani 1956-ot, mint mondjuk 1848-at?

Először is 1956 olyan, mint egy tarka csokor. A résztvevők sokszínűek, törekvéseik legföljebb rövidtávon azonosak, amúgy igen különbözőek. Meghatározó, hogy a Kádár-rendszer tabunak tekintette e kérdést. Igyekezett elfelejtetni, ami történt, elfojtani a nemzeti emlékezetet. A tanításban is hamis képet alakítottak ki, a források egyoldalúak, esetenként torzítottak, s mai szemmel igen csekély számúak voltak. (Ma éppen ellenkező a tanár gondja: a bőséges forrásanyagból kell kiválasztania az adott osztálynak leginkább megfelelőeket.) Az a téves hit alakult ki, hogy 56’csak a főváros forradalma volt. Valójában persze (mint 1848-49-cel kapcsolatban is) mindenütt találhatók a forradalomhoz köthető mikrotörténetek. Az 1848-49-es forradalmat annyiból persze könnyebb tanítani, hogy régen letisztult az értelmezése, s annak kialakult pedagógiai gyakorlata is van; 1956 kapcsán is el kell telnie egy időnek, mire a társadalom túljut bizonyos alapkérdéseken. (A történettudomány már jóval előbbre jár e téren.) Ugyanakkor (az 1848-49. évi szabadságharccal ellentétben) 1956 esetében meg lehet kérdezni a szülőket, nagyszülőket hogyan élték meg az eseményeket. Beszélgethetünk az egykori résztvevőkkel, szemtanúkkal is. Ezáltal tehető élővé és élményszerűvé a történelem.

Ön hogy tanítja 1956-ot? Mit kell tennie a tanároknak ahhoz, hogy a diákok átlássák, megértsék az 56’-os eseményeket?

Amint már említettem nagyon fontos, hogy megfoghatóvá tegyük a történelmet a diákok számára. Ezért én rendszerint arra kérem tanítványaimat, hogy hozzanak otthonról, környezetükből történeteket. A különböző családi emlékek – az utcai harcoktól a pincében átélt szorongásig – megvilágítják számukra 1956 összetettségét. Így lesz közük a történelemhez. Egyszersmind ez a megközelítés ahhoz is hozzájárulhat, hogy a tanulás élményszerű legyen. Nagyon fontos a forráselemzés is. Meg kell tanítani a diákokat arra, hogy a különböző forrásokat kritikusan tudják szemlélni. Mint a történelem bármely időpontjában, rendkívül fontos egyes források ütköztetése. Ennek tanítványaink életére különösen fontos hatása lesz: azok, akiket megtanítottak a források kritikájára, könnyebben megérthetik az őket körülvevő világot, képesek kritikusan szemlélni a televíziót, a híreket, a politikát is.

Mennyire felkészültek az ilyen típusú tanításra a mai pedagógusok?

A tanárképzés és -továbbképzés terén még sok feladat van. Többnyire a hagyományos felkészültség jellemzi a tanárokat. Az, amely által tudásátadóvá válhatnak. Ma azonban egy másfajta szerep szükséges az eredményes munkavégzéshez: a tanárnak tudásátadóból tanulásszervezővé kell válnia.

Mennyire befolyásolja a napi politika, illetve a tanárok politikai hovatartozása 1956 tanítását?

A napi politikával az a legnagyobb probléma, hogy esetenként aktuális pártpolitikai célokra akarják kisajátítani a forradalmat. Gyakran találkozunk azzal is, hogy a jelenlegi helyzetet vetítik vissza 1956-ra. Ezek diákjaink és a közvélemény előtt is erősen ”koptathatják” a forradalom jelentőségét, fontosságát. A tanítással kapcsolatban az még elfogadható, ha bizonyos esetekben a tanár személyes meggyőződése, értékrendje alapján nagyobb hangsúlyt fektet egy-egy szempontra, eseményre, megközelítésre. Így például Nagy Imrével és híveivel, illetve az utcai harcokkal foglalkozik valamivel részletezőbben. Alapvető szakmai követelmény – mint bármely más esetben is –, hogy a bemutatott kép hiteles legyen. Az értelemszerűen elfogadhatatlan lenne, ha a tanár a jelent akarná visszavetítené a múltra, vagy ha saját véleményét erőszakolná rá a diákokra.

Hogyan változhat a közeljövőben az 56’-ról való tudás a diákok körében?

Amennyiben a napi politika nem koptatja el az ünnepet, a tanárok pedig a pedagógus-szakmai elvárásoknak megfelelően fogják tanítani ezt az eseményt, akkor juthatunk el oda, hogy valóban minden diák ismerje az 1956-os forradalom történetét. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyarországi közgondolkodásban is fontosságának megfelelő, méltó helyére kerülhessen a magyar történelem e világszerte elismert eseménye.