Meglepő, hogy a népszerű közösségi oldal, az iwiw „ezt csinálom, mikor nem dolgozom” rovatában még nem szerepel tömegével, hogy „tüntetek”. Egyeseknek hétvégi program, mások azért mennek, hogy üdvözölhessék anyucit a tévéképernyőn keresztül, megint mások elfojtott indulataikat szeretnék kiélni a rombolásban. Ma már nem diszkóba járnak a fiatalok szórakozni, hanem tüntetésekre. Hiszen ott is lehet inni, üvöltözni, ismerkedni: „Szia, olyan ismerős vagy, gyakran tüntetsz?” Párfős csoportokban kimennek, egymást túlkiabálva üvöltöznek, lökdösődnek. Szerepet kaphat a „benne leszek a tévében”-effektus, valamint az, hogy másnap el lehet mesélni a haveroknak, hogy milyen menők, hiszen tüntetni voltak. Vagy úgy gondolják, a mai világban így válhatnak hősökké: mások majd felnéznek rájuk azért, hogy milyen „bátrak”; testi épségüket kockáztatják azért, hogy a többieknek jó legyen.



Valamint, a csoporthoz való tartozás biztonságot ad: nem vagyok egyedül a véleményemmel, vannak társaim, akik hasonlóképp gondolkoznak. Egy olyanfajta „összekovácsoló erővel” is bírhat egy demonstráció, mint ami például a nyári negyvenfokos hőség idején volt megfigyelhető: az ásványvizes palackokkal mászkáló emberek mosolyogva néztek egymásra: „Neked is meleged van? Nekem is.” A közös célok mindig feldobják az embert, és erőt adnak neki. Ha pedig valódi célok igazából nincsenek, a delikvensek „becsatlakozhatnak” egy épp aktuális tüntetésbe: hiszen nekik mindegy, ők bármiért vagy bármi ellen, szívesen. De vajon kik ezek az emberek? Elnyomottak, akik nem tudják másképp kifejezni a véleményüket? Vagy csupán egyszerűen szeretnek feltűnősködni? Hogy ne csak találgassunk, hanem a tudomány szempontjából is megvizsgálhassuk a problémát, megkérdeztük Janovszki István pszichológust, milyen személyiségi jegyek jellemzők az új divat hódolóira.

Mi motivál valakit, hogy részt vegyen egy tüntetésen? Milyen személyiségjegyek jellemzik azt, aki szívesen demonstrál?

Egyrészt azt mondják, hogy a futballhuligánok, ez a párszáz ember kizárólag a botrány kedvéért csinálja a dolgokat; de van egy másik réteg, akik valóban elégedetlenek a rendszerrel. A tüntetés mindkét csoportnak teret biztosít, hogy kiélhesse indulatait, mert ott viszonylag büntetlenül - hiszen nem kell a nevét és arcát adnia a véleményéhez - meg tudja azt tenni, amit például a futballmeccseken, hogy a benne rejlő agresszivitást kifejezésre jutatja.

Honnan eredhet ez az agresszió?

Az agresszivitás az ember ősi tulajdonsága; mindenkiben megvan, csak mindig másképp tör a felszínre. Ez egy védekező mechanizmus; ha valami támadás ér, kétféleképpen védekezhetünk: elfutunk vagy visszaválaszolunk. Akik így élik ki az agresszivitásukat, azok azt a módszert választják, hogy inkább támadnak, mintsem elfutnak. A szocializálódás folytán az emberek ezt a fajta ősi késztetést elfojtották magukban - a tüntetés pedig kitűnő teret ad arra, hogy felszínre hozzák.



Miért pont a tüntetést választják ezek az emberek, hogy kiéljék agresszivitásukat?

Egy szűk rétegben mindig is benne lesz, hogy így mutassa meg saját magát - büntetlenül. Máshogy is kifejezheti az ember az agresszivitását, például az autópályán, hogy leszorítja a másikat, és erővel próbálja megoldani a helyzetet. Nyilván nem ez az igazi megoldás; az agresszivitást más formában kell kifejezésre juttatni. Hiszen, ha például a munkahelyén próbálja valaki az önérvényesítését ilyen módon megvalósítani, akkor nagy valószínűséggel kirúgják. Így ott nem tudja ezt a késztetését kiélni, csak olyan területen, ahol ennek nincs komoly következménye. De ugyanilyen terület a család is, ahol - nyilván csak annak van erre rálátása, aki benne él - nagyon sokan meg akarják mutatni, hogy ők az erősebbek, hogy azt csinálhatnak a másikkal, amit csak akarnak. Az agresszió azonban nem csak személyre, hanem tárgyra is irányulhat, ilyen például a tüntetéseken is tapasztalható rongálás, gyújtogatás.

Mi a helyzet azokkal, akik direkt provokálják a rendőröket, hogy azok erőszakot alkalmazzanak rajtuk? Ezek az emberek mazochista hajlamúak vagy csak feltűnősködnek?

Ők egyénileg nem állnának oda a rendőrök elé; csak a csordaszellem hatására tehetik ezt meg. Egyénileg ilyen szempontból ők nagyon gyengék. Az ilyen agresszív késztetésű embereknek az önértékelésükkel van problémájuk: nem tudják elfogadni azt, hogy ők bizonyos tekintetben alulértékeltek - legalábbis annak érzik magukat - és ezt próbálják kompenzálni. Egy olyan helyzetet kell keresniük tehát, ahol ők is nyerhetnek - hogy érezhessék a győzelem ízét. Mert az életük más területén nem érnek el sikereket, például a műveltségükre nem számíthatnak, ugyanis az hiányzik belőlük.